Verstappen győzött, Hamilton ötödször is világbajnok lett!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 19:29
null
Verstappen a rajtnál tette a legtöbbet a mexikói győzelméért (Fotó: AFP)
A rajtnál átvette a vezetést Max Verstappen, aki utóbb könnyedén meg is nyerte a Mexikói Nagydíjat a Ferrari párosa, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen előtt. A másik Red Bull ellenben a verseny hajrájában közel sem működött olyan jól, mint Verstappené – Daniel Ricciardo a 62. körben technikai hiba miatt kiesett. A legboldogabb versenyző Lewis Hamilton lehet, aki a negyedik helyével bebiztosította ötödik világbajnoki címét.

 

A Mexikói Nagydíj pénteki és szombati napja a Red Bull dominanciájáról szólt – miután Max Verstappen megnyerte mindhárom szabadedzést, az első sort is a „bikák” bérelték ki az időmérőn. A pole pozíció azonban kisebb meglepetésre Daniel Ricciardóé lett.

Az ausztrál a szezon végén elhagyja az osztrák istállót – a Renault-nál folytatja karrierjét –, és vélhetően szép befejezést szeretett volna Red Bull-os éveinek. A rajt azonban nem sikerült túl jól az ausztrál számára, miközben úgy tűnt, hogy Hamilton (kibújva a két Red Bull között) átveszi a vezetést, Verstappen jobb íven volt, így az első kör végén a holland vezette a versenyt. A világbajnoki reményei életben tartásáért küzdő Sebastian Vettel maradt a negyedik.

A mezőny második felében történt néhány koccanás, Brendon Hartley és Esteban Ocon emiatt már az első kör végén a bokszutcába hajtott orrkúp-, illetve kerékcserére. Egy körrel később Fernando Alonso még rosszabbul járt. A spanyol McLarenjében – miután az első körben Oconnal összeért – technikai hiba lépett fel, amiért Alonso félrehúzódott, és megállt. „Pályára küldték” a virtuális biztonsági autót, de a korlátozás mindössze négy körig tartott.

Nyolc körrel a rajt után Hamilton máris arra panaszkodott, hogy ultralágy gumijai rohamosan fogynak. A 12. körben – csapattársával egyszerre – ki is állt friss abroncsokért, majd egy körrel később Ricciardo is letudta a kerékcseréjét. Verstappen a 14. körben állt ki az élről ugyanezen ok miatt.

19. MEXIKÓI NAGYDÍJ
OKTÓBER 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1.Verstappen 1:16.656
2. szabadedzés 1. Verstappen 1:16.720
OKTÓBER 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:16.284
Időmérő edzés: 1. Ricciardo 1:14.759
OKTÓBER 28., VASÁRNAP
verseny: 1. Verstappen 2. Vettel 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 11., 18.10:Brazil Nagydíj
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

Az élmezőnyből Räikkönen zárta az első kerékcserék sorát, az állás nem változott az első hat között. A 25. körre csupán a 13. helyen álló Hartley autóján voltak fenn ultralágy gumik, a nem sokkal az előtt a bokszutcát megjáró Lance Stroll pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a nem éppen tökéletesen sikerült kerékcseréje közben elesett az egyik szerelője. Szerencsére nem történt nagyobb baj.

Verstappen hihetetlen tempót diktált az élen, a 28. körre már több mint 10 másodperc volt az előnye a második helyen autózó Hamilton előtt.

A 31. körben ismét virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe, ekkor Carlos Sainz Jr. Renault-ja állt meg a pálya szélén. Két körig korlátozták a szabad versenyzést, majd az újraindítás után Vettel tovább támadhatta Ricciardót. A 34. körben sikerült elkapnia az ausztrált, és feljött a harmadik helyre.

A német könnyen lerázta magáról Ricciardót, nem sokkal később pedig már Hamiltont támadhatta a második helyért. Az előzésre sem kellett sokat várni – a 38. körben Vettel maga mögé utasította vb-riválisát.

A 41. körben a hazai pályán versenyző Sergio Pérez futama ért véget fékproblémák miatt. Ricciardo közben rohamosan közeledett Hamiltonra, majd a 47. körben hibára kényszerítette a britet. Hamilton elfékezte a már igencsak rossz állapotban lévő gumijait, és a pálya menti füvet is megjárta. Ricciardo így feljött a második helyre, Hamilton pedig a bokszutca felé vette az irányt friss ultralágy abroncsokért.

Hamilton ötödször lett világbajnok (Fotó: AFP)
Hamilton ötödször lett világbajnok (Fotó: AFP)

 

Néhány körön belül az élen állók is újra megjárták a bokszutcát – kivéve Ricciardót, aki, úgy tűnt, végigcsinálhatja a versenyt egy kiállással. A 62. körben azonban jött a dráma, a 3-as számú Red Bullból ugyanis először fehér füst szállt fel, majd le is állt a gép. Idén nyolcadik alkalommal esett ki Ricciardo technikai probléma miatt.

Ismét a virtuális biztonsági autó lassította a mezőnyt, ez alatt Bottas harmadszor is megjárta a bokszutcát friss gumikért. Közben az élen álló Verstappen arra kérte a csapatát, hogy ellenőrizze a motorját, szükséges-e lecsavarni azt a hátralévő nyolc körre. Könnyen megtehette volna, ugyanis 14 másodperces előnyt épített ki a második Vettellel szemben.

Futam utáni büntetés
Hartley 5 másodperces időbüntetést, illetve két büntetőpontot is kapott az Oconnal történt incidens miatt, így a 14. helyre esett vissza.

A Red Bull végül elővigyázatosságból állított is a holland erőforrásán, Verstappen így könnyen behozta az autót az első helyre. Mögötte a Ferrari párosa végzett Vettel, Räikkönen sorrendben, majd jött Hamilton a negyedik helyen, aki ezzel biztossá tette ötödik világbajnoki győzelmét.

Az első tízben végzők további sorrendje: Bottas, Hülkenberg, Leclerc, Vandoorne, Ericsson és az utolsó helyről rajtoló Gasly.

Hiába vált biztossá Hamilton idei vb-győzelme, a szezonból hátravan még két hétvége. Az elsőre két hét múlva kerül sor Brazíliában.

MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:38:28.851
2. Sebastian Vettel német Ferrari 17.316 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 49.914 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.738 p h.
5. Valtteri Bottas finn Mercedes 1 kör h.
6. Nico Hülkenberg német Renault 2 kör h.
7. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
8. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 2 kör h.
9. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 2 kör h.
10. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 2 kör h.
11. Esteban Ocon francia RPFI-Mercedes 2 kör h.
12. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
13. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 2 kör h.
14. Brendon Hartley* új-zélandi Toro Rosso-Honda 2 kör h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2 kör h.
16. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 61 hidraulika
Sergio Pérez mexikói RPFI-Mercedes 38 fék
Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 28 elektronika
Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 3 baleset
* 5 másodperces időbüntetés baleset okozásáért
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZ.PONT
1.Lewis Hamilton91518358
2.Sebastian Vettel51118294
3.Kimi Räikkönen11116236
4.Valtteri Bottas817227
5.Max Verstappen2915216
6.Daniel Ricciardo2211146
7.Nico Hülkenberg1169
8.Sergio Pérez11057
9.Kevin Magnussen953
10.Fernando Alonso950
11.Esteban Ocon1049
12.Carlos Sainz Jr.1245
13.Romain Grosjean531
14.Pierre Gasly529
15.Charles Leclerc827
16.Stoffel Vandoorne412
17.Marcus Ericsson69
18.Lance Stroll26
19.Brendon Hartley34
20.Szergej Szirotkin11
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes585
2.Ferrari530
3.Red Bull-TAG Heuer362
4.Renault114
5.Haas-Ferrari84
6.McLaren-Renault62
7.RPFI-Mercedes47
8.Alfa Romeo Sauber36
9.Toro Rosso-Honda33
10.Williams-Mercedes7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik