F1: még van a Red Bullban, Vettel és Hamilton mégsem aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 09:00
null
A mai nap a Red Bullról szólt, Vettel és Hamilton mégis magabiztos (Fotó: AFP)
Mindkét csütörtöki szabadedzésen a Red Bull zárt az élen, Daniel Ricciardo, Max Verstappen sorrendben. A Red Bull előnye viszonylag nagy riválisaival szemben, akiknek lesz min dolgozniuk szombatig, főleg, hogy még az RB14-ben is van tartalék. Sebastian Vettel viszont egyáltalán nem aggódik a Red Bull teljesítménye miatt, míg Lewis Hamilton szerint a győzelem is megcélozható vasárnap. Valtteri Bottas úgy véli, hogy ez lesz a Mercedes legküzdelmesebb időmérője.

 

Daniel Ricciardo sokáig próbálkozott megelőzni a csapattársát, végül bő 20 perccel a kockás zászló megjelenése előtt olyan gyors kört futott, amilyent Monacóban előtte még soha senki. Az ausztrál egyedüliként ment be 1:12 alá, amikor a stoppert 1:11.841-nél állította meg. Az egyéni tabellán ötödik helyen álló versenyző így boldogan nyilatkozott a sajtónak.

„Ezen a hétvégén a győzelem a cél, az, hogy dominánsak legyünk. A mai nap jó kezdés volt. Mindkét edzést az élen zártuk, szóval eddig mindent megtettünk, amit csak lehetett az ügy érdekében. Szombaton már szorosabb lesz a küzdelem” – kezdte az értékelést Ricciardo.

65. MONACÓI NAGYDÍJ
CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1.12.126
2. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:11.841
SZOMBAT
12.00–13.00: 3. szabadedzés
15.00–16.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
15.10: a verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 10., 20.10: Kanadai Nagydíj
Június 24.,16.10: Francia Nagydíj
Július 1., 15.10: Osztrák Nagydíj

„A hosszú etapjaink is jónak tűntek, szóval úgy látszik, hogy jelenleg minden körülmények között gyorsak vagyunk” – mondta magabiztosan az ausztrál.

Ricciardo mellett Max Verstappen is sokáig hajszolta azt a bizonyos 1:12 alatti időt, aztán a hollandnak meg kellett elégednie az 1:12.035-ös körével, miközben az edzés után Twitteren is jelezte, hogy ma nem volt értelme felesleges kockázatot vállalni a határok feszegetésével.

„Nyilvánvalóan a Mercedes és Ferrari a motormódjukkal közelebb kerül hozzánk az időmérőn, azonban biztos vagyok benne, hogy mi is tudunk ennél gyorsabbak lenni” – figyelmeztette a riválisokat.

„A beállítások is rendben voltak, és ez mindig rengeteget segít egy utcai pályán. Természetesen nekünk is fejlődnünk kell, és van néhány elvégzendő feladatunk, de nagyon jól indítottuk a hétvégét” – mondta elégedetten Verstappen, akit az első szabadedzés után még vizsgáltak, mivel nem biztonságosan tért vissza a pályára a hibája után, az esetért azonban nem kapott büntetést.

A tavalyi Monacói GP győztese, Sebastian Vettel tudott a legközelebb kerülni az egyelőre más ligában autózó Red Bullokhoz. A német hátránya 572 ezred volt Ricciardo mögött, miközben az előnye 12 század körül mozgott Lewis Hamilton előtt. A német azonban egy büntetést is összeszedett, hiszen átlépte a megengedett bokszutcai sebességet 1 km/h-val, jutalma egy 100 eurós csekk lett.

„A pénteki szabadedzéseken általában gyorsabbak szoktak lenni a Red Bullok, szóval várjuk meg, hogy mit hoz a szombat. Szerintem nagyon szoros lesz, és fogalmam sincs, hogy ki számít jelenleg a favoritnak" – osztotta meg várakozásait a német.

„Csak magunkkal kell foglalkoznunk, azzal, hogy elvégezzük a házi feladatunkat. Aránylag kényelmesen éreztem magam az autóban, még annak ellenére is, hogy eléggé sokat csúszkáltunk. Szerintem ez egészen addig van rendben, amíg tudod, hogy pontosan meddig megy el a gép feneke” – tért ki az SF71-H kódjelű konstrukció kezelhetőségére.

Vettel ezt követően a pálya karakterisztikájáról és általánosságban az utcai pályákról is beszélt.

„Utcai pályán sokkal nagyobb móka és kihívás is egyben versenyezni, hiszen nincs mód a hibázásra. Mindent kétszer kell átgondolnod, azonban úgy vélem, hogy ennek erről kell szólnia.”

„Összességében elégedett vagyok a mai nappal, főleg, hogy a csúszkálás ellenére is tudtam, nem fogok túl közel menni a falakhoz. Most egy kicsit javítanunk kell ezen, és még biztosan találunk némi időt” – osztotta meg csapata célját.

A Ferrarit egyébként az FIA fokozottan figyeli ezen a hétvégén, miután több istálló is kifogásolta, hogy a maranellói gárda az energiatároló-rendszerhez köthető trükközésével plusz lóerőket nyer.

A vb-éllovas Hamilton már a versenyhétvége előtt elmondta, hogy nem számít könnyű menetre Monte-Carlóban, ahol először a harmadik, majd a negyedik pozíciót szerezte meg, miközben a lemaradása 354 ezredről 695-re hízott.

„Ez a nap teljesen rendben volt. Mondtam, hogy a Red Bullok gyorsak lesznek, és azok is voltak. Mi pedig, mint ahogy arra számítani lehetett, a szokásosnál kicsit jobban szenvedtünk. Az autó a pálya bizonyos részein nagyon jól, míg máshol rosszabbul viselkedett. Szóval van min dolgoznunk, viszont egyáltalán nem a sötétben tapogatózunk. Sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly, sőt közelebb járunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz, mint ahogyan azt előzetesen gondoltuk” – emelte ki a pozitívumokat a brit, miközben visszautalt a 2017-es monacói fiaskóra. A Mercedes akkor a 4. és a 7. helyen zárta a futamot.

„Néhány területen javulnunk szükséges, ha harcban akarunk lenni a győzelemért. Még dolgoznunk kell a beállításokon is, aztán meglátjuk, mennyi potenciált sikerül még kizsákmányolni az autóból.”

Hamilton ezután a hivatalosan most bemutatkozó hiperlágy abroncsokról is beszélt.

„Bár nagyon jónak tűnt a hiperlágy, nem tartott ki túl sokáig. Az időmérőn nagyon jó lesz, míg a versenyen érdekes lesz látni, hogyan működik.”

A legutóbbi pole pozícióját a 2017-es monacói időmérőn megkaparintó Kimi Räikkönen ezúttal két ötödik hellyel hangolt a szombatra. A finn szerint nem sokat számít, hogy az első két szabadedzésen ki van az élen.

„Nagyon nehéz megmondani, hogy megnehezíthetjük-e a Red Bull dolgát a kvalifikáción vagy sem. Vannak autók, amelyek gyorsabbak az első napon, aztán szombaton már teljesen más a helyzet” – világított rá.

„Mindig eléggé trükkös a kezdet ezen a pályán, és elég sok dolgot ki is próbáltunk. Bajba nem kerültünk, és nagyjából elvégeztük a tervezett programot is. Persze vannak területek, amelyeken még dolgoznunk kell, de ez természetes. Nem volt ez rossz nap.”

Valtteri Bottas zárt a három élcsapat versenyzői közül a leghátrább, legjobb köre több mint 8 tizeddel bizonyult lassabbnak, mint Ricciardóé.

„Ahogy várni lehetett, kissé szenvedtünk most. Úgy gondoltuk, hogy a Red Bull és a Ferrari gyorsabb lesz itt nálunk, és gyorsabb is volt. Az első szabadedzésen nem éreztem túl jól magam az autóban, és a hiperlágyakkal is küszködtem. A második tréningen aztán sokat javult a helyzet” – hasonlította össze a két gyakorlást.

„A három élcsapat között nem túl nagy a különbség, ami jól hangzik. Tudjuk, hogy még sok van az autónkban, ám elég nehéz megtalálni a jó beállítást ezen a pályán. Ha sikerül, akkor a pole-ért harcolhatunk, viszont szerintem ez lesz az idei legküzdelmesebb időmérőnk.”

Összefoglaló a második szabadedzésről:

Formula 1 on Twitter

Red Bull Racing were streets ahead on the streets of Monaco in second practice Watch all the best bits from FP2 #MonacoGP #F1 https://t.co/shUq3tywKh

MONACÓI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:11.841 átlag: 167.219 km/ó 32 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:12.035 0.194 mp h. 40
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:12.413 0.572 41
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.536 0.695 33
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:12.543 0.702 35
6. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:12.642 0.801 37
7. Nico Hülkenberg német Renault 1:13.047 1.206 29
8. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:13.077 1.236 39
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:13.115 1.274 41
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:13.200 1.359 33
11. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:13.222 1.381 46
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:13.370 1.529 38
13. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:13.382 1.541 46
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:13.410 1.569 32
15. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:13.547 1.706 43
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:13.572 1.731 40
17. Charles Leclerc monacói Alfa Romeo Sauber 1:13.575 1.734 44
18. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.763 1.922 36
19. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:14.011 2.170 33
20. Marcus Ericsson svéd Alfa Romeo Sauber 1:14.173 2.332 45
MONACÓI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:12.126 átlag: 166.558 km/ó 36 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:12.280 0.154 mp h. 25
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.480 0.354 34
4. Sebastian Vettel német Ferrari 1:13.041 0.915 40
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:13.066 0.940 38
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:13.456 1.330 40
7. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:13.502 1.376 39
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:13.717 1.591 39
9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:13.943 1.817 24
10. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:13.962 1.836 40
11. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:14.000 1.874 39
12. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:14.034 1.908 46
13. Nico Hülkenberg német Renault 1:14.134 2.008 38
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:14.240 2.114 38
15. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:14.291 2.165 37
16. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:14.521 2.395 39
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:14.637 2.511 16
18. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:14.782 2.656 43
19. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:15.206 3.080 39
20. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:18.801 6.675 7

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik