F1: Még fejlődnünk kell az időmérőkön - Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 10:38
Fernando Alonso szerint a Kínai Nagydíjon a harmadik helyről indulva is kiváló esélye van a győzelem megszerzésére, de a sikeresebb időmérők érdekében a jövőben is sokat kell dolgoznia csapatának.

„Nagyon jó a versenytempónk, ezért bizakodó vagyok. Számunkra most nem az volt az elsődleges cél, hogy megszerezzük az első rajtkockát, hanem a versenyen akarunkelöl végezni – mondta Alonso. – A közepesen kemény gumikon minden oké, gyorsak vagyunk a hosszú menetekben, nem ért minket meglepetés a szabadedzéseken. Ha tiszta versenyem lesz, remélhetőleg a győzelemért csatázom. Rugalmas és okos stratégiára lesz szükség."

A spanyol szerint az, hogy csak harmadik lett az időmérőn, megmutatta, tovább kell dolgoznia a Scuderiának.

„Pénteken sok alkatrészt kipróbáltunk, ezeknek egy része bevált, így az autón hagytuk. Tettünk egy lépést előre, de még mindig dolgoznunk kell az időmérős tempón" – mondta Alonso.

Felipe Massa többet várt az időmérőtől.

„A két szabadedzés eredményei alapján azt hittem, az első háromban leszünk Fernandóval, de talán a többiek több üzemanyaggal mentek a tréningeken. Így sem rossz a helyzet, de fontos szerepe lesz a stratégiának, sokkal fontosabb, mint a rajthelyeknek. A Red Bull más taktikát alkalmaz, mint mi, majd kiderül, melyik a jobb."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik