F1: Verstappen menedzsere beszélt a pilóta jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 16:57
Raymond Vermeulen, Max Verstappen menedzsere elárulta, hogy a fiatal pilóta melyik csapatnál versenyezne a legszívesebben a jövőben.

Max Verstappent 2019-ig köti szerződés a Red Bullhoz, de az utóbbi időkben sokat pletykálnak arról, hogy a Ferrari érdeklődik a fiatal holland iránt. Verstappen menedzsere elmondta, hogy az egyszeres futamgyőztes versenyző örülne, ha a Red Bull színeiben érhetné el jövőbeni sikereit, viszont a maradásához leginkább az szükséges, hogy a csapat rövidesen versenyképes autót adjon neki, ellenkező esetben új lehetőségek után néznek.

„Azóta, ahogy Max debütált a Formula–1-ben, többen érdeklődnek iránta – nyilatkozta a menedzser. – Más csapatok készen álltak arra, hogy szerződést ajánljanak neki, de Max a Red Bull-lal szeretne győzelmeket aratni. A csapat a saját sztárjaként tekint rá, és nem szeretne megválni tőle.”

„Nincs konkrét határidőnk az új szerződés megkötésére a Red Bull-lal, ám jelenleg az a fontos, hogy Max további sikereket érjen el. Bizakodóak vagyunk a csapat fejlődését illetően, hiszen a Red Bull már nyert négy bajnoki címet a Renault-val közösen. Azt azonban meg kell érteniük az istállónál, hogy a türelmünk nem végtelen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik