F1: Massa szerint problémás lesz az Alonso, Räikkönen duó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 11:02
A Ferraritól a vasárnapi Brazil Nagydíj után távozó Felipe Massa szerint nehezen fog működni a Fernando Alonso, Kimi Räikkönen páros a Scuderiánál 2014-ben.

„A Schumacher, Alonso, Räikkönen hármasból Michaellel és Fernandóvalsokkal könnyebb volt egy csapatban lenni. Kimivel is jól dolgoztunk együtt, de semmi több. Nem volt kapcsolatunk, barátságról pláne nem beszélhetünk. Soha senkiről sem akart tudni semmit. Azt mondom, ha velem nem barátkozott össze, senkivel sem fog – mondta a Williamshez szerződő Massa az olasz Italia 1 televíziónak. – Kiminek fel kell készülnie Fernandóra, mert vele sem könnyű egy csapatban. Nagyon erős pilóta, sokszor közel jár a tökéleteshez, Kiminek mindig a legjobbját kell nyújtania.”

Ami Räikkönent illeti, kiderült, hogy miközben a menedzsere ezt mondta a múlt héten az újságíróknak, hogy a finnt Salzburgban műtötték meg, valójában a franciaországi Strasbourgban volt a hátoperációja. Interlagosban a Lotus és a Ferrari vezetői sem tudták megmondani, hol van jelenleg a finn.

„Csak annyit tudunk, hogy jól van, pihen, és készül a következő szezonra” – mondta a Ferrari egyik tagja Brazíliában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik