MTI 2017.10.05 19:03 Frissítve: 2017.10.05 19:22

F1: Massa a Brazil Nagydíjig döntést szeretne a jövőjéről

Felipe Massa, a Formula–1-es Williams-istálló pilótája azt szeretné, ha csapata a novemberi Brazil Nagydíjig döntene arról, hogy számít-e rá jövőre.


„A Williams százszázalékosan tisztában van vele, mit tudok nyújtani a csapatnak – nyilatkozta a 36 esztendős brazil versenyző. – Egyértelműen úgy gondolom, hogy az istállónak és nekem is az lenne a legjobb, ha már a brazil futam előtt tudnánk, mi fog történni.”

Massa tavaly az idény végén bejelentette a visszavonulását, ám erre a szezonra visszatért, és egyéves szerződést kötött csapatával.

A brazil most folytatná, ám a Williamsnél egyelőre csak Lance Stroll helye biztos jövőre. A másik versenyzői pozícióra a tesztpilóta Paul di Restának és az évekkel ezelőtti súlyos sérülése után visszatérő Robert Kubicának is van esélye. Ők ketten jövő héten Silverstone-ban, majd később a Hungaroringen is tesztelni fognak egy régebbi évjáratú autóval. Ugyanakkor Massa szerint a korábbi modellel végzett gyakorlások nem mondanak majd sokat.

„Még ha tesztelnek is egy négy évvel korábbi autóval, az teljesen más. Túl sok mindent nem lehet leszűrni belőle” – vélekedett erről a tapasztalt brazil, aki 33 pontot gyűjtött az idényben, ezzel a 11. helyen áll a pontversenyben, egy ponttal megelőzve csapattársát, Strollt.

 A világbajnokság a hétvégén a Japán Nagydíjjal folytatódik.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

Ezek is érdekelhetnek

2017.10.21 22:14:08

F1 nemzetisport.hu

Uralja a hétvégét a Mercedes angol ásza • Verstappent hátrasorolják • Sainz szenzációs.

2017.10.21 17:33:20

F1 nemzetisport.hu

A német az új kasztnival versenyképesebbnek tűnik • A Red Bull lemaradt a 3. edzésen.

2017.10.20 20:33:10

F1 nemzetisport.hu

Vettel egy kör alatt tönkretett egy gumikészletet, a Ferrarija is alig bírta, nem sokat körözött.

2017.10.20 16:30:34

F1 nemzetisport.hu

Alonso nem tudott mért kört futni • Négy pilótára is rajtbüntetés vár az austini futamon.

2017.10.08 11:44:01

F1 nemzetisport.hu

OKTÓBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Vettel 1:29.166
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:48.719
OKTÓBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:29.055
pole: Hamilton 1:27.319, 2. Bottas 1:27.651
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
futam: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Ricciardo
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00: Amerikai Nagydíj
Október 29., 20.00: Mexikói Nagydíj
November 12., 17.00: Brazil Nagydíj