F1: marad a Hamilton, Bottas páros a Mercedesnél – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.20. 09:59
A Mercedes úgy tűnik, hazai Nagydíján, Németországban végleg pontot kívánt tenni a pilótafelállással kapcsolatos kérdésekre, ugyanis Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása után Valtteri Bottas is aláírta új, 1+1 egy évre szóló kontraktusát. A címvédő gárda így 2019-ig biztosan a brit, finn párossal indul.

Hamilton után Bottas jövője is biztossá vált a Mercedesnél (Fotó: AFP)
Hamilton után Bottas jövője is biztossá vált a Mercedesnél (Fotó: AFP)
Hamilton után Bottas jövője is biztossá vált a Mercedesnél (Fotó: AFP)

 

Valtteri Bottas 2017-ben csatlakozott a Mercedeshez, miután Nico Rosberg váratlanul bejelentette a visszavonulását. A finn akkor egyéves szerződést írt alá, amelyet tavaly egy újabb követett. Ezzel kapcsolatban a pilóta többször is elmondta, új kontraktusával mindenképpen egy évnél tovább kötelezné el magát, és ezen célját részben sikerült is elérnie, ugyanis 2019 végéig biztosan, míg 2020-ra opcionálisan marad az „ezüstnyilak” kötelékében.

Miután a német alakulat Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása után Bottasszal is megállapodott, 2019-ig biztosan a brit, finn párossal indul.

„Nagyszerű, hogy 2019-ben is a Mercdesnél versenyezhetek, és ennél jobb helyen nem is jelenthettük volna be a hosszabbítást, hiszen Hockenheim nemcsak a csapat hazai nagydíja, hanem az a pálya is egyben, ahol először nyertem együléses autóban még 2007-ben" emlékezett vissza Bottas.

„Élvezem a munkát a Mercedesnél, és azt is, hogy Lewis csapattársa lehetek, hiszen nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással" – tért ki márkatársára, majd erről az évről is beszélt.

„Eléggé nagy csatát vívunk jelenleg, szóval nagyon jó, hogy tisztáztuk mindenki jövőjét, hiszen így teljes mértékben a bajnoki küzdelemre tudunk összpontosítani."

Valtteri Bottas on Twitter

2019 I'm very proud to be part of this amazing team. I can't wait to see what the future holds. I will keep giving my 100% for our goals. Hard work always pays off! Press release: https://t.co/xgcDqubZ1j #VB77 #SISU #F1 #DrivenByEachOther @F1 @MercedesAMGF1

Bottas egyébként 30 versenyen állt már rajthoz a Mercedesszel, ezen időszak alatt 5-ször szerezte meg a pole pozíciót, 17-szer állhatott fel a dobogóra és 3 győzelmet aratott, miközben tavaly a 3. helyen végzett a vb-összetettben.

A finn idén meglehetősen jó teljesítményt nyújt,azonban két futamot is önhibán kívül kellett feladnia, sőt, Azerbajdzsánban vezető pozícióban érte utol a kiesését okozó defekt. A finn jelenleg az 5. a pilóták bajnokságában, lemaradása a listát vezető Sebastian Vetteltől 67, míg csapattársától 59 pont.

Bár a Mercedes mindkét versenyzője jövőjét tisztázta, még mindig csak 4 pilóta – Hamilton, Bottas, Vettel és Max Verstappen – rendelkezik 2019-re szerződéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik