Hamiltoné a pole, Rosberg nagyot mentett az időmérő végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 10:44
null
Lewis Hamilton Malajziában visszanyeri a nyári formáját? A pole már megvan
Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a Malajziai Nagydíjon, a Mercedes brit pilótája mellől csapattársa, a vb-éllovas Nico Rosberg startol. A második sor a Red Bullé, a harmadik a Ferrarié, a negyedik a Force Indiáé. A 300. futamán szereplő Jenson Button a 9. helyről vág neki a távnak, míg a 45 rajthelyes büntetést kapó, szintén mclarenes Fernando Alonso az utolsó pozícióból. A verseny vasárnap magyar idő szerint 9 órakor rajtol.  

Lewis Hamilton az időmérőre is megtartotta a szabadedzéseken mutatott remek formáját, és megszerezte karrierje 57., idei 8., Sepangban 4. pole pozícióját.

A vb-címvédő angollal senki sem tudott versenybe szállni, a rajtelsőségért nem is folyt nagy csata, Nico Rosberg inkább azért küzdött a harmadik szakasz hajrájában, hogy egyáltalán a második rajtkockába odaférjen. Az első körét ugyanis csúnyán elrontotta, lefutott az útról az egyik kanyarban, és a hajrát az ötödik helyről várta.

A verseny viszont még nincs veszve Rosberg számára, láthattuk, hogy idén a rajton is legalább annyi múlik, mint az időmérőn, ráadásul Malajziában elég hosszú a célegyenes.

A Szingapúri Nagydíj után ismét az első sorba érhetett volna a Red Bull, amely Rosberg utolsó köre előtt még jól állt, de aztán meg kellett elégednie a 2. rajtsorral. Ezúttal Max Verstappen volt a jobb, ő indul a harmadik helyről.

A Ferrarié a harmadik sor, a tavalyi Malajziai GP-t megnyerő Sebastian Vettel megelőzte Kimi Raikkönent. A Ferrari forró vasárnap délutánban bízik a felhős időmérő után, az olaszok szerint a meleg aszfalt az ő malmukra hajtja majd a vizet.

A negyedik sor a Force Indiáé, a vasárnap 300. futamán induló Jenson Button lett a 9. Csapattársa, az új motor miatt 45 rajthelyes büntetést kapó Fernando Alonso csak annyit ment, hogy a 107 százalékos határon belülről indulhasson, egyébként a 22. rajtkocka lesz az övé.

Az 56 körös verseny vasárnap magyar idő szerint 9 órakor rajtol.

MALAJZIAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:32.850 átlag: 214.914 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:33.264 0.414 mp h.
3. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:33.420 0.570
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:33.467 0.617
5. Sebastian Vettel német Ferrari 1:33.584 0.734
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:33.632 0.782
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:34.319 1.469
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:34.489 1.639
9. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:34.518 1.668
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:34.671 1.821
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:34.577
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:35.001
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:35.097
14. Kevin Magnussen dán Renault 1:35.277
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:35.369
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:35.374
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:35.816
18. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:35.949
19. Jolyon Palmer brit Renault 1:35.999
20. Esteban Ocon francia Manor-Mercedes 1:36.451
21. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:36.587
22. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:37.155
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:34.444 1. Hamilton 1:33.046
2. Rosberg 1:34.460 2. Rosberg 1:33.609
3. Räikkönen 1:34.556 3. Verstappen 1:33.775
4. Vettel 1:34.557 4. Ricciardo 1:33.888
5. Hülkenberg 1:34.827 5. Räikkönen 1:33.903
6. Pérez 1:35.068 6. Vettel 1:33.972
7. Ricciardo 1:35.079 7. Massa 1:34.422
8. Bottas 1:35.166 8. Button 1:34.431
9. Massa 1:35.267 9. Hülkenberg 1:34.441
10. Button 1:35.267 10. Pérez 1:34.538
11. Grosjean 1:35.400 11. Bottas 1:34.577
12. Verstappen 1:35.443 12. Grosjean 1:35.001
13. Magnussen 1:35.593 13. Gutiérrez 1:35.097
14. Sainz 1:35.605 14. Magnussen 1:35.277
15. Gutiérrez 1:35.658 15. Kvjat 1:35.369
16. Kvjat 1:35.695 16. Sainz 1:35.374
17. Ericsson 1:35.816
18. Nasr 1:35.949
19. Palmer 1:35.999
20. Ocon 1:36.451
21. Wehrlein 1:36.587
22. Alonso 1:37.155

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik