Hamilton ötödször első a Magyar GP-n – és már ő vezet a vb-n!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 13:53
null
Hamilton feltartóztathatatlannak bizonyult a Hungaroringen, és a 48. győzelmét aratta karrierje során (Fotó: Hegedüs Gábor)
Pályafutása során ötödször nyerte meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat Lewis Hamilton, aki mercedeses csapattársát, Nico Rosberget utasította maga mögé vasárnap délután. Hamilton immár egyedül csúcstartó a Hungaroring győzelmi örökrangsorában, de ami sokkal fontosabb a számára: átvette a vezetést Rosbergtől a világbajnoki pontversenyben. A harmadik helyen Daniel Ricciardót (Red Bull) intették le Mogyoródon; az ausztrál a harmadik helyen áll már összetettben is.

 

Lewis Hamilton ötödik magyarországi sikerével az idén először állt élre a pontversenyben. A második helyről rajtoló angol tükörsima győzelmet aratott, a pole-ból induló Nico Rosberget sikerült lerajtolnia, és elsősége egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Sikerével a Mercedes 2013 óta először nyert a Hungaroringen.

A dobogós helyeket kiegészítő Daniel Ricciardo mögött Sebastian Vettelt intették le negyedikként. A Red Bull, Ferrari sorminta megmaradt az 5. és a 6. helyen is Max Verstappen és Kimi Räikkönen jóvoltából, a finn nyolc pozíciót javított a griden elfoglalt helyéhez képest.

A további pontszerző helyeken Fernando Alonso, Carlos Sainz Jr., Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg ért célba.

A start után három körrel Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Verstappen, Vettel, Alonso, Sainz, Button, Bottas, Hülkenberg volt az első tíz sorrendje. Alonso remekül, Räikkönen ugyanakkor pocsékul kapta el a rajtot – a finn visszaesett a 15. helyre, ám körről körre előrébb tudott kapaszkodni. Hamilton közben lerázta magáról Rosberget, a két Red Bull viszont nem szakad le a németről.

A huszadik körig lezajlottak az első kerékcserék, és a bokszból kijövő Ricciardo beszorult Bottas mögé, Vettel így utolérte. Ez lehetett volna Verstappen esélye, aki azonban a lágy gumikon rajtoló Räikkönen mögött rekedt meg a kerékcserét követően.

Ezután sokáig eseménytelen autózás zajlott az aszfaltcsíkon, a táv felénél Hamilton előnye 2.5 másodperces volt. „Sehol egy csata” – állapítottuk meg élő közvetítésünk során.

A 43. körre újfent megjárta a bokszot a vezető helyről kiálló Hamilton, majd így tett Vettel és Rosberg is (mindannyian lágy abroncsot kaptak a szuperlágy helyett). Huszonhat körrel a leintés előtt Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Räikkönen, Vettel, Verstappen, Alonso, Sainz, Bottas, Danyiil Kvjat volt az első tíz sorrendje. Majd – az első kerékcseréjét sokáig húzó – Räikkönen az újabb szervizlátogatása miatt visszaesett Verstappen mögé.

Az 53. körben a lekörözések során Rosberg utolérte Hamiltont, mindössze hat tized választotta el őket egymástól, az angol azonban megrázta magát, és meglépett tőle. Előnyét sikerült megőriznie a leintésig. Kettejük párharcának állása 192–186-ra módosult Hamilton szempontjából az eddig megszerzett pontok tekintetében.

A hajrában két izgalmas csatát jegyezhettünk fel: Ricciardót Vettel üldözte, míg Verstappent Räikkönen. A Ferrari finnje kétszer is megpróbálkozott az előzéssel, ám az ifjú holland mindkétszer visszaverte támadását – az első alkalommal „összeakadt” egymással a két autó, minek következtében letört egy darab a 7-es számú vörös kocsi első légterelőjéről.

Vettel nem tudott mit kezdeni Ricciardóval, a végül 15 pontot kasszírozó ausztrál így helyet cserélt Räikkönennel a pontversenyben, és már ő a harmadik.

A futam egyetlen résztvevője, aki nem ért célba, Jenson Button volt, akinek McLarenje nyolc körrel a vége előtt elkezdett füstölögni.

A Magyar Nagydíj körről körre, ide kattintva elolvashatja, mi történt a futamon és az után!

Pezsgőzés a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)
Pezsgőzés a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)

 

MAGYAR NAGYDÍJ, A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY (70 KÖR, 306.63 km)
1.
Lewis Hamilton
brit Mercedes 1:40:30.115
2. Nico Rosberg német Mercedes 1.977 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 27.539 mp h.
4. Sebastian Vettel német Ferrari 28.213 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 48.659 mp h.
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 49.044 mp h.
7. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
12. Jolyon Palmer brit Renault 1 kör h.
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Kevin Magnussen dán Renault 1 kör h.
16. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
18. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 2 kör h.
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Jenson Button brit McLaren-Honda 60 feladta
A VB ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 5 8 10 192 pont
2. Nico Rosberg 5 7 10 186
3. Daniel Ricciardo 2 10 115
4. Kimi Räikkönen 4 9 114
5. Sebastian Vettel 5 8 110
6. Max Verstappen 1 3 9 100
7. Valtteri Bottas 1 9 56
8. Sergio Pérez 2 6 47
9. Felipe Massa 7 38
10. Carlos Sainz Jr. 8 30
11. Romain Grosjean 4 28
12. Nico Hülkenberg 6 27
13. Fernando Alonso 3 24
14. Danyiil Kvjat 1 4 23
15. Jenson Button 4 13
16. Kevin Magnussen 1 6
17. Pascal Wehrlein 1 1
17. Stoffel Vandoorne 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 378 pont
2. Ferrari 224
3. Red Bull-TAG Heuer 223
4. Williams-Mercedes 94
5. Force India-Mercedes 74
6. Toro Rosso-Ferrari 45
7. McLaren-Honda 38
8. Haas-Ferrari 28
9. Renault 6
10. Manor-Mercedes 1
11. Sauber-Ferrari 0

A MAGYAR NAGYDÍJAK RAJTELSŐI, DOBOGÓSAI
Év Pole Dobogó
1986 Senna 1. Piquet, 2. Senna, 3. Mansell
1987 Mansell 1. Piquet, 2. Senna, 3. Prost
1988 Senna 1. Senna, 2. Prost, 3. Boutsen
1989 Patrese 1. Mansell, 2. Senna, 3. Boutsen
1990 Boutsen 1. Boutsen, 2. Senna, 3. Piquet
1991 Senna 1. Senna, 2. Mansell, 3. Patrese
1992 Patrese 1. Senna, 2. Mansell, 3. Patrese
1993 Prost 1. Hill, 2. Patrese, 3. Berger
1994 M. Schumacher 1. M. Schumacher, 2. Hill, 3. J. Verstappen
1995 Hill 1. Hill, 2. Coulthard, 3. Berger
1996 M. Schumacher 1. Villeneuve, 2. Hill, 3. Alesi
1997 M. Schumacher 1. Villeneuve, 2. Hill, 3. Herbert
1998 Häkkinen 1. M. Schumacher, 2. Coulthard, 3. Villeneuve
1999 Häkkinen 1. Häkkinen, 2. Coulthard, 3. Irvine
2000 M. Schumacher 1. Häkkinen, 2. M. Schumacher, 3. Coulthard
2001 M. Schumacher 1. M. Schumacher, 2. Barrichello, 3. Coulthard
2002 Barrichello 1. Barrichello, 2. M. Schumacher, 3. Coulthard
2003 Alonso 1. Alonso, 2. Räikkönen, 3. Montoya
2004 M. Schumacher 1. M. Schumacher, 2. Barrichello, 3. Alonso
2005 M. Schumacher 1. Räikkönen, 2. M. Schumacher, 3. R. Schumacher
2006 Räikkönen 1. Button, 2. De la Rosa, 3. Heidfeld
2007 Hamilton 1. Hamilton, 2. Räikkönen, 3. Heidfeld
2008 Hamilton 1. Kovalainen, 2. Glock, 3. Räikkönen
2009 Alonso 1. Hamilton, 2. Räikkönen, 3. Webber
2010 Vettel 1. Webber, 2. Alonso, 3. Vettel
2011 Vettel 1. Button, 2. Vettel, 3. Alonso
2012 Hamilton 1. Hamilton, 2. Räikkönen, 3. Grosjean
2013 Hamilton 1. Hamilton, 2. Räikkönen, 3. Vettel
2014 Rosberg 1. Ricciardo, 2. Alonso, 3. Hamilton
2015 Hamilton 1. Vettel, 2. Kvjat, 3. Ricciardo

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik