F1: Különleges volt Vettellel csatázni - Hamilton

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 22:37
Lewis Hamilton örül neki, hogy a 2007-es, eddigi utolsó Amerikai Nagydíj után a 2012-es visszatéréskor is ő nyert, és megtartotta százszázalékos mérlegét az Egyesült Államokban. Különleges volt a Sebastian Vettel elleni csatája, amelyben Narain Karthikeyan lekörözése is segítette.

„Hihetetlen verseny volt, talán az idény legjobbja, fantasztikus, hogy visszatértünk Amerikába, és szerintem nem okoztunk csalódást – mondta Hamilton. – Bocsánat, hogy elment a hangom, de a levezető körömben végig önkívületben ordibáltam, annyira boldog vagyok. Fontos volt nekem, hogy nyerjek még egy versenyt a McLarennel, mielőtt távozom."

Hamilton elmondta, most vagy soha érzéssel ült be az autójába a futam előtt.

„Nyakon ragadtam a kormánykereket,. és azt mondtam, gyerünk bébi, mindent bele, meg kell csinálnunk. Az előzés nem volt könnyű – folytatta Hamilton. – Az első szektorban rendre közelebb kerültem hozzá, de így sem akart kikerülni. Aztán végre utolértünk egy lekörözöttet ott, ahol nehéz lett volna megelőzni, és eljött az alkalom, Seb lendületet vesztett, és feltekertem a motort. Próbálkoztam balról, oda húzta a kocsit. Aztán átmentem balra, arra is rátartott, de végül a sebességkülönbség döntött. Szerencse, hogy nem ütköztünk."

„Nagyon különleges volt Sebbel csatázni, remélem, Brazíliában is ilyen jó lesz az autó, és megint a győzelemért küzdünk" – mondta Hamilton.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik