HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.07.12 18:06 Frissítve: 2018.07.12 18:07

F1: komoly átszervezés a Mercedesnél – neves szakemberek távoznak

A Mercedes nagy átszervezésbe, generációváltásba kezd a 2019-es szezon előtt, aminek értelmében több neves szakember távozik és adja át a helyét új mérnököknek – adta ki hivatalos sajtóközleményében a címvédő gárda.

HIRDETÉS
A Mercedes generációváltásba kezdett (Fotó: AFP)

 

A Mercedes a 2014-es szabálymódosítások óta kivétel nélkül megszerezte az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet, miközben most is szoros csatát vív az újabb sikerek eléréséért. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gárda dinamikusan tudjon reagálni, miközben teret ad az új mérnököknek is.

„Ez egy eléggé meghatározó pillanat a csapat történetében és egyben remek lehetőség is – kezdte a csapatfőnök, Toto Wolff. Már sokszor elmondtuk, nem lehet befagyasztani egy sikeres csapatstruktúrát, éppen ezért dinamikus a miénk. Büszke vagyok, hogy a változásoknak köszönhetően utat tudunk biztosítani a mérnökök új generációjának” – magyarázta, majd a változások is szóba kerültek.

Már hónapok óta tárgyalásokat folytattunk Mark Ellisszel és Aldo Costával, hogy miként tudnánk a lehető legjobban menedzselni az átmeneti időszakot, illetve hogyan lehetne felkészíteni az utódokat.”

„Mindketten segítettek abban, hogy mikorra időzítsük és miként hajtsuk végre a változásokat, az alakulat jövője pedig nagyon fényes John Owennel és Loic Serrával, illetve a technikai részleg vezetőivel, akik James Allison kezei alatt dolgoznak.”

Az átszervezés értelmében tehát a főmérnök, Costa 2019-től az istálló technikai tanácsadójaként folytatja a tevékenységét, hogy minél több időt tölthessen a családjával, míg a teljesítménymérnök, Ellis először távozik a jelenlegi posztjáról, majd 2019 közepén végleg otthagyja a gárdát.

Costa egyébként még 2011-ben csatlakozott az „ezüstnyilakhoz”, míg korábban a Minardinál és a Ferrarinál is megfordult. Helyét a főtervező, Owen veszi át, aki Allison technikai igazgató vezetése alatt fog munkálkodni.

Ellis 2014-ben került a Mercedeshez, miután számtalan trófeát bezsebelt a Red Bull-lal. Utódja a dinamikai mérnök Serra lesz, aki 2010 óta tagja a csapatnak.

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.07.08 12:41:00

F1 nemzetisport.hu

Hamilton a rajtnál visszaesett a mezőny végére, de végül a második lett Räikkönen előtt.

2018.07.07 13:52:09

F1 nemzetisport.hu

A brit egyeduralkodóvá vált hazai pályán • Stroll miatt már az első szakaszban lengett a piros zászló.

2018.07.07 09:52:56

F1 nemzetisport.hu

Mindkét Sauber az első tízesben • Räikkönen elválasztotta a két Mercedest • Vettel a negyedik.

2018.07.06 13:13:48

F1 nemzetisport.hu

A német előnye szűk két tizedmásodperc; Verstappen számára hamar véget ért a tréning.

2018.07.06 09:59:15

F1 nemzetisport.hu

Hamilton jól kezdett hazai közönsége előtt, a második Bottasnak is majd' négy tizedmásodpercet adott.

HIRDETÉS
HIRDETÉS