F1, Kínai Nagydíj, körről körre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 08:46
A 2014-es Formula–1-es világbajnokság negyedik futama, a Kínai Nagydíj körről körre.

Köszönjük megtisztelő figyelmüket, összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják el! Köszönjük megtisztelő figyelmüket, összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják el!

Kobajasi az utolsó körben megelőzte Bianchit, ez jó hír a Caterham számára.

Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Pérez és Kvjat a további pontszerzők sorrendje.

Rosberg lett a második, Alonso a harmadik.

LEWIS HAMILTON NYERTE MEG A KÍNAI NAGYDÍJAT!

53. kör: egyetlen kérdés maradt, mégpedig az, hogy Ricciardo képes lesz-e megtámadni Alonsót a harmadik helyért?

50. kör: Max Chilton harmadszor is kiment a boxba kereket cserélni, a lágy gumikat kapta meg.

48. kör: Kvjat újabb remek versenyt fut, jelenleg a 10., pontszerző helyen áll, miközben csapattársa, Verge csak a 12., pedig a francia a kilencedik pozícióból rajtolt.

46. kör: a mezőny elején nem sok minden történt, bár Ricciardo elkezdett közeledni Alonsóhoz, aki erre gyorsan megfutotta az eddigi legjobb körét.

42. kör: Rosberg nagyon simán megelőzte Alonsót a 14-es kanyar előtt.

39. kör: Rosberg 1:40.402-vel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, üldözőbe vette Alonsót, aki a második jelenleg.

Hamilton, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Pérez és Danyiil Kvjat a pontszerzők sorrendje.

38. kör: Rosberget és Ricciardót egyszerre hozták ki a boxba kereket cserélni.

37. kör: Vettel 1:42.169-cel megfutotta a verseny edigi leggyorsabb körét.

36. kör: Hamilton előnye 18 másodperc Rosberg előtt. Vettel is teljesítette a második kerékcseréjét.

34. kör: Alonsót kihozták Rosberg elől, az ötödik helyre jött vissza. Közben Kobajasi bevágott Vettel elé, aminek a német nem nagyon örült.

32. kör: ahogy az várható volt, Grosjean kiszállt a versenyből. Hülkenberg, Bottas és Räikkönen is kereket cserélt.

29. kör: Button a kerékcseréje után maradt a közepes keveréken, és a 13. helyre jött vissza a pályára. Közben Rosberg egyre inkább közelít Alonsóhoz, már csak három másodperc a hátránya.

29. kör: Grosjean a 11-es kanyarban nemes egyszerűséggel elhagyta a pályát, majd visszatért, miután átment a kavicságyon, a franciának a váltóval vannak gondjai.

27. kör: Magnussen a célegyenesben körbeautózta Gutiérrezt, ezzel feljött a 14. helyre.

Hamilton, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Pérez és Grosjean a pontszerzők sorrendje.

26. kör: az ausztrál az egyes kanyarban meg is előzte Vettelt.

25. kör: Vettelt megkérték, hogy engedje el Ricciardót, hiszen a csapattársa frissebb gumikon van mögötte.

23. kör: Rosberg ugrott be Vettel mellé a 14-es kanyarban, a Red Bull versenyzője visszatámadt a célegyenesben, de végül nem tudott előzni.

19. kör: a lágy gumikon Magnussen megelőzte Kobajasi Kamuit és Maldonadót is, jelenleg a dán a tizenötödik.

Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg, Ricciardo, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Grosjean és Pérez a pontszerzők sorrendje.

17. kör: Hamilton ment ki a boxba, de akkora volt az előnye, hogy simán megőrizte az első helyét.

16. kör: Rosberg 1:42.231-gyel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét.

16. kör: Ricciardo a kerékcseréje után Rosberg mögé, az ötödik helyre jött vissza.

15. kör: a középmezőnyben nagy a mozgolódás, Räikkönen, Bottas és Pérez is előzött, ezt Grosjean, Esteban Gutiérrez és Button bánta.

14. kör: Rosberg a kerékcseréje után a hetedik helyre jött vissza a pályára.

13. kör: Vettel és Bottas is a boxban, a négyszeres világbajnok Alonso mögé jött vissza.

12. kör: Alonso és Hülkenberg is kereket cserélt, mindketten a közepes keveréket kapták meg.

11. kör: Massa, Räikkönen, Sergio Pérez és Marcus Ericsson a boxban. A brazil régóta egy helyben vesztegel, mert a bal hátsó kereket nem tudták lecserélni gyorsan.

Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen és Grosjean a pontszerzők sorrendje.

9. kör: Hamilton hatalmas fölénnyel vezet, miközben Vettel és Alonso szemcsésedési gondokkal küzd, de még nem mentek be a boxba kereket cserélni.

8. kör: Button a boxban, a közepes keveréket kapta meg a brit.

6. kör: Adrian Sutil máris feladta a versenyt, zsinórban a harmadik futamát sem tudja befejezni a német versenyző.

Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Rosberg, Massa, Hülkenberg, Bottas, Grosjean és Räikkönen a pontszerzők sorrendje.

4. kör: Rosberg a 14-es kanyar előtt megelőzte Massát, ezzel feljött az ötödik helyre.

3. kör: Hamilton előnye már majdnem három másodperc Sebastian Vettel előtt. Jenson Button megelőzte Jean-Éric Vergne-t a kettes kanyarban. Maldonado az utolsó helyről feljött a 18. pozícióba.

3. kör: Rosberg hátracsúszott a hetedik helyre, de már megelőzte Nico Hülkenberget, így javított egy helyet.

Az első kanyarban Fernando Alonso és Felipe Massa koccant, a spanyol harmadikként fordult el. Valtteri Bottas és Rosberg is összeért.

RAJT!

Nico Rosberg fülére rászóltak, hogy nem működik az autó telemetriája, aminek a német pilóta nem nagyon örült érthetően.

Elindultak a felvezető körre a pilóták.

A mezőnyből egyedül Kevin Magnussen fog elrajtolni a közepes keverékű gumikon, mindenki más a lágy abroncsokat választotta.

Az FIA közleménye szerint nem nulla, hanem 10 százalék az esély arra, hogy a verseny közben elered az eső.

A Pirelli szerint lágy gumikon érdemes rajtolni, aztán két vagy három etap következik a közepesen keményeken.

Itt eddig csak Alonso és Hamilton nyert kétszer, rajtuk kívül győzött már Vettel, Räikkönen, Button és Rosberg is. Utóbbi két éve itt aratta első győzelmét, akárcsak Vettel révén a Red Bull 2009-ben. Vajon Ricciardo tud csatlakozni hozzájuk az első győzelmek tekintetében?

Jobb az idő, mint pénteken vagy – főleg – szombaton, nem kell esőre számítani, de rejtély, mit bírnak a gumik, és hogy a három kiállás lesz a nyerő, vagy valakinek sikerül kettőből úgy megoldania a futamot, hogy versenyképessé válik.

Nem volt büntetés az időmérő edzés után, a Pastor Maldonado által a Bahreini Nagydíjról áthozott öt rajthelyes visszasorolás nem került érvénybe, mert a venezuelai motorhiba miatt el sem indult az időmérőn. A versenyen a szabadedzésen elért eredményei miatt indulhat, de szinte teljes motorcserére volt szükség a Lotusában.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a 2014-es Formula–1-es szezon negyedik futama, a Kínai Nagydíj!

KÍNAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:53.860 átlag: 171.452 km/ó
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:54.455 0.595 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:54.960 1.100
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:55.143 1.283
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:55.637 1.777
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:56.147 2.287
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:56.282 2.422
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:56.366 2.506
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:56.773 2.913
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:57.079 3.219
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:56.860
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:56.963
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:57.289
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:57.393
15. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:57.675
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:58.264
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:58.988
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:59.260
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:59.326
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2:00.646
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2:00.865
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) nem vett részt az időmérőn.

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 3 3 61
2. Lewis Hamilton 2 2 2 50
3. Nico Hülkenberg 3 28
4. Fernando Alonso 3 26
5. Sebastian Vettel 1 2 23
Jenson Button 1 2 23
7. Kevin Magnussen 1 2 20
8. Valtteri Bottas 3 18
9. Sergio Pérez 1 2 16
10. Daniel Ricciardo 1 12
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 2 7
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 2 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 111
2. Force India-Mercedes 44
3. McLaren-Mercedes 43
4. Red Bull-Renault 35
5. Ferrari 33
6. Williams-Mercedes 30
7. Toro Rosso-Renault 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik