F1: Jules Bianchi családja feljelenti az F1 vezetőit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 12:14
null
Jules Bianchi édesapja és a család lépésre szánta el magát (Fotó: Reuters, archív)
Jules Bianchi családja megtette az első lépéseket a Formula–1 vezetőinek feljelentése felé. A 2014-es Japán Nagydíjon balesetet szenvedett francia pilóta tavaly júliusban halt bele fejsérüléseibe.

Az FIA a balesetet követően vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen felmentette saját magát, a Japán Nagydíj szervezőit és a Marussia-istállót is. Sőt, végső következtetésképpen azt szűrte le, hogy Bianchi hibája volt, hogy nekiment a pálya mellett egy másik autót mentő traktornak.

Ám a francia pilóta családja szerint meg lehetett volna előzni a tragédiát, és tisztára akarja mosni fia nevét. Ezért Angliában felkért egy jogi céget, aki végigvezeti az FIA, a Formula One Management, valamint a Marussia elleni persorozatot.

„Igazságot akarunk Jules-nek! Szeretnénk megérteni azokat a döntéseket, amelyek a fiunk szuzukai balesetéhez vezettek – áll Philippe Bianchi nyílt levelében. – Jules családjaként még mindig megválaszolatlan kérdésekkel nézünk szembe, és úgy érezzük, ha nem követik el hibák sorozatát, megelőzhető lett volna a tragédia."

A családot képviselő ügyvédek egyike elmondta, hogy a baleset megelőzhető lett volna, és bár az FIA jelentése részletezi, miképpen lehet növelni a biztonságot, arra nem tért ki, ki hol hibázott a Japán Nagydíjon.

„Meglepte és megdöbbentette a családot, hogy az FIA jelentése, annak ellenére, hogy több közrejátszó tényezőt is megemlített, végül is csak egy hibást nevezett meg, magát Jules-t. A Bianchi család arra törekszik, hogy választ kapjon a kérdéseire és megnevezzék az igazi felelősöket. Ez nemcsak Jules miatt fontos, hanem a többi versenyző számára is, akik szintén az életüket kockáztatják, és szeretnének a lehető legnagyobb biztonságban versenyezni" – mondta Julian Chamberlayne.

A Bianchi család a hét végén ott lesz a Monacói Nagydíjon, először jelenik meg F1-es futamon a tavalyi Magyar Nagydíj óta. Tavaly júliusban Jules Bianchi halálát követően a Hungaroringen tisztelegtek a pilóta emléke előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik