F1: jövőre eltűnik a szivárvány – így jelölik a gumikat

Vágólapra másolva!
2018.10.20. 09:38
null
Jövőre csak három színnel jelölik a száraz pályás gumikat (Fotó: AFP)
A Formula–1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli 2019-re nemcsak az abroncsok elnevezésén, hanem azok megjelölésén is egyszerűsíteni kíván, aminek értelmében minden versenyhétvégén három keverék – lágy, közepes és kemény – lesz elérhető, ami három színt – piros, citromsárga és fehér – is jelent a jelenlegi hét helyett.

 

A Pirelli az idei szezonban összesen kilenc különböző keménységű és színkóddal ellátott, illetve eltérő pályaviszonyokra alkalmas gumit tett elérhetővé, aminek következtében a szivárvány szinte összes színét felhasználta azok jelöléséhez.

Az olasz beszállító most ezen a bonyolult rendszeren kíván egyszerűsíteni a következő idényre, amikor bár továbbra is marad az 5–6 különböző keverék, csupán 3 elnevezést és hozzá tartozó megjelölést kapnak az abroncsok.

A csapatok így minden versenyhétvégén a lágy, a közepes, illetve a kemény elnevezésű gumikat használhatják majd, melyeket a piros (jelenleg a szuperlágy), a citromsárga (jelenleg a lágy) és a fehér (jelenleg a közepes) színjelöléssel látnak el.

Az Amerikai Nagydíj hétvégéjén ez úgy nézne ki a gyakorlatban, hogy a lila színkódú ultralágy lenne a piros jelzésű lágy, a pirossal ellátott szuperlágy a citromsárga színezésű közepes, míg a citromsárga festésű lágy a fehérrel megkülönböztetett kemény.

Tehát valójában nem csökken az elérhető abroncsok száma, hiszen a pontos keménységet különböző kódokkal látják el a gárdák és a média számára. A különbséget az fogja jelenteni, hogy a köztes és az esőgumi mellett a nézőknek 2019-ben elég lesz megjegyezni a 3 keveréket és a hozzá köthető egy-egy színt.

Pirelli Motorsport on Twitter

Numbers change, performance remains. Gearing down from 7 to 3 colours: for the 2019 F1 season we'll be out on the tracks with Red, Yellow and White tyre colours. #Pirelli #Fit4F1 #F1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik