F1: „Izgalmasabb versenyek, több néző és bevétel kell”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.25. 15:03
A csapatokkal való jobb együttműködés mellett új szurkolók megnyerését és a klasszikus európai versenyek megvédését nevezte fő feladatának a Formula–1 új főnöke, Chase Carey.

„Eljött az ideje, hogy mindenki kivegye a részét a terveink megvalósításából” – utalt a 62 éves amerikai üzletember arra, hogy szeretne leszámolni a sportági irányítást szerinte eddig uraló „oszd meg és uralkodj” elvvel.

„Olyan szervezetre van szükségünk, amely közelebb hozza a Formula–1-et a nézőkhöz, amely új platformokat hódít meg” – tette hozzá.

Carey szerint az amerikai és a kínai piacban hatalmas lehetőség rejlik, fontos, hogy ezekben az országokban terjeszkedjen a sorozat. Ugyanakkor hozzátette, az olyan klasszikus európai helyszínek, mint Silverstone, Monza vagy Spa versenynaptárban tartására is kiemelt figyelmet fognak fordítani.

„Minden szervező amiatt panaszkodik, hogy túl magasak a rendezési költségek. Ezen nem tervezünk változtatni, bármennyire is bíznak ebben a pályák tulajdonosai. A célunk inkább az, hogy jobb, izgalmasabb versenyek legyenek, amelyek több nézőt vonzanak és nagyobb bevételt hoznak mindenkinek – mondta a Formula–1 új tulajdonosa, a Liberty Media cég igazgatósági elnöke. – Olyan környezetet kell kialakítanunk, ahol a gyengébb csapatoknak is van esélyük a győzelemre.”

A múlt héten a Liberty Media részvényesei mellett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is jóváhagyta, hogy az amerikai cég legyen az F1 többségi tulajdonosa. Az amerikai sport-, média- és szórakoztatóipari vállalkozás, amely a jövőben a Formula One Group nevet fogja viselni, mintegy 8.5 milliárd dollárért vásárolja fel a világbajnokságot működtető CVC Capital Partnerstől a szükséges részvényeket.

Jelenleg 19.1 százalékos a részesedése, de ez március végére, az új szezon kezdetére 35.3 százalékosra nő, ezzel átveheti az irányítást.

A Formula–1 új vezetője a cég vezérigazgatója, Chase Carey lesz, aki több mint 40 év után váltja a száguldó cirkusz élén Bernie Ecclestone-t.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik