F1: Harc Rosberg trónjáért – megjelent az NSM új száma

Vágólapra másolva!
2017.03.17. 07:01
Címkék
Megjelent a Nemzeti Sport Magazin legújabb, Formula–1-gyel foglalkozó száma.

2017-ben 10 csapat 20 pilótája vág neki a küzdelmeknek. Magazinunkban részletesen bemutatjuk az összes csapatot és pilótát, sőt számos érdekességet is összeszedtünk a főszereplőkről, akikről néhány, eddig talán kevésbé ismert kulisszatitok is kiderül.
2017-ben 10 csapat 20 pilótája vág neki a küzdelmeknek. Magazinunkban részletesen bemutatjuk az összes csapatot és pilótát, sőt számos érdekességet is összeszedtünk a főszereplőkről, akikről néhány, eddig talán kevésbé ismert kulisszatitok is kiderül.

Lesz egy nagy hiányzó is, hiszen a címvédő Nico Rosberg visszavonult, így nem lesz ott a rajtnál – a róla készült írásban arra is kerestük a választ, miért dönthetett így. Összeszedtük az esztendő további nagy hiányzóit, kiemelten foglalkozunk a Ferrari-krízisével és azokkal a fizetős pilótákkal, akik a múltban nem sok vizet zavartak.

A szabályváltozások mindig érdekesek, infografika segítségével hasonlítottuk össze a tavalyi és az idei autókat, s persze az Ecclestone-sztori sem maradhatott ki: az elmúlt évtizedek meghatározó figurája mit adott a sportágnak, és vajon milyen lesz nélküle az F1?

Szokás szerint bemutatjuk az összes helyszínt, mindenhol felidézünk olyan sztorikat a múltból, amelyek valamiért elválaszthatatlanok az adott pálya történetétől. Hazai és külföldi szakírókat faggattunk, kíváncsiak voltunk többek között arra, mit szólnak Rosberg visszavonulásához, ahhoz, hogy Bottas foglalta el a helyét a Mercedesnél, és melyik futamokat ejtenének ki azért, hogy újak kerülhessenek be a körforgásba.

A végére pedig egy csemege: szupervilágbajnokot hirdettünk – a Nemzeti Sport Magazin legújabb számában arra is fény derül, ez mit is jelent pontosan, és ki lett a befutó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik