F1: Hamilton trükközne az esetleges rajtbüntetéseivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 18:40
null
Hamilton olyan pályán alkalmazná a módszert, amelyen gyorsan fel lehet zárkózni (Fotó: Action Images)
Egyre valószínűbb, hogy Lewis Hamiltonnak előbb-utóbb olyan alkatrészt kell cserélni autójában, ami büntetést von maga után. A brit versenyző ezért átgondolva a helyzetét, új ötlettel árt elő a rajtbüntetéseket illetően.

 

Lewis Hamilton idén többször került már hátrányba technikai probléma miatt, ezért csapattársához képest jóval többet használt el bizonyos megengedett technikai egységekből. Az Osztrák Nagydíj előtt például motort kellett cserélni a brit versenyző autójában, és mivel az utolsó motort használta fel a Mercedes, a következő ilyen csere már büntetést von maga után.

 

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a Formula–1 hétvégi futamát a Hungaroringen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 2015-ös szabálymódosítás szerint, ha egy versenyző egyszerre több büntetést kap, rögtön a rajtrács végére kerül, így a Mercedes akár azt is megteheti, hogy egyszerre kér két új motort Hamilton számára. A brit versenyző ezért azt javasolta csapatának, hogy olyan pályákon, ahol nem annyira nehéz a felzárkózás, tegyék meg ezt a lépést.

„Én erre a megoldásra jutottam – javasolta a háromszoros világbajnok. – Mindenképp szükségem lesz még egy motorra, a kérdés csak az, hogy mikor. A stratégák megvizsgálják az összes versenyt és megmondják, melyik az a pálya, ahol könnyebb előzni. Végül én fogok dönteni, mert én tudom, hogy hol lehetek a legjobb eredmény elérésére képes az utolsó helyről indulva."

Azzal viszont nem teljesen ért egyet, hogy Spa vagy Monza lehet az erre alkalmas helyszín:

„Nekem nem ezek jutottak az eszembe, de ezek is jók."

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke tisztában van azzal, hogy a technika ördöge előbb-utóbb újra utoléri Hamiltont, de reménykedik abban, hogy egy dupla büntetés bevállalása mégsem lesz szükséges.

„Több lehetséges módja lehet a dolgok alakulásának – mondta Wolff. – Egyelőre nem adott a büntetés, de a lehetősége igen magas. Eleinte az volt a tervünk, hogy négy motorral csináljuk végig a szezont, de már ötnél tartunk. Ha szükségünk lesz a hatodikra is, az azért lesz, mert balszerencsések voltunk az elmúlt néhány versenyen, de azt hiszem, hogy annál többre már nem lesz szükségünk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik