F1: Hamilton tetemes előnnyel érkezhet meg a Magyar Nagydíjra

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2018.07.01. 10:14
A Formula–1 2018-as szezonjában a címvédő Lewis Hamilton és Sebastian Vettel ádáz csatát vív egymással az ötödik bajnoki címért, hiszen nyolc nagydíj után mindkettejük neve mellett egyaránt három győzelem áll, miközben a német és a brit is kétszer vezette már a vb-összetettet. A kiírás legzsúfoltabb időszakát – amikor hat hét leforgása alatt öt nagydíjat rendeznek meg – még a ferraris nyitotta az élen, azonban a mercedeses Franciaországban újra tizennégy pontos előnyre tett szert, amelyet a július végi hungaroringi Grand Prix-ig szeretne jócskán megnövelni. Erre meg is van az esélye, mivel nemcsak a múlt sikerei, hanem a Pirelli gumikínálata és a koncepcióváltás is őt hozhatja helyzetbe.

Hamilton fontos lépéseket tehet meg az 5. vb-címig vezető úton (Fotó: AFP)
Hamilton fontos lépéseket tehet meg az 5. vb-címig vezető úton (Fotó: AFP)
Hamilton fontos lépéseket tehet meg az 5. vb-címig vezető úton (Fotó: AFP)

 

A MÚLT SIKEREI

A Mercedes a soron következő három helyszínen – vagyis Ausztriában, Nagy-Britanniában és Németországban – kivétel nélkül győzelmet aratott az elmúlt négy szezonban, miközben Lewis Hamilton átlagosan 14 ponttal gyűjtött többet a legközelebbi vb-riválisával szemben ezen időszakot figyelembe véve.

HAMILTON ÉS A LEGKÖZELEBBI VB-RIVÁLIS EREDMÉNYEI
Osztrák Nagydíj
Brit Nagydíj
Német Nagydíj
Össz. pont
időmérő
verseny
időmérő
versenyidőmérő
verseny
2014

HAM: 9.

ROS:3.

HAM: 2.

ROS:1.

HAM: 6.

ROS: 1.

HAM: 1.

ROS: –

HAM: 20.

ROS: 1.

HAM: 3.

ROS: 1.

HAM: 58

ROS: 50

2015

HAM: 1.

ROS:2.

HAM: 2.

ROS: 1.

HAM: 1.

ROS: 2.

HAM: 1.

ROS: 2.



HAM: 43

ROS: 43

2016

HAM: 1.

ROS: 6.

HAM: 1.

ROS: 4.

HAM: 1.

ROS: 2.

HAM: 1.

ROS: 3.

HAM: 2.

ROS: 1.

HAM: 1.

ROS: 4.

HAM: 75

ROS: 39

2017

HAM: 8.

BOT: 1.

VET: 2.

HAM: 4.

BOT: 1.

VET: 2.

HAM: 1.

BOT: 9.

VET: 3.

HAM: 1.

BOT: 2.

VET: 7.



HAM: 37

BOT: 43

VET: 24

 

A brit előnye jelenleg tizennégy pont Sebastian Vettel előtt, pontosan ugyanannyi, mint a németé volt a brittel szemben egy évvel ezelőtt az idény ugyanezen szakaszában. A mercedeses akkor egyetlen egységnyire csökkentette a hátrányát a Magyar GP-ig, igaz, tavaly mindezt két verseny alatt – német GP-t csak páros évben rendeznek – hajtotta végre, míg most három futam áll a rendelkezésére, hogy akár egygyőzelemnyi előnyt építsen ki magának a mogyoródi futamig.

Ez azért lenne meghatározó a bajnoki címért folytatott harcban, mert bár a címvédő a legutóbbi négy hungaroringi Grand Prix közül csak egyen diadalmaskodott, a négy idény során összességében mégis egy pontot hozott a riválisán, sőt kizárólag a tavalyi kettős Ferrari-siker és márkatársa elengedése miatt nem hajlik jobban a pozitív irányba a mérleg nyelve, hiszen az azt megelőző három évben 3, 4, majd 7 ponttal kaparintott meg többet a legközelebbi ellenfelénél.

A VB-ÖSSZETETT ALAKULÁSA A MAGYAR GP KÖRNYÉKÉN
Magyar Nagydíj előtt Magyar Nagydíj után
Szezon2014
2015
2016
2017
2014
2015
2016
2017
HAM176194
167176
191
202
192188
VB-RIVÁLIS
190
177168177202181186
202

Ha ez a tendencia idén is folytatódik, akkor Hamilton a nyári szünetet nagy előnnyel kezdheti meg, amelyet Belgiumban könnyedén tovább is növelhet. Így amennyiben az ázsiai kitérőn a maranellói istállónak sikerülne is hozni azt, amit tavaly a hibák és a balszerencse összjátéka miatt nem, akkor sem lenne könnyű helyzetben, hiszen nagy hátrányt kellene ledolgoznia, miközben a Red Bull is pontokat vehet el tőle.

A PIRELLI GUMIKÍNÁLATA

A V6-os korszak sikerei mellett a Pirelli által elérhetővé tett keverékek is kikerülhetetlen tényezőt jelentenek az idei szezonban, hiszen a használható abroncsok a W09 tempóját olyannyira meghatározzák, hogy egy olyan pályán, mint a kínai vagy a kanadai is vereséget szenvedett.

Előbbin úgy is, hogy szerepelt a Mercedes által kedvelt közepes, míg utóbbin a gépnek leginkább nem fekvő hiperlágy okozott fejtörést Toto Wolfféknak. A rózsaszín abroncsok használatát egyébként az olasz gumigyártó egészen a Szingapúri GP-ig szünetelteti, miközben Silverstone-ba visszatérnek a módosított gumik is, amelyekkel Hamilton két pole pozíciót és két domináns győzelmet jegyzett.

A Pirelli által kínált keverékek a következő nagydíjakra (Fotó: Pirelli)
A Pirelli által kínált keverékek a következő nagydíjakra (Fotó: Pirelli)

 

A kérdés az, hogy a továbbfejlesztett erőforrással, azonban a módosított abroncsok nélkül képes-e a csapat fölényes hétvégét teljesíteni, és erre akár már most, Ausztriában választ kaphatunk.

Az „ezüstnyilak” problémáját leginkább a különböző keverékek megfelelő munkára bírása jelenti, mivel ahogyan puhulnak a gumik, úgy csökken az előnyük, vagyis nem tudják kiautózni a jobban tapadó abroncsok adta tempót.

31. OSZTRÁK NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.839
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:04.579
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:04.070
időmérő edzés: 1. Bottas 1:03.130
VASÁRNAP
15.10: a verseny (71 kör, 306.452 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj
Július 29.,15.10:Magyar Nagydíj

Ez az Osztrák Nagydíj péntekén is markánsan megmutatkozott, hiszen Hamilton hiába próbálkozott az ultralágyon faragni az idején, a lágy Pirellin bizonyult a leggyorsabbnak a második edzésen.

A brit a nap végi értékelésében meg is jegyezte, számára jobban fekszenek a keményebb abroncsok, és bár jelenleg egyértelmű a helyzet, aggályát fejezte ki a gumik kapcsán.

„Ez a kilencedik nagydíjunk, és eddig mindenhol másképpen viselkedtek. Az egyik edzésen jók, aztán a következőn egyszerűen nem, és nem érted, hogy ez miért van, ami eléggé zavarba ejtő" – magyarázta.

A Mercedes helyzetét pedig még jobban nehezíti, hogy ez a szeszélyesség nemcsak a gumik viselkedésére, hanem a W09 gyorsaságára is jellemző, hiába nem nevezik „dívának” az idei konstrukciót.

A Ferrari eközben 2017-hez hasonlóan idén is egy jóval univerzálisabb géppel szállt harcba, ami még a kvalifikációkon is képes a pole pozícióra. Vettel például a Kanadai Grand Prix-ig gyűjtött össze annyi elsőséget, mint az előző szezon teljes egészében, miközben az olasz alakulat két egymást követő versenyre is kisajátította az első rajtsort, amire legutóbb 2006-ban (!) volt példa.

A FEJLESZTÉSI VERSENY

A Mercedes viszont az előző években mindig remekül időzítette a fejlesztéseit, az idei szezon legzsúfoltabb szakaszában pedig egy hét eltéréssel két fronton is jelentős erősítéseket végzett. Franciaországban először használta élesben a továbbfejlesztett erőforrását, sőt, miután annak bevetését egy futammal kénytelen volt elcsúsztatni, a 2-es számú motort Le Castellet-ben már további újításokkal szerelte be a gépébe.

A németek aztán Ausztriába egy olyannyira nagy aerodinamikai csomaggal érkeztek meg, hogy több szakértő is „B-autóról” beszélt, nem is alaptalanul, hiszen átalakult a W09 első szárnya, teljesen megváltoztak az oldaldobozok, amelyek a Red Bull és a Ferrari koncepciója közötti középutat célozták be, módosult a légbeömlő alakja és mérete is, miközben a hűtőnyílás körüli légterelők és a visszapillantó tartóelemei is frissültek.

Az olasz gárda ezzel szemben inkább folyamatosan hoz apróbb fejlesztéseket, mint ahogyan ezt a Mercedes korábban tette, azonban Hamilton üdvözli a változást, miközben Wolff is valamiféle koncepcióváltásról beszélt.

„Vannak olyanok, akik apránként, de folyamatosan hozzák az újdonságokat, míg mi arra várunk, hogy egy egész csomagot tudjunk bevetni. A srácok nagyon keményen dolgoztak a háttérben, hogy biztosak legyünk abban, ne a mennyiség, hanem a minőség kerüljön az előtérbe” – emelte ki a címvédő.

„Miután Franciaországban bevetettük a továbbfejlesztett hajtóegységeket, most egy átfogó aerodinamikai csomagot hoztunk magunkkal Ausztriába, eddig minden jól működik. Az autó viselkedése meglehetősen jó, ezt az onboard felvételeken is lehet érzékelni. Nagyszerű a stabilitás és a vezethetőség, remélhetőleg a hétvége előrehaladtával is hasonló lesz a helyzet" – osztotta meg gondolatait a csapatfőnök, és az új megközelítésük fontosságát is kiemelte.

„Igyekeztünk minden egyes aerodinamikai frissítésünket egy időpontra ütemezni. Ez koncepcióváltás a részünkről, és eddig úgy tűnik, a versenyzőink elégedettek vele. Szükséges lépés volt, mivel a Ferrari és a Red Bull sem fog a babérjain ülni, nagyon keményen nyomják futamról futamra. Még ha csak egyetlen ezredmásodpercet nyersz, az is dönthet az első és a harmadik hely között."

A Mercedes fejlesztései tehát teljesítették az első éles próbájukat, amelyen kiváló eredménnyel zártak, hiszen Valtteri Bottas vezényletével a Mercedes Franciaország után Ausztriában is kisajátította az első rajtsort.

A MAI ESÉLYEK

A tavalyi Osztrák Nagydíjhoz hasonlóan tehát Bottas várhatja az élről a piros lámpák kialvását, a finnek bár sikerült akkor az elsőségét a győzelemre váltani, az eddigi 30 itteni GP-n csupán 9 esetben fordult elő, hogy azon pilóta szelte át elsőként a célvonalat, aki az élről startolt.

A címvédő szempontjából mindenesetre a csapattárs diadala is jó eredmény lenne, természetesen egészen addig, amíg Vettel nem végez nála előrébb, hiszen akkor a brit növelné az előnyét. Igaz, annak mértéke nagyobb is lehetne, amennyiben a német gárda Hamilton vezetésével ér el kettős győzelmet holnap, főleg úgy, hogy a németet 3 rajthelyes hátrasorolással és egy büntetőponttal sújtották Carlos Sainz Jr. feltartása miatt.

Az elmúlt hetekben egymást váltották a vb élén (Fotó: AFP)
Az elmúlt hetekben egymást váltották a vb élén (Fotó: AFP)

A ferraris szankciója így még inkább elősegíti, hogy Mercedes 1–2. szülessen, a német gárda ráadásul stratégiailag is előnyben van. Az „ezüstnyilak” ugyanis a Q2-ben a szuperlágyon futották a legjobb köreiket, vagyis a piros jelzésű Pirellin indulhatnak, ellentétben a Ferrarival, amelyik gárda a rajtnál a jobban tapadó, de a versenyszimulációk során a legrosszabb körátlagot hozó ultralágyon teljesítheti az első etapját.

HAMILTON KIÉPÍT EGYGYŐZELEMNYI ELŐNYT A MAGYAR FUTAMIG?

Ha bejön a papírforma, akkor a brit nagy léptekkel távolodhat el Vettel előtt a vb-összetettben, különösképp, ha a német újabb hibákat követ el. A brit mellett szól, hogy a következő aszfaltcsíkok az elmúlt évek eredményeit alapul véve fekszenek a W09-nek, miközben a Pirelli által elérhetővé tett abroncsokat is jobban működésre tudják bírni, mint például a Szingapúri Grand Prix-ra választható keverékeket.

Ezen felül a vb-éllovas saját, illetve csapata hazai pályáján is jó teljesítményt szokott nyújtani, mi több, korábban a Hungaroring is kedvelt vadászterület volt számára.

Persze – mint a 2018-as szezonban már többször – könnyen borulhat a papírforma, a technika ördöge bármikor lecsaphat, az adott versenyző önhibájából és vétlenül is balesetbe keveredhet – de a számok, a múlt és az ismert körülmények mind Hamilton kezére játszanak.

Kérdés, hogy Vettel ezúttal képes lenne-e ledolgozni az összeszedett hátrányt az idény második felében, főleg az ázsiai fordulókon, amelyeken tavaly kicsúszott a kezei közül a hőn áhított ötödik bajnoki cím.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik