F1: Hamilton szerint az ő autójával sosem túl könnyű

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.07. 19:10
null
Lewis Hamilton nem teljesen elégedett a továbbra is erősnek tűnő Mercedesével (Fotó: AFP)
Mindkét szabadedzést a Mercedes zárta az élen Barcelonában – délelőtt Valtteri Bottas, a második tréningen pedig Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak. A két versenyző véleménye viszont némileg eltér azzal kapcsolatban, hogy mennyire jó az autójuk ezen a hétvégén. Max Verstappen látszólag nehezebb pénteki napon van túl, ám leszögezte: minden rendben volt a kocsijával, és kellően versenyképesnek érzi azt. Charles Leclerc azt reméli, a Ferrari meg tudja közelíteni a Mercedest és a Red Bullt Barcelonában.

 

A második szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, ám közel sem elégedett még teljesen az autójával. A hétszeres világbajnok szerint sikerült előrelépniük a beállításokkal, ám ezen a téren is van még min javítaniuk.

„Sosem megy túl könnyen, és ezzel az autó soha nem is fog – vélekedik Hamilton. – Viszont már sikerült megérteni az autót, és tudjuk, hogy milyen irányba kell mennünk az egyensúlyt illetően. Végre kell hajtanunk még néhány módosítást. Javítottunk ma kicsit az időn, viszont remélem, hogy találunk jobb beállításokat holnapra. A tízes kanyar sokkal gyorsabb lett, de ma nem voltam versenyhelyzetben, szóval nem tudom megmondani, hogy jobb lesz-e a versenyzés szempontjából.”

Valtteri Bottas elsőségével ért véget a nyitó edzés, de mindkét Mercedes igen erősnek tűnik Barcelonában. A finn versenyző úgy érzi, előnyt jelent, hogy már jól ismerik a spanyolországi versenynek otthont adó pályát, és nem különösebben foglalkozik a riválisokkal, legfőképpen saját magára koncentrál a hétvégén.

51. SPANYOL NAGYDÍJ
MÁJUS 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:18.504
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:18.170
MÁJUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
MÁJUS 9., VASÁRNAP
A verseny (66 kör, 308.424 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 23., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 6., 14.00
Azeri Nagydíj, Baki
Június 13.Török Nagydíj, Isztambul

„Azt terveztünk, hogy nem változtatunk a beállításokon a hátsó szárnyat és a többi elemet illetően – árulta el Bottas. – Úgy érezzük, már pontosan rájöttünk, mi optimális a számunkra ezen a pályán, és ez jót jelent. A ma esti programunk a szokásos lesz: a lehető legjobban finomhangoljuk a beállításokat, mert minden ezredmásodperc, amit találunk, segíteni fog az időmérőn. Szorosnak tűnik a mezőny, még a Ferrari is elég erősnek tűnik. Mi viszont csak magunkra koncentrálunk, sőt, én személy szerint csupán saját magamra.”

Úgy tetszett, hogy Max Verstappennek kijutott a nehézségekből a barcelonai versenyhétvége pénteki napján. Az első edzésen veszített némi időt, mert probléma adódott az orrkúpjával, a délutáni gyakorlást pedig csak a kilencedik helyen zárta. Ennek ellenére Verstappen azt állítja, semmilyen nagyobb problémájuk sem volt ma, és igen jónak érzi az autóját.

„Összességében az autó elég versenyképesnek tűnik, szóval várom már a holnapot, hogy tovább tudjunk javítani, de annyi biztos, hogy ma nem szenvedtünk – szögezte le a Red Bull versenyzője. – Nem történt ma semmi furcsa, de biztosra kell mennünk, hogy holnap is fel tudjunk venni a versenyt a többiekkel.”

Charles Leclerc az előkelő harmadik pozícióban zárta a második tréninget, így abban reménykednek a Ferrarinál, hogy sikerül a lehető legközelebb kerülniük a Mercedeshez és a Red Bullhoz. Ennél többet viszont nem igazán tart reálisnak a monacói.

„Változtattam kicsit a hozzáállásomon Portimaóhoz képest, és most már inkább lépésenként haladok – mondta Leclerc. – Tudjuk, min kell javítanunk, de majd meglátjuk, sikerült-e kijavítanunk azokat a területeket, amelyeken eddig szenvedtünk. Jelenleg abban reménykedhetünk a leginkább, hogy képesek leszünk közvetlenül a Mercedes és a Red Bull mögött végezni. Ha ér minket valamilyen pozitív meglepetés, ennél is többre leszünk képesek, annak nagyon örülnénk, de az elsődleges célunk az, hogy közel végezzünkhozzájuk.”

AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:18.504 átlag: 214.383 km/ó 25 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:18.537 0.033 19
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.627 0.123 22
4. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:18.944 0.440 24
5. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:18.996 0.492 25
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:19.020 0.516 22
7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:19.062 0.558 26
8. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:19.234 0.730 24
9. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:19.349 0.845 17
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:19.429 0.925 25
11. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:19.669 1.165 22
12. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:19.681 1.177 25
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:19.694 1.190 23
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:19.732 1.228 24
15. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:19.950 1.446 25
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:20.270 1.766 25
17. Roy Nissany* izraeli Williams-Mercedes 1:20.700 2.196 23
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:20.766 2.262 23
19. Robert Kubica* lengyel Alfa Romeo-Ferrari 1:21.887 3.383 13
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:21.976 3.472 22
* csak ezen a szabadedzésen vett részt
A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:18.170 átlag: 215.299 km/ó 32 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:18.309 0.139 31
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:18.335 0.165 28
4. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:18.466 0.296 29
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:18.518 0.348 30
6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:18.593 0.423 32
7. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:18.619 0.449 30
8. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:18.674 0.504 30
9. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:18.785 0.615 26
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:18.918 0.748 23
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:18.947 0.777 30
12. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:19.092 0.922 28
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:19.122 0.952 29
14. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:19.134 0.964 29
15. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:19.195 1.025 28
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:19.213 1.043 30
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:19.957 1.787 29
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:20.046 1.876 26
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:20.326 2.156 30
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:20.753 2.583 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik