F1: Hamilton remegett az adrenalintól; Räikkönen célja a győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.07. 20:14
A Mercedes britje, Lewis Hamilton 2014 óta kivétel nélkül mindig megszerezte a pole pozíciót a Brit Nagydíjon, s ezen sorozata idén sem szakadt meg. A címvédőre, elmondása szerint, még nem nehezedett ekkora nyomás, miközben az autója sebessége teljesen lenyűgözte, mint ahogyan Sebastian Vettelt is, aki azért örül annak, hogy a teli tankolt gépekkel holnap kisebb lesz a tempó, hiszen a nyakfájdalma még mindig nem múlt el. Kimi Räikkönen eközben bánja, hogy elvesztette a rajtelsőséget, de mindenképpen a győzelmet célozta be, míg a másik finn, Valtteri Bottas honfitársánál is csalódottabb. Daniel Ricciardót pedig a hátsó szárnya meghibásodása hátráltatta, ám a „vörös bikák" az időmérőn is a versenyre gyúrtak.

Hamilton rég nem örült ennyire egy pole-nak (Fotó: AFP)
Hamilton rég nem örült ennyire egy pole-nak (Fotó: AFP)
Hamilton rég nem örült ennyire egy pole-nak (Fotó: AFP)

 


69. BRIT NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:27.487
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:27.552
SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Hamilton 1:26.722
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:25.892
VASÁRNAP
15.10: a verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 22., 15.10:Német Nagydíj
Július 29.,15.10:Magyar Nagydíj
Augusztus 26., 15.10:Belga Nagydíj

Lewis Hamilton stílusosan 44 ezreddel futott jobb időt a 44-es számú Mercedesben, mint a vb-éllovas Sebastian Vettel, és szerezte meg sorozatban a negyedik, míg összességében a hatodik brit rajtelsőségét. Előbbivel egyébként Stirling Moss és Jim Clark mellé lépett fel az örökranglistán, míg utóbbival egyeduralkodóvá vált hazai pályán. Ráadásul az 50. pole-ját érte el az „ezüstnyilakkal", miközben egész pályafutását tekintve 76. alkalommal várhatja majd az élről a piros lámpák kialvását.


„Életem egyik legjobb köre volt, de egyúttal a legnehezebbje is. Még sosem tapasztaltam ilyen nagy nyomást, s úgy vélem, a bennem lévő vágy, hogy kihozzam magamból meg az autóból, amit tudok, mélyen ott lakozik. Mindez olyan keménnyé tette ezt az időmérőt, mint még soha" – magyarázta a címvédő.

„Rengeteg szurkolóm van itt, és értük mindenképpen meg akartam szerezni az első helyet, szóval nagyon hálás vagyok, hogy sikerült. Az adrenalinom az egekben volt, mindent kivett belőlem ez a kör. Remegtem az érzelmektől. Az energia, amit tőlük kapok, egyszerűen felemel, minden egyes sportoló teljesítményéhez hozzátesz, ha ennyien állnak mögötte. Őrület belegondolni, hogy ez a 76. pole-om!" – beszélt lelkesen, majd azt is elmondta, miként élte meg, hogy az első köröket követően csak a második volt.

„Kimentem a bokszba, azt gondoltam, rendben volt a köröm, erre visszacsúsztam a második pozícióba, így a nyomás még nagyobb lett. A következő próbálkozásnál aztán 9 századdal javítottam az előző időmön, és csak azért imádkoztam, hogy elég legyen" – osztotta meg, hogy mi játszódott le benne.

A britnek pedig volt félnivalója, hiszen csupán a középső szektorban ment ő a legjobban, míg a másik kettőben a ferrarisok előrébb voltak hozzá képest a részidőknél.

„Ez a világ leggyorsabb pályája – mondta már az újraaszfaltozott silverstone-i nyomvonalról. – Padlógázon megyünk át az 1-es kanyaron és a Copse-on is. Egyszerűen őrület, 200 km/ó felett száguldunk át a Maggots-Becketts kombináción is, végig a 11–12-es kanyaron, illetve a Stowe-on is, miközben ott ellenszél is van. Hihetetlen, mennyire gyors."

A pole pozíciót érő kör:

Formula 1 on Twitter

Gap to P2... just 0.044s fot the man in car number #44! Take another look at that pole position lap #BritishGP #F1 https://t.co/VZlC4RCKdd

A második tehát Vettel lett, aki a harmadik szabadedzés végén nyakfájdalom miatt nem is hajtott pályára, majd a kellemetlen érzés az időmérőre sem múlt el. A német azonban nem aggódik.

„Nem ez volt a legélvezetesebb kvalifikációm, de azért nem volt rossz sem. Nem tudom, mi történhetett, ám eléggé merev volt a nyakam, és hiába próbáltunk egy kicsi lazítani rajta. Holnapra viszont rendben kell lennie, szóval nem aggódom miatta. Illetve a sebesség is kisebb lesz a teli tankolt autókkal, ami ugyancsak segíteni fog" – bizakodott Vettel, és Hamilton után ő is kitért a nagy tempóra.

„Ezek a leggyorsabb autók, amit valaha vezettem, és remélem, így is marad, hiszen jövőre némileg lassulni fognak a gépek."

„Az első körömmel elégedett voltam, miközben a harmadik szektorban még volt bennünk, amit szerintem sikerült is kihoznom, azonban az egyenesekben egy kicsit vesztettünk. Ennek ellenére két nagyon erős kört futottam, Hamilton egyszerűen egy kicsit gyorsabb volt nálunk. Nem lehetünk elégedetlenek" – zárta a gondolatait.

Kimi Räikkönen az utolsó körében az első és a harmadik szektorban is abszolút legjobb időt ért el, összességében mégis 98 ezreddel kikapott Hamiltontól.

„Ma minden a rendelkezésemre állt ahhoz, hogy pole-t szerezzek, de a 16-os kanyarban elfékeztem magam az utolsó körömben, és emiatt még az első sorból is kiszorultam. Biztos vagyok benne, hogy előrébb végezhettem volna, ám ez ma nem sikerült" – foglalta össze a harmadik szakaszt, és a holnapi esélyekről is beszélt.

„Jónak kell lennie holnap az autómnak, persze nem lesz egy könnyű menet, de a győzelem a cél."

Valtteri Bottas ezúttal bő 3 tizeddel maradt el csapattársától, és 1:26.217-es köre csak a negyedik helyre volt elég.

„Csalódott vagyok, hiszen megvolt a tempónk, de egyszerűen nem állt össze számomra, sok időt vesztettem az utolsó két kanyarban. Túl mélyre mentem a 16-osban, ott pár tizedet elbuktam és csak a negyedik lettem. A hiba nélkül a pole-ért is harcolhattam volna."

„A Ferrari eléggé erősnek tűnik, miközben végig nagyon szoros volt közöttünk a küzdelem, és ez vasárnap sem fog változni. Nehéz lesz majd előzni, ám azért nem lehetetlen, tehát biztosan adódik majd lehetőségem" – fejtette ki a holnapi reményeit, és némileg visszakanyarodott még az előző GP-re, az Osztrák Nagydíjra is.

„Múlt héten hólyagosodást tapasztaltunk Ausztriában, és holnap is kulcskérdés lesz a gumik kezelése, főleg a magas hőmérséklet miatt. Hosszú, forró és kemény futam vár ránk, de már alig várom."

A Red Bull a hétvégén végig le volt némileg maradva a Mercedes és a Ferrari párosától, Max Verstappen az ötödik, míg Daniel Ricciardo a hatodik lett. A hátrányukkal a „vörös bikák" is tisztában voltak, ezért sokkal inkább készültek a versenyre, mintsem az időmérőre.

„Az egyenesekben majd' 1 másodpercet veszítünk, szóval ez a pálya egyre inkább a nem kedveltek közé tartozik. Az autó viszont jónak érződött, miközben holnap még melegebb is lesz" – tekintett előre Verstappen, és elmondta, mi nehezítheti a dolgukat.

„Nekünk egy kicsit keményebben kell bánnunk az abroncsainkkal, ami nem túl ideális, szóval emiatt szenvedni fogunk az előttünk állókhoz képest. Amikor úgy készülünk, hogy unalmas lesz, akkor általában eléggé izgalmas verseny bontakozik ki. Remélem, ezúttal is így történik majd" – árulta el a holland.

Ricciardo bár hátrébb végzett, mégis magabiztosabb a holnapi esélyeket illetően.

„Egy kicsit előre gondolkodtunk a versenyre, hiszen tudtuk, hogy az ötödik-hatodik helyen fogunk végezni. A Q2-ben ezért úgy döntöttünk, megőrzünk egy új szett lágyat, hátha szükségünk lesz rá holnap" – árulta el.

„Mivel holnap melegebb lesz, nagyon remélem, nem fog unalomba fulladni a futam, és egy helyett két kiállást kell majd teljesíteni" – magyarázta és Verstappen mellett ő is az egyenesben mutatott sebességükre panaszkodott.

„Még DRS-sel is rengeteget veszítenünk az egyenesekben, aztán láttam, hogy nem nyitódik fel a hátsó szárnyam, ami még frusztrálóbbá tette a helyzetet."

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:25.892 átlag: 246.910 km/ó
2. Sebastian Vettel német Ferrari 1:25.936 0.044 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:25.990 0.098
4. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:26.217 0.325
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:26.602 0.710
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:27.099 1.207
7. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:27.244 1.352
8. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:27.455 1.563
9. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:27.879 1.987
10. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:28.194 2.302
11. Nico Hülkenberg német Renault 1:27.901 1.645
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:27.928 1.672
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:28.139 1.883
14. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:28.343 2.087
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:28.391 2.135
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:28.456 1.871
17. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:29.096 2.511
18. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:29.252 2.667
19. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes idő nélkül
20. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda idő nélkül
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Vettel 1:26.585 1. Hamilton 1:26.256
2. Hamilton 1:26.818 2. Vettel 1:26.372
3. Bottas 1:27.025 3. Bottas 1:26.413
4. Verstappen 1:27.309 4. Räikkönen 1:26.483
5. Räikkönen 1:27.549 5. Verstappen 1:27.013
6. Leclerc 1:27.962 6. Ricciardo 1:27.369
7. Ricciardo 1:27.979 7. Grosjean 1:27.522
8. Hülkenberg 1:28.017 8. Magnussen 1:27.730
9. Grosjean 1:28.086 9. Leclerc 1:27.790
10. Magnussen 1:28.143 10. Ocon 1:27.843
11. Alonso 1:28.187 11. Hülkenberg 1:27.901
12. Pérez 1:28.210 12. Pérez 1:27.928
13. Ericsson 1:28.249 13. Alonso 1:28.139
14. Ocon 1:28.279 14. Gasly 1:28.343
15. Gasly 1:28.399 15. Ericsson 1:28.391
16. Sainz 1:28.456
17. Vandoorne 1:29.096
18. Szirotkin 1:29.252
19. Stroll idő nélkül
20. Hartley idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik