F1: Lewis Hamilton ma rádöbbent, mennyire öreg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 11:13
Csütörtökön Melbourne-ben megtartották az idénynyitó Ausztrál Nagydíj hivatalos FIA-sajtótájékoztatóját, amelyre szokás szerint hat pilótát hívtak meg. Többek között a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton és a 17 éves újonc, Max Verstappen is elmondta, mennyire várja a szezon rajtját, és milyen jól felkészült, de a legérdekesebb pillanat az volt, amikor a Mercedes versenyzője rádöbbent, mennyivel idősebb a hollandnál.

Hamilton a sajtótájékoztató egy pontján elkezdett forgolódni, mindenkit körbekérdezett, hány éves. Majd amikor arra terelődött a szó, ki milyen jó tanáccsal látná el a 17 éesztendős újoncot, megdöbbenve beszélt.

„Most esett le, hogy én vagyok itt a legidősebb pilóta. Ez az első ilyen alkalom, hogy a hatból én vagyok a legidősebb – mondta a 30 éves angol. – Tényleg most jöttem rá erre. Mikor is születtél, Max? 1997-ben?”

A hátsó sorban Valtteri Bottas és Kevin Magnussen mellett ülő Verstappen bólintott a Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo között hátraforduló Hamiltonnak.

„Jézusom! Akkor írtam alá az első szerződésemet a McLarennel! Te jó ég! Nem is igazából van olyan bölcsesség, amit most mondhatnék. Talán az, hogy amennyire lehet, vedd lazán" – mondta a 2015-ös mezőny ötödik legidősebb tagja, akinél Kimi Räikkönen, Jenson Button, Fernando Alonso és Felipe Massa született korábban.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik