F1: Hamilton kicsit sem könnyű csapattárs – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 18:27
Fernando Alonso elismerte, hogy Nico Rosberg egyáltalán nincs könnyű helyzetben a csapattársa, Lewis Hamilton miatt, hiszen a spanyol tapasztalatból tudja, hogy Hamilton egyáltalán nem egy egyszerű jellem csapattársnak. 

Alonso és Hamilton 2007-ben volt csapattárs a McLarennél. A kettejük között zajló jelenetek a Formula–1 egyik legemlékezetesebb mozzanatai voltak az elmúlt évtizedben. A két versenyző azóta természetesen tisztázta az akkor történteket, de Alonso megérti, hogy Rosbergnek miért is van ennyire nehéz dolga Hamilton csapattársaként – főleg most, hogy a brit a Magyar Nagydíjon átvette a vezetést a világbajnoki összetettben.

„Hamilton jó helyzetben van – mondta Alonso. – Ebben a sportban, ha fel kell zárkóznod, és végül megelőzöd az élen állót, az valami extrát jelent. Ez igaz fordított esetben az elsőre is: elkapnak és megelőznek, és ezzel egy kisebb krízisbe kerülsz. Annak ellenére, hogy közel vannak egymáshoz a pontok tekintetében, most Hamilton tűnik az erősebb és jobb versenyzőnek.”

A kétszeres világbajnok ezzel kicsit védelmébe vette Rosberget, de úgy gondolja, amiatt, hogy már Hamilton vezeti a bajnokságot, jelenleg ő a legnagyobb favorit az idei világbajnoki címre. Alonsót megkérdezték, mit gondol arról, hogy Hamilton időmérő utáni nyilatkozata miatt kezdhette el az FIA vizsgálni Rosberg dupla sárga zászlós ügyét.

„Nem lep meg, emlékszem erre-arra 2007-ből. Azt elismerhetjük, hogy Rosbergnek nincs könnyű csapattársa. Lewis erős és gyors a pályán, és soha nem vét hibát. A pályán kívül is jelentős befolyással bír, szóval sok szerencsét Rosbergnek – tette hozzá nevetve Alonso. – Nico nem hibázhat. Sem a pályán, sem azon kívül.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik