F1: Hamilton a tanáraihoz szólt, Verstappen és Vettel rendezte a történteket

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 20:10
null
Hamilton győzelme után nem maradhatott el a crowd surfing Silverstone-ban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton hatodszor tudott győzni Silverstone-ban, ezzel pedig rekordot állított fel a Brit Nagydíj történetében. A Mercedes versenyzője reméli, hogy a sikerével üzent mindenkinek, aki régen kételkedett benne. Sebastian Vettel és Max Verstappen a futam vége fele összeakadt, de a leintés után azonnal tisztázták az esetet, amiért a német bocsánatot is kért Verstappentől. Valtteri Bottas élvezte a csapattársa elleni csatát, de tudja, hogy Toto Wolffról ez kevésbé mondható el.

Lewis Hamilton rekordot döntött Silverstone-ban, hatodik alkalommal nyerte meg ugyanis a Brit Nagydíjat. Az ötszörös világbajnok főként az Antonio Giovinazzi miatt pályára küldött biztonsági autós fázisnak köszönheti a győzelmét, mely után üzent azoknak, akik valaha is kételkedtek benne.

„Tudom, hogy a tanáraim figyelni fognak a halálom napjáig, és be akarom bizonyítani nekik, hogy tévedtek, valamint mindenki másnak is, aki negatív dolgot mondott rólam – szögezte le Hamilton. – Amikor nyolcéves voltam, nem tudtam, milyen, ha van pénzed és hírneved. Továbbra is inspirálni szeretnék másokat. Mindig hittem a képességeimben, és meg akarom mutatni másoknak, hogy nekik is így kellene tenniük.”

VETTELT TOVÁBB BÜNTETTÉK
A futamon kapott időbüntetése mellett további két büntetőpontot osztottak ki a sportfelügyelők Sebastian Vettelnek, amiért kilökte Max Verstappent. Erről bővebben itt olvashatnak!

Egészen a biztonsági autó pályára küldéséig Valtteri Bottas vezette a versenyt, Giovinazzi kiesése azonban nem jött jól a kerékcseréjét már letudó finnek. Bottas a futam után csalódottam nyilatkozott, ám tudja, hogy túl kell tennie magát a balszerencséjén.

„Ilyen az élet, néha balszerencsések vagyunk. De mit tehetnék? Csak tovább kell lépnem – vallotta be a Mercedes-versenyző. – Én álltam ki előbb, irányítás alatt tartottam az előnyömet, és hatékonyan vezettem a versenyt addig, amíg a pályára nem jött a biztonsági autó. Azt hittem, hogy minden az irányításom alatt állt. A safety car miatt Lewis kapott egy ingyen kerékcserét, és ennyi is volt... Én is a közepes gumikra váltottam, ez viszont azt jelentette, hogy a végén még egyszer ki kell állnom. Nem igazán az én napom volt, de legalább a tempónk jó volt.”

A Mercedes erős teljesítménye mellett Bottas a csapattársa elleni csatákat is élvezhette a futam elején. Persze tudja, hogy főnökük, Toto Wolff nem örült annyira, hogy két versenyzője egymásra talált a pályán.

70. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 12., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Gasly 1:27.173
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:26.732
JÚLIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:25.905
Időmérő: 1. Bottas 1:25.093
JÚLIUS 14., VASÁRNAP
Futam: 1. Hamilton, 2. Bottas, 3. Leclerc
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 28., 15.10
64. Német Nagydíj
Augusztus 4., 15.10
34. Magyar Nagydíj
Szeptember 1., 15.1064. Belga Nagydíj

„Azt a részét eléggé élveztem. Szeretem a jó, kemény, de fair versenyzést. Szerintem Lewisszal mindkettőnk számára élvezetes volt, de Totónak talán nem annyira. Vártam a további csatákra a verseny végén, de ezekre végül nem került sor” – mondta a silverstone-i verseny második helyezettje.

A harmadik pozícióban látta meg a kockás zászlót Charles Leclerc, aki, bár nem jött jól neki a safety car pályára küldése, néhány szép előzést bemutatva dobogóra tudott állni. A fiatal monacói pilóta élete legjobb Formula–1-es versenyének nevezte a silverstone-it, és nagyon elégedett a teljesítményével.

„Azt hiszem, ez a verseny felnyitotta a szemünk, és megmutatta, meddig mehetünk el – utalt vissza kicsit az előző, spielbergi futamon történtekre is. – Nagyszerű az F1 számára, hogy ennyire a határon harcolhatunk. Nagyon örülök, amiért így alakult ez a futam. Valószínűleg ez az a verseny, amelyet leginkább élveztem F1-es karrierem során. Fantasztikus harmadikként végezni, de nehéz napunk volt. Az első két etapon nem ott voltunk, ahol szerettünk volna, ám a kemény gumikon nagyon erősek voltunk, a biztonsági autó miatt viszont veszítettünk néhány pozíciót. Örülök viszont a harmadik helynek és a kemény csatáknak.”

Dobogóra állhatott volna Max Verstappen Silverstone-ban, a 38. körben azonban csúnyán belecsúszott Sebastian Vettel hátulról. Bár a holland kevesebbel megúszta, mint a ferraris, aki visszaesett a mezőny legvégére, autója annyira megsérült, hogy le kellett mondania a dobogós helyezésről. Verstappen a leintés után elmondta, hogy mi is történt pontosan, és arra is kitért, hogy Vettellel máris tisztázták az esetet.

„Azt hiszem, hogy elmérte a féktávot, ezért jött belém hátulról – emlékezett vissza a Red Bull pilótája. – Beszéltem már vele, és amint kiszálltunk az autóból, bocsánatot kért tőlem. Bosszantó, hogy ez történt, de már nem tudunk változtatni rajta. Dobogós helyezést veszítettünk el. Megpróbáltam felzárkózni, ami kissé meglepő volt egy ilyen ütközés után, hiszen keményen átrepültem a kerékvetőn. A szervó többé-kevésbé elment, szóval onnantól kezdve elég nehéz dolgom volt. Az ülés kijött a helyéről, és sokat mozgott, a padlólemez is jelentősen sérült, és még a diffúzor is eltört. Láttam, ahogyan egyes darabok letörnek az autóról, és ez egyáltalán nem volt jó. Az autó nem úgy működött, ahogyan kellett volna, ám így is örülök az ötödik helynek.”

Sebastian Vettel az esetért 10 másodperces időbüntetést kapott, és pont nélkül zárta a Brit Nagydíjat. A német azonban vállalja a felelősséget a hibájáért, és elmondta, hogy mi vezetett az ütközéshez.

„Az én hibám volt – ismerte el Vettel. – Megelőzött a Stowe-ban, de kicsit szélesen fordult, ami lehetőséget nyújtott nekem arra, hogy visszaelőzzem. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy jobbra megy, így tőle balra lesz helyem, és reméltem, hogy be tudok oda szúrni. Azonban nem így történt, de ekkora már túl késő volt. Túl közel voltam hozzá, és összeütköztünk.”

A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:21.08.452
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 24.928
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 30.117
4. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 34.692
5. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 39.458
6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 53.639
7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 54.401
8. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:05.540
9. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1:06.720
10. Nico Hülkenberg német Renault 1:12.733
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:14.281
12. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:15.617
13. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:21.086
14. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör
15. Sebastian Vettel*
német Ferrari 1 kör
16. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör
17. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör
FELADTA
MEGTETT KÖR
Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 18
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 9
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 6
*10 másodperces időbüntetés baleset okozásáért
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS L. K. P.*
PONT
1. Lewis Hamilton 7 9 10 2
223
2. Valtteri Bottas 2 9 10 2
184
3. Max Verstappen 1 3 10 1
136
4. Sebastian Vettel -
4 9 1
123
5. Charles Leclerc - 5 9 2
120
6. Pierre Gasly - -
8 2
55
7. Carlos Sainz Jr. - - 6 38
8. Kimi Räikkönen - - 4 25
9. Lando Norris - - 6 22
10. Daniel Ricciardo - - 4 22
11. Nico Hülkenberg - - 4
17
12. Kevin Magnussen - - 2 14
13. Sergio Pérez - - 3 13
14. Danyiil Kvjat - - 5 12
15. Alexander Albon - - 3
7
16. Lance Stroll - - 3 6
17. Romain Grosjean - - 2 2
18. Antonio Giovinazzi - - 1 1
*: A futam leggyorsabb köréért járó plusz pont
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 407
2. Ferrari 243
3. Red Bull-Honda 191
4. McLaren-Renault 60
5. Renault 39
6. Alfa Romeo-Ferrari 26
7. Racing Point-Mercedes 19
8. Toro Rosso-Honda 19
9. Haas-Ferrari 16
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik