F1: Ennél aligha lehet izgalmasabb egy futam – lapszemle

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.16. 14:35
A rossz bokszstratégia és Max Verstappen az oka annak, hogy nem győzött a Ferrari a Kanai Nagydíjon – írja a nemzetközi sajtó az F1-es futam másnapján.

OLASZORSZÁG
Corriere della Sera:
– Ezerfelé szakadt álom. Egyfelől ott van az előrenyomuló Ricciardo, aki a cipőjéből pezsgőzött a dobogón, másfelől a Vettelt szabálytalanul kilökő Max Verstappen. A fiúnak kamillateát kellene tölteni a vizespalackjába.

La Gazzetta dello Sport: – Bár piros volt az első sor, a Ferrari elszalasztott egy nagy lehetőséget. Ebben főként Verstappen a hibás, de a bokszstratégia sem működött ezúttal.

La Repubblica: – A játék elrontója. Micsoda ostobaság. Verstappen nem tudott felülemelkedni önmagán. A 20 éves holland három futamgyőzelemmel a háta mögött továbbra is a mezőny rossz kölyke. Ezúttal is rászolgált a hírnevére.

NÉMETORSZÁG
Bild:
– Lauda beolvasott Vettel kilökőjének: „Ez már nem a koron, hanem az intelligencián múlik”.

AUSZTRIA
Kurier:
– A sanghaji futam kétharmada unalmas körözés volt. A két Toro Rosso karambolja után azonban kijött a biztonsági autó, és onnantól teljes összevisszaság uralkodott a pályán. Ricciardo hatodszor ünnepelhetett, a favoritok viszont felsültek.

SPANYOLORSZÁG
La Vanguardia:
– Ricciardo mindenkinek a szájából kiénekelte a sajtot. A ausztrál kilenc szédítő kör alatt minden nagymenőt megelőzött, és megérdemelten nyert.

El Mundo: – A gyilkos mosolyú férfi. A 2019-es szerződésére váró Ricciardo nagy üldözőversenyt mutatott be, miközben Verstappen elrontotta Vettel versenyét.

Marca: – Ferrari-tragédia. Ez lehetett volna Seb nagy napja, minden adott volt sorozatban harmadik futamgyőzelméhez, de egyszerűen semmi sem sikerült.

As: – Ricciardo látványos diadalmenete. A Red Bull nagyszerűen taktikázott, igaz, a biztonsági autó is segített.

Mundo Deportivo: – Amit Kínában láthattunk, tananyagnak kellene lennie minden fiatalnak, aki hivatásos pilóta akar lenni. Ricciardo és Verstappen megmutatta, hogy mit kell, illetve nem szabad tenni a futamgyőzelem érdekében.

El País: – Ricciardo sikere nagyrészt a Red Bull kiváló stratégiájának köszönhető. A tervet tökéletes időzítéssel valósította meg a csapat.

SVÁJC
Blick:
– Kínai csattanó! Ennél aligha lehet izgalmasabb egy futam. Káosz, párharcok, ütközések, s a végén Ricciardo szenzációs győzelme.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik