F1: eltörölnék a kék zászlókat, így növelnék az izgalmakat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 12:18
null
Vettel sokszor emlegeti a kék zászlókat versenyzés közben (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben működő kék zászlós szabály eltörlése lesz az egyik megvitatandó téma a csapatok és az FIA következő ülésén. A szövetség ezzel tovább növelné az izgalmakat, hiszen így az élmezőnyt még közelebb hozná egymáshoz, amikor a lekörözésekre kerül sor. Charlie Whiting azonban úgy véli, hogy nem lesz egyszerű elnyerni a csapatok támogatását.

 

A kék zászlós szabály lényege, hogy segítse az élmezőny versenyzőit, amikor a lassabb, általában lekörözendő autókat utolérik a pályán. Ez amellett, hogy a biztonságot növeli, megnehezíti, hogy a mezőny hátsó traktusa beleszóljon a pontokért vagy éppen a győzelemért szóló csatába, hiszen a forgalomban történő előzéseket könnyebbé teszi. Ezzel egy időben viszont hátráltatja a lassabb csapatok konstrukcióiban helyet foglalók futamát is.

Charlie Whiting, bár megerősítette, hogy napirenden van a kék zászlós szabály eltörlése, azt is elmondta, hogy szerinte nem lesz könnyű átvinni a javaslatot, mivel az alakulatok több mint a fele nem támogatná az ötletet. Sőt, egyes pilóták – mint például Sebastian Vettel – sokszor panaszkodnak arra, hogy a lekörözendők nem éppen előzékenyek, így még inkább szigorítani kellene a kék zászlók alkalmazását.

„Napirenden van a téma, szóval beszélnünk kell róla. Nem vetettük el még teljesen, az viszont biztos, hogy nagyon óvatosan kell kezelnünk, nehogy visszaélés legyen belőle”– osztotta meg a gondolatait Whiting, majd más szériákat is felhozott példaként.

„Tekintve, hogy más kategóriákban egyáltalán nincs is meg az élmenők ezen luxusa, mindenképpen meg kell vitatnunk az ügyet.”

A kék zászlók eltörlésének a célja tehát az izgalom fokozása lenne, mivel a lassabb versenyzők még jobban feltarthatnák az élen haladókat, így csökkentve a közöttük kialakult különbségeket. Bár a forgalom eddig is beleszólt az élmezőny küzdelmébe, a kék zászlók kivételével ez a faktor még nagyobb szerepet játszana a győzelemért folytatott harcban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik