Verstappen összetörte a Red Bullt, de az élen zárta a spái 2. edzést

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 14:33
null
Hiába az elsőség, nem túl pozitívan ért véget a második spái szabadedzés Max Verstappen számára (Fotó: AFP)
Max Verstappen zárta az élen az F1-es Belga Nagydíj második szabadedzését. A délutáni tréning hajrája igen eseménydús volt – először Charles Leclerc balesete miatt kellett félbeszakítani a körözést, ami a tervezettnél néhány perccel hamarabb ért véget, ugyanis Verstappen az utolsó percekben összetörte a Red Bullját. A holland pilóta mögött a Mercedes párosa végzett Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben.

 

Változékony időjárási viszonyok jellemezték a Belga GP pénteki napját Spa-Francorchamps-ban. A kissé nedves első szabadedzés után a Formula–3-as időmérőt már jóval nehezebb körülmények között rendezték, a királykategória második tréningjére azonban többnyire ismét felszáradt a pálya.

Az esőre azonban továbbra is megvolt az esély, így a mezőny igyekezett kihasználni az időt már a gyakorlás elején. Akárcsak az első szabadedzésen, ezúttal is Lando Norris autózta az első mért kört néhány perc elteltével, majd az első 20 perc végén Valtteri Bottas vette át a vezetést.

66. BELGA NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 27., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Bottas 1:45.199
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:44.472
AUGUSZTUS 28., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP
A verseny (44 kör, 308.052 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 5., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 12., 15.00
Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26., 14.00
Orosz Nagydíj, Szocsi

Bottast sokáig nem tudták letaszítani az első helyről, ám félidőben a második pozícióban álló Lewis Hamilton csak 0.031 másodperccel maradt elcsapattársa idejétől. A harmadik Max Verstappen hátránya is kevesebb mint egy tizedmásodperc volt, ám 25 perccel a tréning vége előtt a holland pilóta ugrott az élre.

Az utolsó negyedórában először Esteban Ocon állt keresztbe a pályán, de Charles Leclerc még rosszabbul járt. A Ferrari versenyzője az ötös kanyar kijáratánál veszítette el az uralmat az autója felett, és bár többször is sikerült korrigálnia, végül nem tudta elkerülni a gumifalat. A 16-os számú négykerekű első felfüggesztése eltört, a gép mentésének idejére félbeszakították a körözést.

Amely nagyjából tíz perc múlva folytatódhatott; az utolsó percekben az összes versenyző a pályára hajtott. Csakhogy a tervezettnél hamarabb véget ért agyakorlás, ugyanis Verstappen a hetes kanyarban lecsúszott a pályáról, és a Red Bullja hátulját összetörte, amikor eltalálta vele a falat.

Ismét lengett a piros zászló, ám a hátralévő időben már nem indították újra a tréninget. Az élen Verstappen zárt Bottas és Hamilton előtt, az első tízben rajtuk kívül Alonso, Gasly, Stroll, Ocon, Vettel, Norris és Pérez végzett.

Folytatás szombaton 12 órakor a harmadik szabadedzéssel!

BELGA NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:44.472 átlag: 241.350 km/ó 12 kör
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:44.513 0.041 mp h. 14
3. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:44.544 0.072 13
4. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:44.953 0.481 15
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:44.965 0.493 17
6. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:45.180 0.708 14
7. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:45.302 0.830 15
8. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:45.336 0.864 16
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:45.386 0.914 18
10. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:45.404 0.932 13
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:45.517 1.045 14
12. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:45.758 1.286 17
13. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:45.789 1.317 16
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:45.967 1.495 18
15. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:46.118 1.646 14
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:46.198 1.726 17
17. George Russell brit Williams-Mercedes 1:46.665 2.193 14
18. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:46.836 2.364 13
19. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:47.335 2.863 14
20. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:47.529 3.057 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik