F1: „Azt hittük, gyorsak vagyunk, ám megláttuk Lewis idejét”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 21:52
null
Hamilton elégedett lehet a pénteki napjával Franciaországban (Fotó: AFP)
Bár Lewis Hamilton mindkét pénteki szabadedzést megnyerte, a Mercedes nem lehet teljesen elégedett, ugyanis Valtteri Bottas autójában több probléma is előjött a második tréningen. Gondok persze a Red Bullnál és a Ferrarinál is voltak a versenynaptárba tíz év után visszatérő Francia Nagydíj pénteki napjának végén.

 

Lewis Hamiltonnál gyorsabb versenyző nem volt pénteken a franciaországi Paul Ricard-pályán, a brit mindkét szabadedzést az élen zárta. A mindenki számára új helyszínen még a négyszeres világbajnoknál is bőven akadnak kérdések, ám ezt kifejezetten élvezetesnek tartja.

„Mindig kihívást jelent új pályára jönni, de folyamatosan tanulunk új dolgokat – vélekedik a Mercedes pilótája. – Élvezem ez a kihívást, amit az jelent, hogy mindenkinél hamarabb vegyem fel a ritmust. Több jó ívet is lehet választani, ezért nehéz megtalálni a viszonyítási pontokat. Van néhány olyan pontja a pályának, ahol meg kell próbálni kitalálni, hol van a kanyar, mert amúgy nagyon nehéz látni."

Az első edzésen a Red Bull lemaradása még nem volt túl nagy, a másodikon viszont Daniel Ricciardo hét tizedet kapott Lewis Hamiltontól. Így nem annyira meglepő, hogy az ausztrál csak addig hitte gyorsnak magukat, amíg nem szembesült Hamilton és a Mercedes tempójával.

59. FRANCIA NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.231
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:32.539
SZOMBAT
13.00–14.00: 3. szabadedzés
16.00–17.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
16.10: a verseny (53 kör, 309.626 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 1., 15.10:Osztrák Nagydíj
Július 8., 15.10:Brit Nagydíj
Július 22., 15.10:Német Nagydíj

„Azt gondoltuk, hogy viszonylag gyorsak vagyunk, aztán megláttuk Lewis idejét, ráadásul a hosszú etapokon sem voltunk kiegyensúlyozottak – mondta Ricciardo. – Van még munkánk ma este, de igazából nem rossz ez a péntek. A második edzésen Lewis ideje túl jó volt nekünk, ám így is produktív napon vagyunk túl. Remélhetőleg már ma használták az új motort. Ha még ennél is gyorsabbak lesznek később, akkor mindenki őket próbálja majd elkapni."

Nem éppen könnyű pénteken van túl Sebastian Vettel. A Ferrari pilótáját technikai nehézségek hátráltatták az első edzésen, és a második gyakorláson is (akárcsak az elsőn) csupán az 5. leggyorsabb tudott lenni. A német szerint megvan az autóban a kellő tempó, csak nem sikerült még előhozni azt.

„Azt hiszem, hogy az autó gyors, de nem voltam képes rá, hogy valóban gyors legyek vele ma – vallotta be a négyszeres világbajnok. – Néha vannak ilyen napok. A pálya trükkös és nem könnyű mindent megfelelően összerakni. A hosszú etapon ki tudtam próbálni különböző íveket, szóval remélhetőleg innen tudom folytatni holnap és az autót illetően is képesek leszünk még fejlődni. Egyelőre nem vagyunk ott, ahol szeretnénk lenni."

Mindkét szabadedzést a negyedik helyen zárta Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője elégedett volt a mai nappal. Hamiltonhoz hasonlóan ő is élvezi az új és ismeretlen pálya jelentette kihívásokat, valamint azt, hogy nem szembesült eddig jelentősebb problémával.

„Ez egy jó nap volt. Élvezetes új helyszínre jönni, mert valami más érzetet kelt. A második edzésen az időjárási körülmények trükkösek voltak, nem volt a legegyszerűbb dolgunk a pályán, de összességében rendben ment minden. A gumik szempontjából is minden elég jól alakult. Nyilván nem tudjuk összehasonlítani a ma tapasztaltakat a korábbiakkal, mert ez a pálya mindenki számára új, ám nem adódott különösebb gondunk" – nyilatkozta a finn versenyző.

Max Verstappen számára az első tréning alakult nehezen, a holland ugyanis sok időt töltött a bokszban, míg a Red Bull szerelői próbáltak megoldani néhány problémát a gépén. A második edzésen viszont a harmadik helyen tudott végezni, és kevesebb mint fél tizedmásodperccel maradt csak el csapattársától.

„Veszítettünk némi időt az első edzésen, mert az egyik kerékkel probléma adódott – árulta el Verstappen. – Még sosem vezettem itt, szóval annyi időt szerettem volna a pályán tölteni, amennyit csak lehet. Szerencsére sikerült bepótolnunk az elveszített időt és kipróbálhattunk sok dolgot. Viszont jobban meg kell értenünk a pályát, a különböző íveket és azt, hogy miben térnek el. Ez meghatározó itt, és a nagy meleg miatt olyan, mintha az összes gumikeverékhez más beállítások kellenének. De van egy teljes éjszakánk, hogy megtaláljuk a megoldást."

A péntek legemlékezetesebb pillanata az volt, mikor Marcus Ericsson a falnak csapta az autóját az első szabadedzés végén. A svéd Sauberje ráadásul szinte azonnal kigyulladt, és a tűz miatt több motorelem is cserére szorul, így Ericsson a büntetések következtében a rajtrács legvégéről várhatja majd a vasárnapi futam rajtját. Magyarázattal azonban nem tud szolgálni a balesetére.

„Ez egy volt az olyan furcsa balesetek közül, amelyekre egyszerűen nincs jó magyarázat – mondta a svéd. – Alaposan kielemeztük az esetet utána, ám nem találtunk semmit azon kívül, hogy a szél igencsak máshogy fújt abban a körben, mint az előzőekben. Akkor ugyanis erős volt a szembeszél, ami miatt kevesebb volt a leszorítóerő. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy teljesen elveszítsem az uralmat az autó felett, nem hiszem, azonban ezt a magyarázatot találtuk egyedül. Ez elég furcsa."


FRANCIA NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:32.231átlag: 228.027 km/ó25 kör
2.Valtteri BottasfinnMercedes1:32.3710.140 mp h.29
3.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:32.5270.29625
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:33.0030.77223
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:33.1720.94119
6.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:33.3181.08722
7.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:33.3311.10015
8.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:33.6851.45423
9.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:33.7191.48826
10.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:34.1081.87723
11.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:34.2582.02725
12.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:34.4842.25314
13.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:34.5132.28221
14.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1:34.5922.36121
15.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:34.6642.43325
16.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:34.8622.63120
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:34.8812.65028
18.Nico HülkenbergnémetRenault1:34.9932.76224
19.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:35.0212.79024
20.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:35.1052.87425

FRANCIA NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:32.539átlag: 227.268 km/ó27 kör
2.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:33.2430.704 mp h.31
3.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:33.2710.73224
4.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:33.4260.88729
5.Sebastian VettelnémetFerrari1:33.6891.15035
6.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:33.6991.16030
7.Valtteri BottasfinnMercedes1:34.1561.6177
8.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:34.4001.86124
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:34.4571.91833
10.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:34.5351.99635
11.Nico HülkenbergnémetRenault1:35.0672.52830
12.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:35.0862.54733
13.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:35.1722.63328
14.Charles LeclercmonacóiSauber-Ferrari1:35.5833.04433
15.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:35.6973.15831
16.Esteban OconfranciaForce India-Mercedes1:35.7053.16625
17.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:35.9363.39734
18.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:35.9703.43135
19.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:36.0803.54113
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik