F1: az új vezető véget vetne a nagy csapatok önkényuralmának

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2017.05.20. 09:03
null
A Ferrari évente 100 millió dollárt kap csak azért, mert ő a Ferrari, míg a Manornak a 2016-os idény után egy cent sem jutott <br />az 1.3 milliárd dolláros bevételből – csődbe is ment (Fotó: AFP, archív)
Az F1 új elnöke, Chase Carey kész szakítani azzal az évtizedes hagyománnyal, hogy a sportági bevételek elosztását továbbra is a hírhedt Concorde-egyezményben rögzítsék. Ez remek lehetőség ahhoz, hogy végre a kisebb csapatok is arányosabban részesüljenek a pénzekből.

Ha egy évente 1.3 milliárd dollár bevételt generáló sportág kulcsfigurái évtizedek óta mosolyogva nézik, amint tucatnyi lelkes, ám szegény kis csapat vív hiábavaló küzdelmet a fennmaradásért, miközben a gazdag gyáróriások egyre többet és többet hasítanak ki maguknak a közösből, kívülállóként is megállapítható, hogy a rendszerrel alapvető problémák vannak.

A CONCORDE-EGYEZMÉNY TÖRTÉNETE
Az 1970-es évek végére a csapatokat tömörítő FOCA élén Bernie Ecclestone óriási elánnal szállt harcba az F1-et irányító FISA ellen, hogy nagyobb összeget csikarjon ki az istállóknak a sportági bevételekből. A csatározás odáig fajult, hogy bizonyos versenyeket le is kellett fújni, ezért Ecclestone 1981. január 19-én nagyszabású tárgyalásra hívta a sportág összes főszereplőjét, hogy kompromisszumra jussanak. A párizsi Place de la Concorde-on megtartott találkozó több, mint tíz órán át tartott, ám végül minden fél érvényesíteni tudta érdekeit, az egyezményt pedig a tárgyalás helyszínéről nevezték el. Ezután minden hasonló hasonló keretszerződésnek a Concorde nevet adták, csakhogy a csapatfőnökből az F1 irányítójává avanzsáló Ecclestone a kezdetekkel ellentétben egyre kevésbé nézte a kisebb istállók érdekeit, és saját üzleti érdekeit szem előtt tartva egyre nagyobb pénzügyi szakadékot teremtett a résztvevők között.

Az úgynevezett Concorde-egyezmény több mint 35 éve, 1981 óta szabályozza szerződésben az F1-es pénzelosztást, ám ami kezdetben még a csapatok közös szövetségének diadala volt, mára a gazdag elitisták elnyomásának szinonímájává vált. Az elmúlt évtizedekben az F1-et irányító Bernie Ecclestone egészen elképesztő érzéketlenséggel kényszerítette rá a kis csapatokra a „megszoksz vagy megszöksz" filozófiát, és újra meg újra lenyomta a torkukon az aktuális Concorde-egyezményeket.

Ezek közül a legutóbbiak már egészen gátlástalanul a nagyobb, gazdagabb istállókat jutalmazták még több pénzzel, hogy a legkirívóbb példát említsük: a Ferrari csak azért kap évente mintegy százmillió dollárt mert ő a Ferrari, amihez még az eredmények után járó bónuszok is hozzácsapódnak. A Williams idén a sportág történetében betöltött szerepéért kap tízmilliót, a Red Bull pedig 35-öt csak azért, mert elsőként írta alá az egyezményt, de miután nyert két vb-címet, a Mercedes is kapott ugyanennyit. És ha ez még mindig nem lenne elég, a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és a McLaren ezen felül is kicsikart még egy 30 és 40 millió dollár közötti bónuszt, amiért a legutóbbi konstruktőri vb-címeket ők nyerték meg.

 

Látszik tehát, hogy a rendszer bőkezűen osztogatja a tízmilliókat a leggazdagabbaknak, ehhez képest a Manornak 2017-ben már semmi nem járt a közösből, mert a kis csapat a tavalyi idény végén nagy csatában alulmaradt a konstruktőri tabella 10. helyéért vívott harcban, így csődbe is ment. Hangsúlyozzuk, az F1 évente 1.3 milliárd dollár bevételt generál, ám az önző, vadkapitalista, elnyomó Concorde-egyezményt sikerült úgy megfogalmazni, hogy a mezőnyt színesítő és szép reményű Manornak ebből erre az évre egyetlen cent se jusson. Eközben az eleve gazdag istállók még több bónuszt és juttatást csikarnak ki maguknak újra meg újra – elég csak elhinteniük néhány üres fenyegetést a kivonulásról.

AZ EU-HOZ FORDULTAK A KICSIK
A Concodre-egyezményben rögzített igazságtalan helyzetet megunva a Sauber és a Force India 2015-ben az Európai Unióhoz fordult, mert véleményük szerint az aránytalan pénzelosztás versenyjogi szempontból is aggályos. A kis csapatok meggyőződése szerint a jelenlegi helyzet az egész F1-re nézve káros, ezért remélik, hogy az új vezetők valóban elkötelezettek, hogy megoldják a fennálló problémákat.
„Minél előbb cselekedniük kell, nehogy újabb csapat menjen csődbe – mondta nemrég Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke. – Hiszek benne, hogy az új tulajdonos változtatni akar, de azt mondom, nem szabad 2020-ig várnia. Csak azért, mert egy egyezmény szabályoz valamit, az még nem jelenti azt, hogy azon ne lehetne változtatni."
Kaltenborn szerint első körben a nagy csapatokat jutalmazó aránytalan pénzelosztási rendszert kell felülvizsgálni: „Óriási az egyenlőtlenség. Vannak olyan csapatok, amelyek mindegy milyen eredményt érnek el, így is úgy is, hatalmas összegeket kapnak. Mások pedig akár a világbajnokságot is megnyerhetik, soha nem jutnak majd ugyanannyi pénzhez. Ez egyszerűen nem mehet így tovább."

A jelenlegi szerződés 2020-ig érvényes, ám Ecclestone eltávolításával most jó esély kínálkozik rá, hogy a bevételek elosztását teljesen új, a jelenleginél sokkal igazságosabb alapokra helyezzék, amelyben már nem érvényesülnek olyan nyomasztó mértékben a különböző privilégiumok. Persze ismerve a nagy gyártókat és az olyan gazdag istállókat, mint a Red Bull, teljesen egyértelmű, hogy az igazságosabb feltételek kivívásához hosszú évek kőkemény tárgyalássorozatára lesz szükség, melyben az elitisták a legpiszkosabb trükköket és fenyegetőzéseket is bevetik majd.

Careyéknek azonban épp ez jelent tökéletes lehetőséget arra, hogy bebizonyítsák, Ecclestone-nal ellentétben nemcsak a rövid távú üzleti érdekek vezérlik őket, hanem igenis képesek megteremteni egy olyan egészséges gazdasági környezetet, melyben a kisebbeknek is jár az esély a boldogulásra.

A törekvés már megvan

Chase Carey, az F1 új elnöke hisz benne, hogy a Concorde-egyezmény időszaka után sikerül olyan pénzügyi klímát teremteniük, melyben minden szereplő elégedett lesz:

„Itt van ez a Concorde-egyezménynek nevezett hírhedt dokumentum, amit hat-nyolc évente újratárgyalnak, és ami meghatározza a pénzügyi viszonyokat. A mi célunk ellenben az, hogy hosszú távú partneri viszonyt alakítsunk ki egymással, nem pedig időhöz kötött szerződéseket kössünk, amelyeket mindig újra kell tárgyalni. Ez időről időre egészségtelen helyzetet teremt, mert mindenkinek azon jár az agya, hogy mit tud kihozni az új egyezményből. Tudom, hogy erre a sportágra történelmileg az jellemző, hogy mindenki igyekszik a saját pecsenyéjét sütögetni, pedig az lenne az igazi, ha összefognánk, és közösen jelölnénk ki a helyes irányt. Tudom, hogy időigényes, míg megváltoztatjuk a jelenlegi kultúrát, de úgy vélem, ez remek lehetőség, hogy hosszabb és egészségesebb kapcsolatot építsünk ki egymással, amelyből mindenki profitál."

Az F1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn korábban szintén arról beszélt, szeretné elkerülni a Manoréhoz hasonló szomorú történeteket:

„Olyan megoldásokkal kell előállni, melyek segítségével a kisebb csapatok is meg tudnak állni a saját lábukon. Jelenleg túl nagy kihívás előtt állnak, ezért mindenképp meg kell találnunk annak módját, hogy egészségesebbé tegyük a helyzetet. Ennek egyik része lehet, hogy a kis csapatokat az F1 vonzó elemévé tesszük, nemcsak a pályán, hanem üzleti szempontból is."

Chase Carey szerint az F1 mostani pénzelosztása nem szolgálja a sportág érdekeit (Fotó: AFP)
Chase Carey szerint az F1 mostani pénzelosztása nem szolgálja a sportág érdekeit (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik