F1: Az új motor mellett én is kellettem ehhez – Ricciardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 18:42
null
Daniel Ricciardo reméli, vasárnap legfeljebb ezt látják az autójából a riválisai, beleértve a két Mercedes-pilótát
Daniel Ricciardo szerint csütörtöki monacói elsősége legalább annyira betudható a saját bátorságának és pontosságának, mint a Renault új motorjának, amely Monacóban csak legfeljebb két tizedet tesz hozzá az időeredményhez. Az új erőforrást kevésbé élvezte Kevin Magnussen a gyár Renault-ban ülve, szerinte a csapat a múlt heti barcelonai teszten csak rontott az autón. Lewis Hamilton szerint az ultralágy gumik is túl kemények a monacói pályához.

A Red Bull-istálló az idény eleje óta azt hangoztatta, hogy bár az év eleje nehéz lesz számára, a Kanadai Nagydíjon érkező új motorral már felveheti a versenyt akár a Mercedesszel is. Aztán ahogy kipróbálták a barcelonai teszten azt a bizonyos új V6-ost, azonnal jelezték, már Monacóban használni akarják. Nemcsak az a plusz 35 lóerő tetszett benne a pilótáknak, hanem a sokkal jobb vezethetősége is.

Végül, akárcsak a gyári Renault, egyet kaptak, amelyet Daniel Ricciardo autójába tettek be. Szerintük a kanyargós városi pályán is aranyat érhet az új hajtómű, és tessék, Ricciardo az első edzésnapot toronymagasan az élen zárta – legalábbis ilyen fölényt az utóbbi években csak a Mercedestől szoktunk meg. Ricciardo minderre az autójából kiszállva kijelentette, az egésznek épp annyi köze van a motorhoz, mint saját jó teljesítményéhez.

„A legfontosabb, hogy tökéletesen megbízz az autódban, márpedig nekünk nagyon jó autónk van – mondta az ausztrál. – Ezen a pályán találsz a legtöbb időt azzal, hogy padlóig mered nyomni a gázpedált, és a határon autózol. Ez ugyanannyira fontos, mint az új motor. Utóbbiról nem mondanám, hogy fél másodpercet hoz, itt legfeljebb két tizedet, ami már elég lehet, ha szoros csatát vívunk a pole-ért. Azért várjuk meg az időmérőt! Jók az alapjaink, remélem, szombaton is hasonló lesz a pálya, nem történik drasztikus változás. Győzni szeretnék, de biztos vagyok benne, hogy a Mercedes sokkal közelebb jön. Mindenképp elöl akarok maradni."

Christian Horner szerint Ricciardo meggyőző volt, a szuperlágy és az ultralágy gumikon is gyorsabb volt a Mercedesnél, ami bizakodásra mindenképp okot adhat a csapatnak.

Lewis Hamilton az első edzést az élen zárta, de a másodikon csak második lett, és a gumikkal sem teljesen elégedett – az ultralágyakkal egyesek simán megtettek húsz kört.

„Bár az idén kaptunk itt egy, a korábbiaknál lágyabb gumit, még az is túlságosan kemény ehhez a pályához. Nagyon nehéz a megfelelő állapotába hozni, sokkal jobb is lehetne" – mondta Hamilton, akinek autója alatt a garázsban önálló életre kelt egy emelő, s behorpasztotta Mercedesének elejét.

 

 

Nico Rosberg azt mondta, örül a Red Bull jó formájának, mert a szurkolók csak nyernek vele – és a legutóbbi három Monacói Nagydíj győzteseként az is a fejében járhat, hogy végre valaki önerőből közé és csapattársa közé kerülhet a versenyen.

Sebastian Vettel nem aggódik a Ferrari balul sikerült edzésnapja miatt
Sebastian Vettel nem aggódik a Ferrari balul sikerült edzésnapja miatt

A Ferrariról ezt egyelőre nehéz elképzelni, de Sebastian Vettel szerint csapata annak ellenére versenyképes lehet, hogy csütörtökön rengeteget küszködött, és a középmezőnybe csúszott vissza az eredménylistán.

„Elég nehézkes nap volt, sok mindent megpróbáltunk, és sok minden balul is sült el. Úgy érzem, a kocsi gyors, csak valahogy ezt nem sikerült megmutatnunk – mondta a második edzést a 9. helyen záró négyszeres világbajnok. – Nehéz megmondani, ki mit próbált ki, ezen a pályán nagyon könnyű titkolózni. ha az eredményekre nézünk, nem látjuk az élbolyban a Ferrarikat, ez igaz. Nem is törekedtünk erre, szombaton sokkal jobbak leszünk. Nem az ötödik helyért jöttünk, hanem a győzelemért."

Kevin Magnussen a másik, aki a csütörtöki éllovas Ricciardo mellett kipróbálhatta Monacóban a Renault új motorját, de nem élvezhette a száguldást, mert szerinte magával az autóval van a fő probléma.

„Sajnos az igazi problémánk a kasztni, azt nem könnyű gyorsabbá tenni. A barcelonai teszten azt hittük, javítottunk a kocsi beállításain, de itt kiderült, hogy éppen az ellenkezője történt – mondta Magnussen. – A motorral nincs gond, de a mienk lehetne a legjobb motor a mezőnyben, az autó miatt sajnos nem sokkal lennénk előrébb a mostani helyezésünknél. A második edzésen nem volt tapadás, egyszerűen a falnak csúszott a kocsi. Semmivel sem mentem gyorsabban, mint az előző körben."

Jolyon Palmer délelőtt törte össze a Renault-ját, az angol szerint semmi meglepetés nem történt, nagyjából erre a teljesítményre számított a csapat.

MONACÓI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:14.607 átlag: 161.019 km/ó 40 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.213 0.606 mp h. 36
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.506 0.899 48
4. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:15.571 0.964 42
5. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:15.815 1.208 53
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:15.981 1.374 54
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.040 1.433 38
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.120 1.513 48
9. Sebastian Vettel német Ferrari 1:16.269 1.662 40
10. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:16.325 1.718 46
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:16.487 1.880 49
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:16.723 2.116 43
13. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:16.782 2.175 40
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:16.849 2.242 47
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:16.874 2.267 23
16. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:17.286 2.679 42
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:17.530 2.923 29
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:17.562 2.955 39
19. Jolyon Palmer brit Renault 1:17.761 3.154 24
20. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:17.999 3.392 49
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:18.647 4.040 10
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:18.814 4.207 46
1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.537 átlag: 159.037 km/ó 31 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:15.638 0.101 mp h. 39
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:15.956 0.419 26
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:16.308 0.771 29
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:16.371 0.834 30
6. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Ferrari 1:16.426 0.889 37
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:16.560 1.023 34
8. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:16.697 1.160 28
9. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:16.912 1.375 24
10. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:17.130 1.593 39
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:17.562 2.025 44
12. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:17.599 2.062 33
13. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:17.838 2.301 27
14. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:17.909 2.372 25
15. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:17.920 2.383 26
16. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:18.187 2.650 29
17. Kevin Magnussen dán Renault 1:18.274 2.737 34
18. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:18.301 2.764 33
19. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:18.746 3.209 10
20. Jolyon Palmer brit Renault 1:18.871 3.334 22
21. Rio Haryanto indonéziai Manor-Mercedes 1:20.528 4.991 28
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:20.868 5.331 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik