F1: Alonso kudarca után meglep Vettel választása - Berger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 11:41
Gerhard Berger szerint Sebastian Vettel hibát követ el azzal, hogy a Ferrarihoz szerződik. Az 55 éves osztrák, aki karrierje során hat szezont töltött el a Scuderiánál, azt mondja, ha Fernando Alonso nem tudott világbajnoki címet szerezni, Vettelnek sem nagyon fog sikerülni.

„Sebastian a lehető legkeményebb fába vágta a fejszéjét – mondta Berger, aki 1987-től 1989-ig, majd 1993-tól 1995-ig volt a Ferrari pilótája, öt futamgyőzelmet aratott, kétszer lett vb-3. – Ötven százalék esélyt adok neki, hogy világbajnok lesz a Ferrarival. Fernando Alonso az egyik legjobb pilóta a mezőnyben, mégsem lett ott világbajnok. A Ferrarinál most túlságosan kusza a helyzet, nem hittem volna el, hogy Vettel vállalja, és odaszerződik. Alonso kudarca után meglep a választása.”

Berger annak ellenére nem hisz Vettelben, hogy 2008-ban a Toro Rossónál a csapatfőnöke volt, és együtt ünnepeltek győzelmet az Olasz Nagydíjon.

Az olasz sajtó hétfőre, Sergio Marchionne hivatalos elnöki beiktatására várta a Ferrari bejelentését Vettelről, de ez nem történt meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik