F1: Alonso kezd besokallni, keményen kritizál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 15:09
Kemény szavakkal illette Fernando Alonso a mai Formula–1-et, és reménykedik abban, hogy a jövő évi szabályváltozásoknak köszönhetően változik a helyzet. Ellenkező esetben akár el is hagyhatja a királykategóriát.

Nem Alonso az első, aki szerint az F1-nek bőven van min változtatnia. A kétszeres világbajnok szerint az egyik fő gond az, hogy a versenyzők nem használhatják ki az autójukban rejlő lehetőségeket, hiszen olyan dolgokra kell figyelniük, mint a gumikopás vagy a fogyasztás, ez pedig megöli a tiszta versenyzést.

„Ezek a napok az F1 számára tele vannak hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, és számtalan okból a sorozat olyan irányba halad, ami nem világos – mondta a spanyol pilóta. – Egyáltalán nem vagyok boldog attól, ahogy a dolgok alakulnak; sosem vezethetünk az autónk valós határán, nem támadhatunk annyira, amennyire szeretnénk, mert a gumik nem teszik ezt lehetővé. Ha túl keményen nyomod, túlmelegednek, és azonnal elvesztik a tapadásukat. Ha túl intenzíven használod a motort, előbb-utóbb kifogysz az üzemanyagból. Ezért van az, hogy a mai autókat nem annyira élvezetes vezetni, mint a régebbieket, amikor még más technikai szabályok voltak érvényben."

Alonso szerint a mai F1 össze sem hasonlítható a korábbival, ami egy újabb érv a változtatásra.

„Régebben ha keményen mentél be egy kanyarba, a nagy sebesség miatt meg kellett bíznod az autódban – emlékezett vissza. – Kevesebb tapadással könnyebb megtalálni a határokat. Korábban 10 kör megtétele után két órás masszázsra volt szükségük a versenyzőknek, ma 150 kör után is csak kicsit izzadunk."

Alonso annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy ha nem változik a helyzet a sportágban, inkább más alternatíva után néz, és esetleg kipróbálja magát a Le Mans-i 24 óráson vagy az Indy 500-ban.

„Rengeteg dolog változik jövőre, reménykedjünk benne, hogy a vezetés öröme újra meghatározó szempont lesz. Ha azt látom, hogy az F1-es karrierem más irányba halad, mint amiért megszerettem ezt a sportot a múltban, egy bizonyos ponton meg kell néznem a lehetőségeimet, és elhagyhatom az F1-et."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik