F1: a török kormányon múlik, lesz-e futam 2013-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.06. 13:16
Ha a török kormány támogatja a rendezési szándékot, a Török Nagydíj kerülhet a 2013-as F1-es világbajnoki sorozat egyetlen üres időpontjára, július 21-ére. Az állami Anadolu hírügynökség értesülése szerint az egyik legtehetősebb helyi üzletember, Vural Ak – aki egyben az isztambuli pályáért is felel – már megegyezett Bernie Ecclestone-nal, a Formula–1 gazdasági vezetőjével.

A Török Nagydíj 2005 és 2011 között szerepelt a programban, ám az Ecclestone-nal kialakult pénzügyi vita miatt idén már nem rendezték meg.

A jövő évi naptárban a július 28-ai Magyar Nagydíj előtti hétvége szabad, ezt egy európai futamnak tartják fenn. Ecclestone még kedden arról nyilatkozott, hogy a Török Nagydíjat szeretné visszailleszteni a menetrendbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik