F1: a szurkolóknál Verstappen volt az idény legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.29. 09:20
Max Verstappen toronymagasan megnyerte a Formula One Management különversenyét, amelyet futamról futamra kiírtak. A szurkolókkal szavaztatták meg, kit tartottak az adott viadal legjobbjának, és a holland a 21 versenyből nyolcon a legtöbb szavazatot kapta.

Verstappent először a Spanyol Nagydíjon szavazták meg a legjobbnak, azt a versenyt meg is nyerte. A nyáron háromszor kapta a legtöbb voksot, majd a szezon hajrájában belelendültek a szavazói, egymás után Malajziában, Japánban és Austinban is ő „nyert” – Texasban annak ellenére, hogy a rajtot elrontotta, rosszkor ment kereket cserélni, majd korán kiesett…

A második helyen Sebastian Vettel zárt, a szezon utolsó hét versenyén csak őt szavazták meg a legjobbnak Verstappen mellett, ezt a szakaszt 4–3-ra hozta a holland a némettel szemben.

Romain Grosjean és Sergio Pérez lett még egynél többször a szurkolók győztese, a világbajnok Nico Rosberg és csapattársa, Lewis Hamilton is egyszer-egyszer „nyert”.

Érdekes, hogy az elmúlt években a legnépszerűbbnek tartott pilóták közül Kimi Räikkönen csak egyszer (a Magyar Nagydíjon), Fernando Alonso viszont egyszer sem tarolt a szurkolói szavazáson.

A DRIVER OF THE DAY 2016-OS VÉGEREDMÉNYE
8

Max Verstappen (Spanyol GP, Kanadai GP, Osztrák GP, Brit GP, Malajziai GP, Japán GP, Amerikai GP, Brazil GP)
3
Sebastian Vettel (Szingapúri GP, Mexikói GP, Abu-dzabi GP)
2
Romain Grosjean
(Ausztrál GP, Bahreini GP)
Sergio Pérez (Monacói GP, Európai GP)
1
Danyiil Kvjat
(Kínai GP)
Kevin Magnussen (Orosz GP)
Kimi Räikkönen (Magyar GP)
Daniel Ricciardo (Német GP)
Lewis Hamilton (Belga GP)
Nico Rosberg (Olasz GP)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik