F1: a nehéz helyzetben lévő fiatal versenyzőket segítené Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 15:05
null
Hamilton szeretne valamit visszaadni a sportágnak (Fotó: AFP)
Ötszörös világbajnokként úgy érzi Lewis Hamilton, hogy tennie kell a jövő generációjáért, ezért is reméli: egy nap segítheti a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) fiatal versenyzőket támogató munkáját.

 

Mexikóban ötödik egyéni világbajnoki címét ünnepelhette Lewis Hamilton, aki úgy érzi, hogy a jövőben szeretne visszaadni valamit az autósportnak. Emellett tisztában van azzal, hogy mennyire nehéz magas szintre jutni ebben a sportágban, ezért Jean Todttal, az FIA elnökével közösen szeretne tenni a fiatal versenyzők jövőjéért, de jelenlegi teljesítményével is nagy hatást gyakorolna rájuk.

„Továbbra is keményen akarok versenyezni, hogy bátorítsam a gyerekeket – árulta el a Mercedes pilótája. – Remélhetőleg egyszer majd egyeztethetek Jeannal, mert úgy érzem, hogy jó benyomást tehetünk például az iskolába járó a fiatalokra, hiszen sokan, akik versenyeznek, nem tanulnak. Azt mondanám, hogy az arányuk akár az ötven százalékot is meghaladhatja.”

46. BRAZIL NAGYDÍJ
NOVEMBER 9., PÉNTEK
14.00–15.30: 1. szabadedzés
18.00–19.30: 2. szabadedzés
NOVEMBER 10., SZOMBAT
15.00–16.00: 3. szabadedzés
18.00: időmérő edzés
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
18.10: a verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAM
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

„Ha bármilyen hatással lehetek erre a sportágra, akkor világbajnoki címet nyerni csak egy nagyszerű dolog, de remélhetőleg dolgozhatok ezen a területen Jeannal. Segíteném ezeket a gyerekeket még akkor is, ha aztán nem jutnak el a Formula–1-ig, vagy mint más versenyzők esetében, mérnök lesz belőlük. A csapatoknál több ezer ember dolgozik, és sok a lehetőség ezeknél a szervezeteknél, én pedig szeretném, ha a részese lehetnék mindennek” – vélekedik az F1 történelmének második legsikeresebb pilótája.

Hamiltontól nem áll távol, hogy az autósport mellett az élet más területein is kipróbálja magát – legyen szó a zenéről vagy a divatról –, és szeretné is, ha nem csak versenyzőként maradna fenn a neve.

„A versenyzés mindenben benne van, rám pedig versenyzőként emlékeznek és ez mindig is így lesz, de ez a nagyszerű sportág és ezek a nagyszerű lehetőségek megteremtették az alapot, hogy mást is csinálhassak. Mindig olyan akartam lenni, aki pozitív hatással van másokra, nemcsak elvenni szeretnék a magam számára, hanem jó dolgokat szeretnék tenni a jövőre nézve” – mondta az ötszörös világbajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik