F1: a Mercedes pilótái az első rajtsor ellenére óvatosak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.11. 16:03
A Mercedes pilótái a Spanyol Nagydíj első rajtsorának kisajátítása ellenére óvatosan nyilatkoznak a vasárnapi esélyekről. A Bahreini Nagydíjon Nico Rosberg a pole-ból indulva visszaesett a futamon, s attól tartanak, hogy ez megismétlődhet.

„Jól működött a kocsi az edzéseken, minden beállítást tökéletesítettünk. Szép ez az eredmény a bahreinipole után, de a versenyre is gondolni kell, nem lehetünk túlságosan bizakodóak – mondta Rosberg. – Kissé meglepő, hogy a mienk az első sor, de jó kört mentem, s még egyszer mondom, a Bahreini GP után semmi sem biztos. Próbáltuk csökkenteni a gumi koptatását, ami nem könnyű, de úgy éreztem a délelőtti szabadedzésen, hogy már haladunk előre. Ezzel együtt nagyon nehéz versenyre számítok.”

Lewis Hamilton fejet hajtott csapattársa előtt, elismerte, hogy ezen a délutánon Rosberg volt a jobb. Persze a német azzal került előnybe az angollal szemben, hogy a második etapban képes volt kellően gyors kört futni a műár az első szakaszban is használt közepesen kemény abroncsával, így két szettje maradt a záró tíz percre.

„Csak gratulálni tudok Nicónak, akárcsak a csapatnak, amely szintén kiváló munkát végzett – mondta Hamilton. – Hogy hol vesztettem el két tizedet? Nico egyszerűen túl gyors volt nekem ma, és eggyel több készlet gumit meg tudott spórolni a harmadik szakaszra. Ám a verseny előtt mértéktartónak kell lennünk, hiszen tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz.”

Legfrissebb hírek

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
11 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
Tegnap, 15:34

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
Tegnap, 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
Tegnap, 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43
Ezek is érdekelhetik