F1: a McLarennél mindenkinek hiányozni fog Hamilton

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 15:27
Bár Lewis Hamilton a szezon végén elhagyja a Formula–1-es világbajnokságban szereplő McLarent, és jövőre már a Mercedest erősíti, a brit istállónál mindenki hiányolni fogja.
Hamilton ugyan még mindig csak 27 éves, de így is rendkívül hosszú idő után távozik a McLaren kötelékéből, ahová 11 éves kora óta tartozott. Ezen időszak alatt 21 futamgyőzelem (legutóbb épp Austinban az előző héten) és egy világbajnoki cím is megadatott számára, 49 dobogós helyezéssel és 25 pole pozícióval. „Természetesen hiányozni fog. Nagyszerű versenyző és fantasztikus srác, akivel rengeteg dolgon mentünk át közösen – magasztalta a szezon végén távozó pilótát Paddy Lowe technikai igazgató. – Én csak 2007 óta dolgozom vele, de ez a hat év a kiváló versenyzésről, és kiemelkedő sikerekről szólt, még ha voltak nehéz időszakok is.” „Nagyszerű versenyző, mindannyiunknak hiányozni fog – tette hozzá. – A legjobbakat kívánjuk neki a jövőben.” A brit istállónál – mint ismert – Sergio Pérez váltja Hamiltont, de vele sem lesznek kisebbek a célok. „Változnak a dolgok a világban, ez az élet rendje, de várjuk a következő nagyszerű szezont, amikor Sergio megérkezik a csapathoz.” A McLarennek ugyan már nincs matematikai esélye sem az egyéni, sem a konstruktőri világbajnoki címre, utóbbi kategóriában ugyanakkor a 2. hely még meglehet a wokingiaknak. „Optimisták vagyunk. Semmi nem utal rá, hogy ne tudnánk Brazíliában is úgy teljesíteni, mint Austinban” – mondta Lowe, akinek csapata 12 ponttal van lemaradva a Ferraritól.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik