F1: a McLaren felgyorsítja a tárgyalást Hamiltonnal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.10. 15:05
A Formula–1-es McLaren-csapat a következő napokban felgyorsítja tárgyalásait a szerződéshosszabbításról a vasárnap Monzában győztes pilótájával, Lewis Hamiltonnal, aki már a tegnapi verseny után beszélt a közös jövőről.

Az elmúlt időszakban felerősödtek azok a híresztelések, miszerint a 2008-ban vb-győztes brit versenyző elhagyja a wokingi istállót, s már meg is egyezett a Mercedesszel. A McLarennél ugyanakkor ezeket a híreket alaptalan pletykáknak minősítették.

„Azt akarjuk, hogy Lewis maradjon, természetesen akkor, ha ő is maradni akar" – mondta az Olasz Nagydíj után Martin Whitmarsh csapatfőnök. – Nincsen B tervünk, vele számolunk a jövőben is."

Maga a pilóta óvatosan fogalmazott jövőjével kapcsolatban, mert, mint mondta, jelenleg csak a mostani szezonnal foglalkozik, s azzal, hogy a McLarennel minél előrébb végezzen.

A találgatásokat Eddie Jordan egykori Formula–1-es csapatfőnök indította el, a BBC szakkommentátoraként még a monzai versenyhétvége előtt ugyanis azt mondta: a megállapodás már a küszöbön áll arról, hogy Hamilton átveszi Michael Schumacher helyét a Mercedesnél.

Vasárnapi sikerével Hamilton feljött a második helyre összesítésben, hátránya az éllovas Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben 37 pont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik