F1: a két Red Bull az utolsó sor helyett a boxból rajtol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.23. 12:27
A Red Bull nem tudta meggyőzni az FIA-t arról, hogy az első légterelők módosításával nem változik meg az autó szerkezete, így Daniel Ricciardónak és Sebastian Vettelnek is a boxból kell rajtolnia a 14 órakor kezdődő 55 körös versenyen Abu-Dzabiban.

A két versenyzőt azért zárták ki az időmérőről, mert az első légterelő mindkét autón a megengedettnél hajlékonyabb volt, de az FIA először azt írta, a két autónak a mezőny végéről kell rajtolnia.

A Red Bull abban bízott, hogy sikerül úgy szabályossá tenni a légterelőt, hogy erősebb rögzítőket helyeznek rá, és így alapvetően nem módosítják a szerkezetét, de az FIA már ezt a megoldást is olyan jelentős változtatásnak tudta be, hogy a boxutcába „száműzte” a két autót. A Red Bull így nagyobb módosításokat is elvégezhet az RB10-eseken, a légterelők szögének változtatásával növelhetik a végsebességet, így könnyebbé tehetik az előzést.

Vettel 2012-ben ugyanitt indult már a boxból, akkor a harmadik helyig jött előre (közben kis híján ütközött az akkor még Toro Rossó-s Ricciardóval) – igaz, a Red Bull sokkal erősebb volt, mint az idén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik