F1: a Ferrari tudni akarja, mit tervez az új tulajdonos

Vágólapra másolva!
2017.02.03. 18:18
Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke nagy elvárások elé állította a Formula–1 új tulajdonosát, a Liberty Mediát, és reméli, hogy az amerikaiak rövidesen közlik a csapatokkal a pontos céljaikat és terveiket.

A Liberty korábban már nyilvánosságra hozott néhány részletet a jövőbeni terveiről, amelyek között szerepelt például az, hogy lehetővé tenné a csapatok számára, hogy vásároljanak a Formula–1 részvényeiből. Több istálló tetszését állítólag kevésbé nyerte el az ötlet, de Sergio Marchionne szerint a Ferrari nyitott lenne a részvények vásárlására, amennyiben biztos lenne abban, hogy megérné a befektetés. Ehhez azonban még rengeteg információra van szükségük a jövőről.

„Már tárgyalunk egy ideje a Liberty Mediával, én pedig nemrégiben találkoztam Chase Careyvel személyesen – mondta az elnök az új F1-es vezérről. – A Concorde-egyezmény csak 2020-ben jár le, de jelenleg nem tudjuk, hogy mi lesz 2021-től, amit nem tartok ésszerűnek. Szóval az egyik , amiről beszéltem Chase-szel, az volt, hogy tudni szeretném, milyen lesz a 2020 utáni F1, de nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki így gondolkodik."

Sergio Marchionne hisz az új befektetőkben, de sajnálja, hogy eddig kevés információval szolgáltak a csapatok számára.

„Ha már világosabb a jövőnk, könnyebben eldönthetjük, hogy részt akarunk-e venni a kockázatvállalásban. Hiszem, hogy szép jövő vár a Formula–1-re, amelyből profitálhat a sportág összes befektetője. Ehhez azonban szükségünk van arra, hogy tisztán lássuk a jövőt, ami egyelőre nem valósult meg" – világított rá a problémára Marchionne.

„Nagyon remélem, hogy Chase és a Liberty Media megértik, hogy mekkora szüksége van a sportágnak arra, hogy javítsunk a szórakoztatással kapcsolatos gyengeségeinken. Úgy értem, nem lehetünk a végletekig elkötelezettek egy olyan sport iránt, amelynek bizonyos okokból folyamatosan csökken a nézettsége. Népszerűsítenünk kell az F1-et, és elérhetőbbé kell tennünk az emberek számára."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik