F1: a Ferrari a jövő évi fogyasztás miatt aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 14:09
A Ferrari attól tart, hogy a jövő szezonra bevezetendő 100 kilogrammos üzemanyaghatár ártani fog a Formula–1-es versenyeknek, amelyek még inkább a takarékoskodásról fognak szólni.

A 2014-es szezonban az új V6-os 1.6 literes turbómotorokkal legfeljebb 100 kilogramm üzemanyaggal kell teljesíteni a versenytávot. A motor erejét az eddiginél jóval erősebb KERS-szel ellensúlyoznák.

„Ez a limit veszélyeket rejt magában. Támogatjuk a takarékosságot, de nem olyan áron, hogy a versenyek ötven százalékában vissza kell fogniuk magukat a pilótáknak – mondta Luca Marmorini, a Ferrari motorfejlesztési igazgatója. – A motoroknak emellett négy-ötezer kilométert kell bírniuk, nem hiszem, hogy az első évben meg lehet valósítani technikai hiba nélkül.”

A Renault-nál kevésbé aggódnak. A franciák szerint is lesz néhány pálya, ahol a versenyzőknek taktikusan kell versenyezniük, hogy ne fogyjon el az üzemanyaguk, de a helyszínek többségén kényelmesen elég lesz az egy mázsa üzemanyag.

Ide tartozik, hogy az autosport.com a Brit Nagydíj kapcsán közölt egy 1962-es interjút Jim Clarktól, aki azt mondta, az esetek többségében nem ad bele mindent a rajttól a célig. „Gyakran óvnom kell az autót, nem tehetem meg, hogy a rajttól a célig padlógázzal megyek. Ha ezt tenném, csak növelném az esélyét a műszaki hibának” – idézte az Autosport Clark bő 50 éve mondott szavait, éppen arra utalva, hogy az F1 korábbi korszakaiban sem mindig lehetett úgy teljesíteni a versenyeket, hogy mindenki nyomta, ami a csövön kifér.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik