F1: A 2007-es önmagamnak esélye sem lenne a mostanival szemben – Hamilton

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 12:13
null
Lewis Hamilton összegezte az eddigi szezonját (Fotó: AFP)
Ötödik vb-címe megszerzése után Lewis Hamilton érdekes betekintést engedett abba, miként élte meg a Formula–1-es szezon fordulópontjait. Rávilágított, sokkal több rejlik a sikerek mögött, mint kívülről látszik.

 

Aki nem követte végig figyelmesen a 2018-as szezon alakulását, Lewis Hamilton idő előtt biztossá tett vb-címe alapján azt is gondolhatná, a britnek csupán sétakocsikázás volt az idény, ez azonban nem is állhatna messzebb a valóságtól. A Ferrari fölénye időnként demoralizálóan hathatott a Mercedesre, és Sebastian Vettel az idény közepén be is vihette volna a mindent eldöntő ütést. A bajnoki tabella élére ugró német pilóta július elején aratott „idegenbeli” silverstone-i győzelme önmagában is fájhatott Hamiltonnak, aztán rögtön utána jött az újabb gyomros a hockenheimi időmérőn – majd három hónap alatt 180 fokos fordulatot vettek az események.

Hockenheim: bibliai erejű jel

Míg Vettel Németországban megszerezte a pole pozíciót, vb-ellenfele csupán a 14. helyről vághatott neki a versenyek, másnap viszont következett a szezon egyik legnagyobb fordulópontja. Hamilton így emlékszik vissza az eseményekre:

„A verseny előtt nem tudhattuk, hogy esni fog az eső, de amikor rákezdett, azt gondoltam magamban: rendben, most elkapom – idézte a világbajnokot a brit Motorsport Magazine. – És tudtam, hogy ő is ezt gondolja, biztosan tájékoztatták róla, hogy állok. A futam előtti éjjel elég zaklatott állapotban voltam, és azon morfondíroztam, miként minimalizálhatnám a veszteséget. Ezek a pszichológiai folyamatok nagyon erőteljesek. A verseny előtt imádkoztam is, de nem azért hogy nyerjek. Egyszerűen csak annyit kértem, hogy képes legyek kihozni a maximumot a képességeimből. Amúgy is rengeteg volt a negatív energia a nézők pfujolása miatt – mintha az ördög jött volna el, de ekkor is arra koncentráltam, hogy a sötétséget a ragyogás váltsa fel. Aztán leszakadt az ég, amit bibliai erejűnek éreztem. Fohászkodtam egy jelért, és ez egy jel volt.”

Hungaroring: a helyes tudatállapot

A hockenheimi esőben Vettel az élről kicsúszott, Hamilton pedig a mezőnyön átgázolva megnyerte a versenyt, így ahelyett, hogy jelentős hátrányba került volna a tabellán, a Magyar Nagydíjra 17 pontos előnnyel érkezett. Mogyoródon száraz körülmények között megint a Ferrarié volt a leggyorsabb autó, ám fentről ismét rámosolyogtak a brit pilótára, amikor az időmérő kezdetén elkezdett esni:

„Amikor megjött az eső, könnyű lett volna azt gondolni, hogy a fenébe is, most aztán nehéz dolgunk lesz. De ez a »félig üres pohár« tipikus esete. Én inkább azt mondtam magamban: nagyszerű, itt egy új esély. Szárazon gyorsabbak voltak, most viszont én jelenthetem a különbséget, ha jól összerakom a kört. Persze eltervezni és elvégezni valamit két teljesen más dolog, ilyenkor kell bekerülni abba a tudatállapotba, amelyben meg is tudom csinálni.”

Spa: nagy fejlesztések, nagy pofon

Noha a száraz versenyen a Ferrari megint gyorsabb volt, az élről induló Hamilton a helyes stratégia és csapattársa segítségével újra nyert. Előnye 24 pontra nőtt, de tudta, hogy a Mercedes nem áll jól az erősorrendben, ezért is bízott a nyári szünet végére ütemezett fejlesztési csomagban – Belgiumban viszont jött a kijózanító pofon:

„Mindnyájan fel voltunk spannolva, hogy ilyen átfogó fejlesztésekkel tértünk vissza a nyári szünetről. Tényleg óriási csomag volt, a legnagyobb, amelyet 2009 óta láttam, de az a McLaren nagyon rossz volt, szóval lehetett hová fejlődni. A lényeg, hogy mindenki izgatott volt Spában, aztán a Ferrari megérkezett ugyanannyi vagy még több újdonsággal...”

Monza: pszichológiai csapás

És ezt a lehetőséget Vettel – az időmérős vereség ellenére – már nem is engedte veszni hagyni, a spái győzelmet követően így a Ferrari több mint tíz év után egyértelmű favoritként utazhatott hazai nagydíjára, Monzába, és az időmérőn elért első, második hellyel meg is alapozta a népünnepély lehetőségét. Csakhogy nem Vettel, hanem Kimi Räikkönen szerezte meg a pole-t, és a második helyről induló németet csapattársa nem engedte el a rajtnál, sőt, még Hamilton is megelőzte. Bár tempója alapján így is nyerhetett volna, a harmadik kanyarban túl agresszívan támadta vb-ellenfelét, megpördült, a brit ezzel ismét 17 pontra növelte előnyét:

„A szombat este megint nehéz volt, és sokat gondolkodtam azon, mennyire is legyek agresszív a másnapi rajtnál. Ha túlzásba esel, megpördülhetsz vagy összetörheted az autót, de ha túl óvatos vagy, nem tudod maximalizálni a lehetőségeket – mindig van bizonytalan tényező. Mindenesetre úgy vélem, ez a vasárnap jelentette a legnagyobb pszichológiai csapást a Ferrarinak. Sebastiannak Hockenheimben lehetett a legnehezebb, aztán Monzában csapatként is kaptak egy pofont. De ezután sem kényelmesedtünk el, mert tudtuk, hogy jön Szingapúr, ahol a Ferrari többször a földbe döngölt minket.”

Szingapúr: közel a tökéleteshez

A városállamban valóban minden szempontból a Ferrarinak állt a zászló, ám az addigi erősorrend hirtelen megfordult, mert míg a Mercedes kezdte egyre jobban kiaknázni az új fejlesztéseit, az olaszok teljesen tévútra kerültek a sajátjaikkal. Ehhez jött még Hamilton káprázatos időmérős köre, amellyel megalapozta a másnapi győzelmet:

„Akkor úgy fogalmaztam, a mennyből küldték azt a kört, de ezzel csak arra utaltam, hogy bár tökéletes kör nem létezik, úgy éreztem, ez közel állt hozzá. Fantasztikus volt, az egyik legjobb kör, amelyet valaha futottam.”

És amikor hat futammal a vége előtt negyven pontra növelte előnyét, gyakorlatilag el is dőlt a bajnokság sorsa. Összességében elmondható, hogy Vettel és a Ferrari hibák egész sorozatával könnyítette meg Hamilton dolgát, de ezeket a brit is kegyetlen hatékonysággal aknázta ki. A címvédő már vasárnap elmondta, hogy erre a világbajnoki címre a legbüszkébb, mert nagyon meg kellett küzdenie érte, és hisz benne, hogy ezúttal ő jelentette a különbséget:

Ezért érdemel sztárfizetést

„A mentális felkészültségem volt a legfontosabb, mert a Ferrari bizonyos időszakokban elképesztően erős volt. Az ilyen helyzetekben az ember hajlamos túlerőltetni a vezetést, és azt hiszem, e téren elég jó vagyok. Sokszor lehet annyira túlerőltetni, hogy az már visszaüt, én viszont meg tudom találni az egyensúlyt, ami sok téren kompenzál. Elképesztően fontos továbbá, hogy a körülöttem dolgozó emberek segítségét ki tudjam aknázni – hívjuk őket akár katonáimnak vagy akárhogy. Ha nem a megfelelő emberek lennének mellettem a megfelelő pozíciókban, nem tudnám kihozni az autóból a maximumot. Nem tudom számszerűsíteni, de a jelenlegi Lewis Hamilton sokkal-sokkal hatékonyabb a múltbelinél. A 2007-es önmagamnak esélye sem lenne a mostanival szemben, pedig ő is nagyon gyors volt. Olykor szóba kerül, milyen sokat fizetnek az adott versenyzőnek azért a plusz két-három tizedmásodpercért, amit hozni tud, ezért volt nagyszerű, hogy idén a szoros csata miatt ez kidomborodott. Amikor a szerződésemről tárgyaltam, elmondtam a csapatnak, hogy eljön még a nap, amikor ez a kevés plusz jelenti majd a különbséget az első és a második hely között.”

A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 9 15 18 358
2. Sebastian Vettel 5 11 18 294
3. Kimi Räikkönen 1 11 16 236
4. Valtteri Bottas 8 17 227
5. Max Verstappen 2 9 15 216
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7. Nico Hülkenberg 11 69
8. Sergio Pérez 1 10 57
9. Kevin Magnussen 9 53
10. Fernando Alonso 9 50
11. Esteban Ocon 10 49
12. Carlos Sainz Jr. 12 45
13. Romain Grosjean 5 31
14. Pierre Gasly 5 29
15. Charles Leclerc 8 27
16. Stoffel Vandoorne 4 12
17. Marcus Ericsson 6 9
18. Lance Stroll 2 6
19. Brendon Hartley 3 4
20. Szergej Szirotkin 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 585
2. Ferrari 530
3. Red Bull-TAG Heuer 362
4. Renault 114
5. Haas-Ferrari 84
6. McLaren-Renault 62
7. RPFI-Mercedes 47
8. Alfa Romeo Sauber 36
9. Toro Rosso-Honda 33
10. Williams-Mercedes 7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik