F1: Bottas idén először pole-ban, Mercedes első sor Ausztriában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 16:05
Az F1-es Osztrák Nagydíj időmérőjén Valtteri Bottas két remek kört teljesített, amikor igazán számított, és 1:03.130-as körrekorddal pályafutása ötödik, míg idei első pole pozícióját szerezte meg. Lewis Hamilton tizenkilenc ezreddel bizonyult lassabbnak márkatársánál, ezzel a Mercedes Franciaország után Ausztriában is kisajátította az első sort, míg a harmadik Sebastian Vettel lett. A német mögött Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Romain Grosjean és Daniel Ricciardo sorakozik, miközben Charles Leclerc ezúttal nem jutott be az időmérő harmadik szakaszába. A monacói tizenharmadikként zárt, viszont a váltócseréje miatt csak a tizennyolcadik helyről startolhat majd. Ami pedig a stratégiát illeti, az „ezüstnyilak" holnap szuperlágyon, míg a maranellói gárda pilótái ultralágyon kezdhetik meg a 15 óra 10 perckor kezdődő versenyt.

Az időmérő történéseiről bővebben ide kattintva olvashatnak. Az időmérő történéseiről bővebben ide kattintva olvashatnak.

OSZTRÁK NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:03.130 átlag: 246.234 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:03.149 0.019 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:03.464 0.334
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:03.660 0.530
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 1:03.840 0.710
6. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:03.892 0.762
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:03.996 0.866
8. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:04.051 0.921
9. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1:04.725 1.595
10. Nico Hülkenberg német Renault 1:05.019 1.889
11. Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 1:04.845 1.301
12. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Honda 1:04.874 1.330
13. Charles Leclerc monacói Sauber-Ferrari 1:04.979 1.435
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Renault 1:05.058 1.514
15. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 1:05.286 1.742
16. Stoffel Vandoorne belga McLaren-Renault 1:05.271 1.191
17. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:05.279 1.199
18. Szergej Szirotkin orosz Williams-Mercedes 1:05.322 1.242
19. Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Honda 1:05.366 1.286
20. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:05.479 1.399
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:04.080 1. Vettel 1:03.544
2. Bottas 1:04.175 2. Hamilton 1:03.577
3. Räikkönen 1:04.234 3. Bottas 1:03.756
4. Grosjean 1:04.242 4. Räikkönen 1:03.975
5. Verstappen 1:04.273 5. Verstappen 1:04.001
6. Vettel 1:04.347 6. Grosjean 1:04.059
7. Magnussen 1:04.460 7. Magnussen 1:04.291
8. Ricciardo 1:04.723 8. Ricciardo 1:04.403
9. Hülkenberg 1:04.864 9. Sainz 1:04.561
10. Sainz 1:04.948 10. Hülkenberg 1:04.676
11. Alonso 1:04.965 11. Ocon 1:04.845
12. Leclerc 1:04.967 12. Gasly 1:04.874
13. Gasly 1:05.011 13. Leclerc 1:04.979
14. Ocon 1:05.148 14. Alonso 1:05.058
15. Stroll 1:05.264 15. Stroll 1:05.286
16. Vandoorne 1:05.271
17. Pérez 1:05.279
18. Szirotkin 1:05.322
19. Hartley 1:05.366
20. Ericsson 1:05.479
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik