Ecclestone megszabadulna a „kripli újoncoktól”

Vágólapra másolva!
2010.11.01. 18:29
null
Nem elég az újoncoknak, hogy nem megy nekik, most még Ecclestone is „beolvasott”… (Fotó: Action Images)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első embere korántsem mindig diplomatikus: a sportvezető kíméletlenül „beolvasott” a 2010-es Formula–1-es szezon három újonc csapatának.

A három újonc istálló – a Lotus, a Hispania és a Virgin – egy árva pontot nem tudott összekaparni eddig a szezonban. A Lotus legjobb helyezése egy 12. hely, a Hispania a 14. helynél nem jutott feljebb, csakúgy, mint a Virgin.

Ecclestone szerint az új csapatok képtelenek felvenni a versenyt a Formula–1-ben, és ezért – a Lotus kivételével – életképtelenek.

„Semmit sem adnak hozzá a szezonhoz, szégyenletes a teljesítményük. Meg kell szabadulnunk néhánytól a nyomorult kripli csapatok közül” – mondta Ecclestone, aki aztán finomított az igen erős megjegyzésen. Az idős sportvezető szerint a malajziai tulajdonba kerülő Lotusban van potenciál, míg a Virgin csak akkor javulhat, ha Richard Branson sokkal több pénzt tesz bele. Úgy tűnik, a Formula–1 ura a Hispania helyzetét reménytelennek látja…

„Richardnak még több pénzt kellene fektetnie a Virginbe, ugyanúgy, ahogy Dietrich Mateschitz tette a Red Bull fejlődése érdekében” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik