Briatore: Száz százalék, hogy nem térek vissza

MTI MTIMTI MTI
2010.03.13. 08:25
null
Briatore többé nem irányít F1-es csapatot (Fotó: Action Images)
Flavio Briatore, a Renault-istálló korábbi csapatfőnöke azt állítja, biztosan nem tér vissza a Formula–1-be, annak ellenére, hogy életre szóló eltiltását a párizsi bíróság januárban eltörölte.

Az 59 éves olasz üzletembert tavaly szeptemberben azért büntette meg a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), mert bebizonyosodott, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelsinho Piquet  – elöljárói utasítására – szándékosan okozott úgy balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára menjen, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.

    
„Két hónapig úgy kezeltek, mint egy bűnözőt – mondta a Gazzetta dello Sport pénteki számában Briatore. – Egyedül én tudom, hogy min mentem keresztül, miután az erkölcsi felelősséget rám hárították, a valóság viszont azóta sem került nyilvánosságra. A Renault ebben az ügyben a lehető legkevesebbet tette értem, de ennél többet őszintén szólva nem is vártam tőlük."
    
A párizsi bíróság januári határozata után az FIA ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, Briatore azonban ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: teljesen nyugodt, ő ugyanis csak azt tette, amit tennie kellett.
    
„Száz százalék, hogy nem térek vissza az F1-be" – jelentette ki, hozzátéve: az angol másodosztályú Queens Park Rangers labdarúgóklub elnöki székéből is azért távozott, mert nem akarta, hogy a személyét érintő csalási botrány miatt az angol futballszövetség kellemetlen helyzetbe kerüljön.

Legfrissebb hírek

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
13 órája

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
17 órája

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
18 órája

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
2026.06.07. 19:43

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
2026.06.07. 18:47

Monacói rulett: Antonelli sorozatban ötödször nyert, és a hercegség legfiatalabb bajnoka lett

F1
2026.06.07. 17:40
Ezek is érdekelhetik