A Ferrari beszólt Mosleynak és az újoncoknak

User UserUser User
2010.02.24. 10:08
null
A Ferrari kötekedősre vette a figurát (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
A Formula–1-es Ferrari kötekedősre vette a figurát: internetes honlapján beszólt a Nemzetközi Automobil-szövetség előző elnökének, Max Mosleynak, valamint az újonccsapatoknak. A maranellóiak szerint Mosley „szent háborút" indított a száguldó cirkuszban szereplő autógyárak ellen.

A Ferrari az internetes oldalán még egyet belerúgott a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöki tisztét októberben elhagyó Max Mosleyba, aki szerintük „szent háborút" indított a Formula–1-ben szereplő autógyárak ellen. Ezenkívül a maranellóiak úgy látják, az újoncistállók felvételéről már három héttel a 2010-es idény előtt biztosan állítható, hogy rossz kezdeményezés volt.

A Ferrari még a jerezi teszteken jelen lévő Lotusról és Virginről is lekezelően nyilatkozik („későn érkeztek, néhány száz kilométert tudtak megtenni, azt is sokkal lassabban, mint a többiek"), hát még a Camposról („egy, az utolsó pillanatbeli mentő hadműveletekben jártas fehér lovagtól kaptak reményt, de még így sem fogjuk az idénynyitó előtt látni őket a pályán"). A leggúnyosabban az USF1-ről írnak: „Charlotte-ban bujkálnak, megvezettek egy argentin versenyzőt, és még van képük azt állítani, hogy minden rendben lesz."

A Ferrari megemlékezik a lehetőségre leső Stefan GP-ről is, amely „a Toyota halálos ágyáról szedi össze a csontokat, alkalmaz néhány, a közelmúlt botrányaiban szerepet vállaló embert, és a haldoklók felett körözve várja, hogy lecsaphasson a megüresedett helyre – feltehetően ugyanazon fehér lovag támogatásával, akiről már szó esett."

„Mindez a korábbi FIA-elnök által indított, a Toyota és a BMW vesztét okozó szent háború következménye. Két gyár eltűnt, míg a Renault-nak csak a neve maradt meg. Megérte?"

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
11 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
15 perce

Nem jött össze a szabadkártya, a mienk már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
28 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0

Egyéb egyéni
35 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
57 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik