Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.04.18 13:21 Frissítve: 2011.05.23 00:04

Button elismerte, hogy meglepték őket, Vettel a csapatát méltatja

Ahogy arról beszámoltunk, Sebastian Vettel indulhat az élről a Formula–1-es kínai futamon. A német versenyző a mai edzés után elmondta, ez a siker egyértelműen a csapat diadala, ugyanis a szerelők egész éjjel dolgoztak a beállításokon. Az eddigi két nagydíjon diadalmaskodó brit Jenson Button ugyanakkor beismerte, alaposan meglepték őket.

Holnap Vettel (középen) rajtolhat az élről
Fotó: Ruters
Holnap Vettel (középen) rajtolhat az élről

„Nagyon boldog vagyok, szinte el sem hiszem, hogy én indulhatok az élről – kezdte az időmérő edzés utáni nyilatkozatát Sebastian Vettel – Minden szakaszban csak egy kört teljesítettem, de mindenki láthatja, hogy ezúttal ennyi is elég volt a sikerhez.”

A német pilóta hozzátette, reggel, amikor felébredt, nem hitt benne, hogy az első helyen tud végezni az időmérő edzésen, mert a tegnapi tréningen még voltak problémái a csapatnak.

„A szerelők egész éjjel dolgoztak, és ez meghozta az eredményét, ezért hatalmas köszönettel tartozom a csapatnak” – mondta Vettel, aki pályafutása során a Formula–1-ben másodszor indulhat az első rajtkockából. Első rajtelsőségét tavaly Monzában érte el, akkor – minden idők legfiatalabb nagydíjgyőzteseként – a futamot is megnyerte…

A Red Bull-csapat mérnökei és szerelői nemcsak Vetteltől, hanem Mark Webbertől is elismerő szavakat kaptak, hiszen az ausztrál a harmadik helyen végzett.

Szavazás

Ki nyeri az F1-es Kínai Nagydíjat?

Írja be az itt látható számot!
A második Fernando Alonso lett, aki az időmérés után kiemelte, hogy ezen a versenyen nem használnak KERS-t, mert legutóbb problémáik akadtak vele, de a jelek szerint nincs is rá szükségük. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta hangsúlyozta, elsősorban a pálya harmadik szakaszában volt nagyon gyors az autója, és ennek köszönhette, hogy az időmérő hajrájában be tudott jönni a második helyre.

A Brawn GP pilótái meglepetésre nem kerültek be az első háromba, a brazil Rubens Barrichello a negyedik, csapattársa, Button az ötödik helyen végzett.

„El kell ismerni, megleptek bennünket a riválisok. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsak lesznek. Jobb lenne előrébbről rajtolni, de most már mindegy, a verseny úgyis egészen más lesz. Holnap felvesszük a kesztyűt a Renault-kkal” – mondta Button.

A továbbra is várakozáson alul szereplő McLaren, Ferrari duóból utóbbi ért el előkelőbb helyezést, igaz, a 8. időt autózó finn Kimi Räikkönen csak egy hellyel előzte meg a címvédő brit Lewis Hamiltont.

„Nem vagyok boldog a nyolcadik helyemmel, de most ennyire tellett, egész egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak” – fogalmazott az edzést követően Räikkönen. Vele ellentétben Hamilton ezúttal is a pozitívumokat próbálta keresni.

„Hosszú utat kell még bejárnunk, de megkezdtük a felzárkózást. Ma is úgy éreztem, hogy egyes területeken sikerült fejlődnünk, és egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a legjobbakhoz” – mondta a brit pilóta.

Tekintse meg a Kínai Nagydíj infografikáját!

A KÍNAI NAGYDÍJ RAJTSORRENDJE

1. sor: Sebastian Vettel (német, Red Bull-Renault) Fernando Alonso (spanyol, Renault)
2. sor: Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP)
3. sor: Jenson Button (brit, Brawn GP) Jarno Trulli (olasz, Toyota)
4. sor: Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
5. sor: Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso-Ferrari)
6. sor: Nick Heidfeld (német, BMW) Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes)
7. sor: Felipe Massa (brazil, Ferrari) Nakadzsima Kazuki (japán, Williams-Toyota)
8. sor: Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso-Ferrari) Nelson Piquet (brazil, Renault)
9. sor: Robert Kubica (lengyel, BMW) Adrian Sutil (német, Force India-Mercedes)
10. sor: Timo Glock (német, Toyota) Giancarlo Fisichella (olasz, Force India-Mercedes)
2020.01.20 18:47:49

F1 ZSOLDOS BARNA

Az évtized első világbajnoka a szezon zárására már nem volt életben.

2020.01.14 18:42:14

F1 ZSOLDOS BARNA

A zseniális Colin Chapman diktálta a tempót, s olyan sztárok ültek a kormány mögött, mint Jim Clark, Jack Brabham, Graham Hill, John Surtees.

2020.01.15 13:15:10

F1 ZSOLDOS BARNA

Bár világbajnoki címet soha nem szerzett, mindenkit elvarázsolt a kanadai F1-es versenyző.

2020.01.06 17:44:44

F1 ZSOLDOS BARNA

Szisz Ferenctől Lewis Hamiltonig – miként fordulhatott elő, hogy egy pilóta a dobogó második és harmadik fokára is felkerült?

2019.12.06 10:54:58

F1 H. Á.

Bemutatók, tesztidőpontok, versenynaptár, büntetőpontok, a világbajnokok listája.