HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.03.29 13:36 Frissítve: 2010.12.05 00:07

Vettel elismerte, jobb lett volna elengedni Kubicát

Röviddel az idénynyitó Ausztrál Nagydíj leintése után akcióba lépett a fegyelmi bizottság, több pilótát is megbüntetett, így felborult a pályán elért eredmény. Trullit 25 másodperces időbüntetéssel sújtották, Vettel pedig rajthelybüntetést kapott Az olasz büntetésével több pilóta is jól járt, hiszen az előzetesen a pontszerzésben sem bízó Lewis Hamilton végül harmadik lett, és a Toro Rosso-istálló mindkét pilótája pontszerző helyre lépett elő.

Kattintson Vettel háromkerekűjére még több képért!
Fotó: Action Images
Kattintson Vettel háromkerekűjére még több képért!

Az eredetileg harmadikként végző Jarno Trullit 25 másodperces időbüntetéssel sújtották, mert a biztonsági autós időszak alatt előzte meg Lewis Hamiltont. Trulli kicsúszott a pályáról, amikor már bent volt a verseny végén a biztonsági autó, majd visszatérve megelőzte Hamiltont, és visszavette a harmadik helyet a világbajnoktól. A büntetés azt jelenti, hogy Hamilton lett a harmadik, ugyanakkor még nem hivatalos a végeredmény, mert a Toyota jelezte, fellebbez a döntés ellen.

Mindez azt jelenti, hogy Trulli a pluszidővel a 12. helyen végzett – ha életben marad a büntetés. Az olasz kizárásának legnagyobb nyertese a Toro Rosso lehet, amelynek így mindkét pilótája pontszerző helyen zárhat: az újonc Sébastien Buemi a hetedik helyért két pontot kaphat, míg a francia Sébastien Bourdais a nyolcadikért egy ponttal gazdagodhat.

Szintén büntetést kapott Sebastian Vettel, aki Robert Kubicával ütközött a verseny vége előtt néhány körrel – videó –, s emiatt később mindkét pilóta feladta a futamot. A Red Bull Racing német pilótája a büntetés értelmében a Malajziai Nagydíjon tíz rajthellyel hátrébbról indulhat, mint amire az időmérőn elért eredménye őt feljogosítaná.

A BMW NYILATKOZATA

„Sebastian korán fékezett, és biztos voltam benne, hogy Robert leelőzi őt, ám sajnos ilyen butaság lett az előzés vége. Biztos vagyok benne, hogy Kubica megnyerte volna a versenyt, ha nem ütköznek össze, mert kemény gumikkal ment, és mert Vettel, valamint Button is csak szenvedett a lágy abroncsokkal” – mondta Mario Thiessen, a BMW csapatvezetője a BBC-nek a futamot követően.
„A második helyen álltam, jó pozícióban voltunk, amikor egy hülye balesetbe keveredtem Robert Kubicával. A kanyarodás kezdetekor még én voltam elöl, de nem tudtam Robert sebességét tartani, aki a külső íven és a kemény gumikon sokkal gyorsabb volt nálam” – mondta Vettel, aki az ütközés után rádión keresztül elnézést kért csapatától.

„Amikor összeütköztünk, már Robert volt előrébb, ugyanakkor én már nem mehettem sehová, mert nem tapadt a lágy gumim. Aki versenyez, mindig harcolni akar. Hát el kellett volna engednem? Talán igen, és beérni a biztos harmadik hellyel. A pozíciómat akartam védeni, sajnálom, hogy ez lett a vége. Elnézést kérek Roberttől, mert az ütközés nemcsak az én versenyemnek jelentette a végét, hanem az övének is” – jelentette ki a német, aki tehát a jövő héten Malajziában 10 hellyel hátrábbról indul.

A verseny után kiderült, hogy a Red Bull-istálló is büntetést kapott: az osztrákoknak 50 ezer dollárt kell fizetniük, mert az ütközés miatt egyik kerekét elvesztő Vettelt arra utasították, hogy három kerékkel is maradjon a pályán, és próbálja meg pontszerző helyen célba juttatni a kocsit.

A fiatal német versenyző sokáig valóban a pályán tudta tartani autóját, ám a háromkerekű két körrel az ütközés után végleg mozgásképtelenné vált, és hivatalosan a 14. helyen fejezte be a futamot.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ: KÖRRŐL KÖRRE

FORMULA–1, AUSZTRÁL NAGYDÍJ

NEM HIVATALOS VÉGEREDMÉNY
1. Button Brawn-Mercedes + 1 h 34:15.784
2. Barrichello Brawn-Mercedes + 0.807
3. Hamilton McLaren-Mercedes + 2.914
4. Glock Toyota + 4.435
5. Alonso Renault + 4.879
6. Rosberg Williams-Toyota + 5.722
7. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 6.004
8. Bourdais Toro Rosso-Ferrari + 6.298
9. Sutil Force India-Mercedes + 6.335
10. Heidfeld BMW Sauber + 7.085
11. Fisichella Force India-Mercedes + 7.374
12. Trulli Toyota + 26.604
13. Webber Red Bull-Renault + 1 kör
14. Vettel Red Bull-Renault + 2 kör
15. Kubica BMW Sauber + 3 kör
16. Räikkönen Ferrari + 3 kör
NEM ÉRTEK CÉLBA
Massa Ferrari 46 kör
Piquet Renault 25
Nakadzsima Williams-Toyota 18
Kovalainen McLaren-Mercedes 1

AZ EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Button Brawn-Mercedes 10
2. Barrichello Brawn-Mercedes 8
3. Hamilton McLaren-Mercedes 6
4. Glock Toyota 5
5. Alonso Renault 4
6. Rosberg Williams-Toyota 3
7. Buemi Toro Rosso-Ferrari 2
8. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1

A KONSTRUKTŐRI VB ÁLLÁSA
1. Brawn GP 18
2. McLaren-Mercedes 6
3. Toyota 5
4. Renault 4
5. Williams-Toyota 3
6. Toro Rosso-Ferrari 3
2019.03.22 19:19:34

F1 TÓTH ANITA

Wéber Gábor a Magyar Baseball Liga alapítóinak egyike, futballozott a pilótaválogatott tagjaként.

2019.03.16 20:19:06

F1 nemzetisport.hu

A 3. helyen Verstappen végzett • A Ferrari hátránya igencsak nagy lett.

2019.03.16 05:31:06

F1 nemzetisport.hu

A brit pályafutása 84. elsőségét jegyezte • Vettelé a harmadik pozíció • Norris egy remek 8. hellyel mutatkozott be.

2019.03.15 04:06:12

F1 nemzetisport.hu

A harmadik Verstappen hátránya már 8 tized • Vettel az ötödik, Leclerc a kilencedik helyen zárt.

2019.03.01 19:09:40

F1 ZSOLDOS BARNA

A hetvenedik életévét betöltő legenda brutálisan őszinte mindenkivel, és még sohasem kellett megbánnia.