HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.11.10 17:41 Frissítve: 2011.11.03 02:42

Pont nélkül, csalódottan: nem volt jó éve a Force Indiának

A Nemzeti Sport Online új sorozatában a következő hetekben végigjárja a tíz Formula–1-es istállót, így elemezve a 2008-as idény történéseit. Elsőként az évet pont nélkül záró Force Indiáról emlékezünk meg.

A Force Indiából Adrian Sutil került a legközelebb 2008-ban a pontszerzéshez
Fotó: Imago
A Force Indiából Adrian Sutil került a legközelebb 2008-ban a pontszerzéshez
A silverstone-i kiscsapat egymás után a negyedik idényét kezdte meg különböző néven, a Jordanből kialakuló orosz Midland, majd a holland Spyker után azonban a Force India valóban komoly befektetőnek tűnt. Vijay Mallya India egyik legtehetősebb vállalkozójaként új színt hozott a Formula–1-be, amelynek minden pillanatát élvezte, még ebben az első idényben is, amely pedig nem sok sikert hozott csapata számára.

Az esztendő elején a team legfontosabb célja az volt, hogy a Super Agurit rendszeresen legyőzze és elkerüljön az utolsó helyről, de miután a japán kiscsapat a negyedik verseny után visszalépett, a feladat egyik része semmissé, a másik pedig sokkal nehezebbé vált.

Többször is alapvető módosításokat hajtottak végre az autó szerkezetén és aerodinamikáján, idény közben pedig bevetették azt a váltórendszert (a motornyomaték a váltásokkor nem változott, így a kigyorsítás tökéletesen ment), amellyel a többi csapat már eleve rendelkezett, ám a riválisok így is folyamatosan a Force India előtt maradtak, és a gárda egyetlen pontot sem szerzett a 2008-as szezonban.

Kevés megvillanás akadt, amelyre büszkék lehettek Indiában (már amennyire az ottaniak azonosulni tudtak egy Nagy-Britanniában futó projekttel, amely egyelőre csupán nevében és tulajdonosában hordozza magában az ország jegyeit), de az egyik ilyen a Monacói Nagydíj volt.

Adrian Sutil előbb a szombati, vizes pályás szabadedzés legjobb köridejével villant, majd a szintén esős versenyen zárkózott fel a negyedik helyre, és még tíz körrel a leintés előtt is ebben a pozícióban haladt. A monte-carlói pálya adottságait ismerve még a teljesen felszáradt aszfalton is jó esélye lett volna a jó helyezés megtartására, de Kimi Räikkönen megcsúszott mögötte, és kilökte a németet.

Öt pont úszott el abban a pillanatban, Sutil előtt azonban sokan fejet hajtottak, és a csapat vezetőit is megnyugtatta: jó döntés volt megtartani a 2008-as idényre.

Giancarlo Fisichellának efféle nagy pillanata nem akadt. Szingapúrban ugyan 11 kört töltött a harmadik helyen, de csak egy jó időben bekövetkező biztonsági időszaknak köszönhette, hogy odakerült, és a végén utolsóként is ért célba. Brazíliában korán végrehajtott kerékcseréje miatt került kis időre a vb-címért hajtó Lewis Hamilton elé, ám a csapat elszúrta a későbbi boxkiállásait, így ezúttal is utolsó lett.

Amire az olasz a legbüszkébb lehet, az a monzai időmérő: a szakadó esőben Fisico a 12. rajtkockát szerezte meg, és nem sokon múlt, hogy bejusson a legjobb tíz közé.

Mallya az idény során rájött, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben istállója halálos ítéletével egyenlő, ha továbbra is kitart amellett, hogy a Force India független kiscsapatként folytassa. Tárgyalásokat kezdett a McLarennel és a Mercedesszel, és meg is állapodott velük a széleskörű együttműködésről.

A gárda vezetőségéből Colin Kolles csapatfőnök és Mike Gascoyne technikai igazgató munkáját is megköszönte. Az indiai üzletember a saját kezébe vette a napi ügyek intézését, és hisz benne, hogy a Force India ezzel a középcsapatok szintjére emelkedik majd.

2009-ben még az ideivel is összehasonlíthatatlan, nagy csalódás lenne, ha nem szerezne pontot a Force India-Mercedesek valamelyike.

A KÉT PILÓTA

Giancarlo Fisichella Adrian Sutil
olasz, 35 éves német, 25 éves
0 pont, 19. a vb-n 0 pont, 20. a vb-n

A 2008-as versenyek

Fisichella Sutil
Ausztrál GP ütközés (16.) hidraulika (22.)
Malajziai GP 12. (17.) hidraulika (20.)
Bahreini GP 12. (18.) 19. (20.)
Spanyol GP 10. (19.) ütközés (20.)
Török GP ütközés (20.) 16. (19.)
Monacói GP váltóhiba (20.) ütközés (18.)
Kanadai GP kicsúszás (17.) váltóhiba (16.)
Francia GP 18. (17.) 19. (18.)
Brit GP kicsúszás (19.) kicsúszás (18.)
Német GP 16. (20.) 15. (19.)
Magyar GP 15. (18.) defekt (20.)
Európai GP 14. (18.) kicsúszás (20.)
Belga GP 17. (20.) 13. (18.)
Olasz GP ütközés (12.) 19. (20.)
Szingapúri GP 14. (20.) kicsúszás (19.)
Japán GP váltóhiba (20.) defekt (19.)
Kínai GP 17. (20.) váltóhiba (19.)
Brazil GP 18. (19.) 16. (20.)
  • Zárójelbe a rajthelyeket írtuk, a legjobb eredményeket és rajthelyeket vastag betűvel jelöltük.

Megtett körök pozíciónként

Helyezés Fisichella Sutil
810 kör 687 kör
1.
2.
3. 11
4. 1 17
5. 6 23
6. 1 11
7. 12 3
8. 23
9. 6
10. 22 6
11. 39 12
12. 41 11
13. 58 19
14. 91 19
15. 116 37
16. 116 162
17. 64 70
18. 104 104
19. 54 121
20. 48 54
21. 18
2019.03.16 20:19:06

F1 nemzetisport.hu

A 3. helyen Verstappen végzett • A Ferrari hátránya igencsak nagy lett.

2019.03.16 05:31:06

F1 nemzetisport.hu

A brit pályafutása 84. elsőségét jegyezte • Vettelé a harmadik pozíció • Norris egy remek 8. hellyel mutatkozott be.

2019.03.15 04:06:12

F1 nemzetisport.hu

A harmadik Verstappen hátránya már 8 tized • Vettel az ötödik, Leclerc a kilencedik helyen zárt.

2019.03.01 19:09:40

F1 ZSOLDOS BARNA

A hetvenedik életévét betöltő legenda brutálisan őszinte mindenkivel, és még sohasem kellett megbánnia.

2019.03.01 07:50:54

F1 nemzetisport.hu

Idő előtt véget ért azonban a tesztidény a Ferrari számára, miután Vettel alatt megállt az SF90-es.