HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.11.01 18:25 Frissítve: 2012.04.18 02:40

Felipe Massa teljesítette a hazai közönség kívánságát

A világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamilton a negyedik helyről vághat neki az évad utolsó, egyben a bajnoki címről döntő versenyének, a Brazil Nagydíjnak, amelyet a McLarent vezető brit egyetlen kihívója, a hazai pályán versenyző Felipe Massa kezdhet az élről.

Az élről indulhat a brazil
Fotó: Reuters
Az élről indulhat a brazil
Az idei Formula–1-es világbajnokság utolsó időmérő edzésén az először hazai közönség előtt versenyző brazil Nelson Piquet volt az első a pályán, a Renault-jával megtett köre kellőképpen tűzbe hozta a közönséget. Nem is kérdés, hogy a közönség 75 százaléka a világbajnoki címre hajtó Felipe Massa megjelenésére várt.

Amíg azonban a ferraris kigördült a José Carlos Pace Autodromo aszfaltcsíkjára, a veterán Rubens Barrichello köre fokozta a várakozásokat: hét ezredre közelítette meg a vezető Timo Glock idejét.

Aztán érkezett Massa, akit aztán őrjöngve fogadott a publikum, miközben szép csendben megjelent a pontversenyt vezető Lewis Hamilton is a pályán – a vb címért küzdő két élmenő tehát már az időmérő edzés első szakaszának 6. percében összecsapott. Az első ütközetet az angol nyerte: bő 3.5 tizeddel jobbat ment mint Massa és a rangsor élére állt.

Az első 20 perc végén a brazil azonban fordítani tudott, a második helyre Kimi Räikkönen behozta a másik Ferrarit, Lewis Hamilton a harmadik helyen zárt. Meglepetésre kiesett a két Williams – holott Rosberg tavaly itt a 4. helyen végzett –, kevésbé meglepő módon, a klét Force India is búcsúzott, valamint elköszönt a további küzdelmektől a Hondát kormányzó Jenson Buttont.

A középső szakaszban elsőként Räikkönen ment a lélektani 1:12-es köridő alá, de a finn idejét Massa tovább faragta, Hamilton pedig még ezt is megjavította. A szakasz közepén aztán rendkívül sűrűvé vált a mezőny, az első 6 között alig volt két tizedmásodperc a különbség.

A végén nagyot autózó Toro Rosso-pilóta, Vettel tolakodott be a listavezető mclarenes Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton közé, Piquet, Webber, Kubica, Coulthard és Barrichello kiesett.

A záró 10 perc aztán pokoli izgalmakat hozott: félidőben Massa állt az élen, a brit azonban 8 tizeddel lassabb kört futott nála. Az utolsó három percre aztán mindenki még egyszer kereket cserélt, és megkezdődött az őrült roham.

Massa végül is biztosan nyerte az edzést, és ugyan néhány másodpercig úgy tűnt, összejön az olasz istállónak, hogy kibérelje az első sort, végül Trulli megelőzte Räikkönent, aki a harmadik, míg Lewis Hamilton a negyedik helyről várhatja a holnapi futamot.

BRAZIL NAGYDÍJ

AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1 F. Massa Ferrari 1:12.368
2 J. Trulli Toyota 1:12.737
3 K. Räikkönen Ferrari 1:12.825
4 L. Hamilton McLaren 1:12.830
5 H. Kovalainen McLaren 1:12.917
6 F. Alonso Renault 1:12.967
7 S. Vettel Scuderia Toro Rosso 1:13.082
8 N. Heidfeld BMW 1:13.297
9 S. Bourdais Scuderia Toro Rosso 1:14.105
10 T. Glock Toyota 1:14.230
11 N. Piquet jr. Renault 1:12.137
12 M. Webber Red Bull 1:12.289
13 R. Kubica BMW 1:12.300
14 D. Coulthard Red Bull 1:12.717
15 R. Barrichello Honda 1:13.139
16 K. Nakadzsima Williams 1:12.800
17 J. Button Honda 1:12.810
18 N. Rosberg Williams 1:13.002
19 G. Fisichella Force India F1 1:13.426
20 A. Sutil Force India F1 1:13.508
2019.01.12 13:21:21

F1 ZSOLDOS BARNA

Miután 2016-ban lemaradt a vb-címről, Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után a brit klasszis egészen kivirágzott.

2019.01.07 11:11:07

F1 ZSOLDOS BARNA

Élete döntését sokan felelőtlen szerencsejátéknak tartották.

2019.01.04 10:41:34

F1 nemzetisport.hu

Bemutatók, tesztidőpontok, versenynaptár, büntetőpontok, a világbajnokok listája.

2019.01.02 23:32:59

F1 ZSOLDOS BARNA

NS-VÉLEMÉNY. Schumacher az 1990-es évektől új szintre emelte a profizmust a Formula–1-ben.

2018.12.29 11:46:11

F1 ZSOLDOS BARNA

Bár 23 évesen aligha volt már gyerek, a brit életében mégis csak azután következtek a zűrös „kamaszévek”.