EYOF: július 7-én zárul a nevezés a győri eseményre

Vágólapra másolva!
2017.06.22. 09:31
Címkék
A részt vevő országoknak július 7-éig kell leadniuk végleges nevezésüket a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF).

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott főtitkára, a magyar csapat vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel elmondta: az úgynevezett „long listek” leadási határideje csütörtök (ma) este, ezen minden lehetséges versenyző, edző, szakember neve szerepel, ezt szűkítik majd július elején.

„Magyarország már június 30-án szűkíti a listáját, ez alól csak a kajak-kenusok kivételek, ők kértek még egy kis időt” – fogalmazott a sportvezető.

Magyarország házigazdaként minden sportágban maximális létszámot indíthat, így a hazai csapat 152 tagú lesz, ami rekordnak számít. Az indulók a korábbi EYOF-szereplések, az európai ranglisták és a különböző válogatóversenyek alapján szereznek részvételi jogot.

Fábián László hangsúlyozta: azért is lesz különleges a győri verseny a fiatal sportolók számára, mert nemcsak saját sportáguk képviselőivel találkozhatnak, hanem már most megérezhetik azt a hangulatot, amely később az ifjúsági vagy a felnőtt olimpián vár majd rájuk. „Ezért irigylem is őket, nekünk ennyi idős korunkban nem volt lehetőségünk ilyen eseményen versenyezni” – mondta Szöul öttusázó ötkarikás bajnoka.

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok viadala, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik